Felkészülés: a Paks legyőzte Kis Károly csapatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.24. 13:39
A labdarúgó NB I-ben 7. helyen telelő Paksi FC felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte az NB III Nyugati csoportjában harmadik helyen álló FC Ajkát.

A Paksban – Csertői Aurél vezetőedző elmondása szerint – többnyire azok léptek pályára, akik a tétmérkőzéseken kevesebbszer jutottak szóhoz. A Telkiben rendezett találkozón Jelena Richárd 57. percben szerzett gólja döntött.

Érdekesség, a harmadosztályú Ajka vezetőedzője Kis Károly, aki 2010 és 2012 között szép sikereket ért el a Paks trénereként.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–FC AJKA 1–0
(0–0)
Telki. Vezette: Kovács J. Z.
PAKS: Rácz G. – Vági, Zachán (Lenzsér), Berdó, Báló – Fülöp T., Nikházi (Kecskés T.), Hajdú Á. (Bodnár D.) – Kalmár D. (Nagy R.), Szakály D. (Simon M.), Daru (Jelena)
Gólszerző: Jelena

A PAKS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10. (első edzés)
Edzőtábor: január 22–29. Telki; február 3–14., Törökország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20.: 11.00: Diósd: Budaörs–Paks 2–1 (Bertus)
Január 24., Telki: Paks–FC Ajka 1–0 (Jelena)
Január 26., Telki: Paks–Ceglédi VSE
Január 31.: Paks–Soroksár
Február 5., Belek: Paks–Zeleziarne Podbrezová (Zólyombrézó, szlovákiai)
Február 7., Belek: Paks–Vorszkla Poltava (ukrán)
Február 10., Belek: Paks–Vejle Boldklub (dán)
Február 13., Belek: Paks–Olimpik Doneck (ukrán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik