Felkészülés: a Honvéd legyőzte a DVTK-t, iksz Újpesten

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.05.16. 18:22
A Honvéd hazai pályán 3–1-re legyőzte a DVTK-t, az Újpest – szintén pályaválasztóként – 2–2-es döntetlent játszott az NB II-ből feljutó MTK-val a labdarúgó NB I folytatására készülő csapatok szombat délutáni felkészülési mérkőzésein.
Négy gól született a fehér mezes újpestiek és az MTK meccsén (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Négy gól született a fehér mezes újpestiek és az MTK meccsén (Fotó: Török Attila) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

HONVÉD–DVTK 3–1

A 120 perces kispesti mérkőzésen az első ivószünet után indult be a Honvéd: Davide Lanzafame beíveléséből a hosszú oldalon érkező Mayron George közelről, becsúszva megszerezte első kispesti gólját, két perccel később pedig az általa kiharcolt szabadrúgásból Lanzafame tekert a jobb felső sarokba.

Az első hatvan perc hajrájában Kiss Tamás éles szögből szépített, de a fordulás után a fiatal Tóth Péter újra kétgólosra növelte az előnyt – a minap érettségiző szélső lövése a jobb kapufáról került Antal Botond hálójába. A folytatásban nem esett újabb gól, így a Honvéd győzelemmel köszöntötte az 50 esztendős megbízott vezetőedzőt, Pisont Istvánt.

Érdekesség, hogy Iványi Zoltán játékvezető végül nem kérte a két klub segítségét, és partjelzők nélkül, egyedül vezette a találkozót.

„Először is köszönjük a Diósgyőrnek, hogy vállalta a mai játékot – értékelt Pisont István, a fővárosiak megbízott vezetőedzője a honvedfc.hu-nak. – Szimpatikus, sportszerű meccset játszottunk, amelyen mindkét csapat figyelt a másikra. Elégedett voltam a látottakkal, az eredménnyel mindenképpen. Hosszú idő után ez volt az első mérkőzésünk, úgyhogy természetesen vannak még olyan elemek, amiken javítanunk kell, látszik azonban az igyekezet a játékosokon. Voltak jó ritmusváltásaink, a második félidőben jók voltak a szélekről jövő beadások, az érkezések kapcsán van némi hiányérzetem, de össze kell még csiszolódnunk. Örülök, hogy a fiatalok nagyon jó teljesítménnyel szálltak be a második félidőben, lehet rájuk számítani. Kétheti közös munka után elégedett lehetek.“

„Az a célunk, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a következő nyolc bajnokira – idézi Feczkó Tamást, a vendégek vezetőedzőjét a dvtk.eu. – Úgy építettük fel a programot, hogy a múlt héten egymás között 2x45, ma pedig egy jó ellenféllel szemben 2x60 percet futballoztunk. Sajnálom, hogy nem érkeztek asszisztensek a találkozóra, nemcsak a csapatokkal babrálnak ki, hanem a játékvezetővel is, leginkább az ő érdekükben mondom ezt. Visszatérve a lényegre, a csapat abban a stádiumban van, amire számítottunk. Biztató dolgokat is mutattunk, ám is látszott, hogy sok a hiba, és rengeteg tennivaló maradt még a következő két hétre, hogy eredményesen tudjunk szerepelni. Nagyon örülök, hogy Makrai Gábor hosszú kihagyást követően ismét pályára lépett.”

BUDAPEST HONVÉD–DVTK 3–1 (2–1)
Budapest, Magyar Futball Akadémia,
zárt kapuk mögött. Vezette: Iványi
HONVÉD. 1. félidő: Tujvel – Mezgrani, Lovric, Niba, Uzoma – Nagy G., Hidi – Gazdag, Lanzafame, Moutari – George. 2. félidő: Lefkovits – Juhász Zs., Batik, Kamber – Tóth P., Szendrei, Kesztyűs B., Kukoc – Irimiás, László D. (Horváth M.), Ugrai. Megbízott vezetőedző: Pisont István
DVTK. 1. félidő: Danilovics – Sesztakov, Polgár, Brkovics, Memolla – Márkvárt, Iszlai – Molnár G., Rui Pedro, Kiss T. – Ivanovszki. 2. félidő: Antal – Orosz D., Szűcs K., Orosz M., Vági, Egerszegi, Adukor, Cortés, Korbély, Zsiga, Tóth B. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: George (41.), Lanzafame (43.), Tóth P. (66.), ill. Kiss T. (55.)
Forrás: honvedfc.hu

A Honvéd 3–1-re győzött a zárt kapus meccsen (Fotó: Budapest Honvéd FC/Balogh Dávid)
A Honvéd 3–1-re győzött a zárt kapus meccsen (Fotó: Budapest Honvéd FC/Balogh Dávid)

 

ÚJPEST–MTK 2–2

A Szusza Ferenc Stadion új gyepszőnyegén az MTK szerezte az első gólt, Schön Szabolcs a kapust is kicselezve lőtt a hálóba. A kék-fehérek előnye nem tartott sokáig: Branko Pauljevics gyorsan egyenlített, és bár az MTK-nak voltak helyzetei, sőt kapufája is, az első játékrész hajrájában Pauljevics passzából Obinna Nwobodo közelről már az Újpestet juttatta előnyhöz.

A második játékrészre az Újpest felforgatott védelemmel futott ki, és ezt gyorsan kihasználták a vendégek: akárcsak az első góljuknál, megint Mezei Szabolcs volt az előkészítő, passzából ezúttal Prosser Dániel lőtt a hosszú sarokba. A hátralévő időben itt is, ott is adódtak kisebb helyzetek, ám az eredmény nem változott – 2–2-es döntetlen született Újpesten.

ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST 2–2 (2–1)
Újpest,
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött
ÚJPEST: Pajovics (Banai, a szünetben) – Risztevszki (Sedlácek, a szünetben), Balázs B. (M. Traoré, a szünetben), Heris (Máté Zs., a szünetben), Burekovic (Calcan, a szünetben) – Nwobodo (Szakály P., a szünetben), Rácz B. (Csongvai, a szünetben), Onovo (Perosevic, a szünetben), Pauljevics (Katona Mátyás, a szünetben) – Simon K. (Zsótér, a szünetben), Koszta M. (Bacsa, a szünetben). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
MTK BUDAPEST: Varga B. – Fülöp, Katona Máté, Varju, Pintér Á. (Baki, a szünetben) – Mezei (Bognár I., 78.), Palincsár, Cseke B. (Kata, 85.) – Lencse (Bíró B., 66.), Schön (Gera D., 66.), Prosser. Vezetőedző: Michael Boris
G: Pauljevics (22.), Nwobodo (41.), ill. Schön (16.), Prosser (48.)
Forrás: mtkbudapest.hu

TOVÁBBI NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
ZTE FC–Mol Fehérvár 0–1
1, mérkőzés: Kisvárda Master Good–Debreceni VSC 1–1
2. mérkőzés: Kisvárda Master Good–Debreceni VSC 1–2

AZ NB I ÁLLÁSA – INNEN FOLYTATJÁK
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik