Fehérvár: vizsgálatot kértek a Mol Aréna Sóstó baktériumfertőzése miatt

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 16:54
null
A székesfehérvári önkormányzat vizsgálatot rendelt el a Mol Aréna Sóstó baktériumfertőzésével kapcsolatban (Fotó: Török Attila)
Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése keddi rendkívüli ülésén teljes körű vizsgálatot kért az üzemeltetőtől annak érdekében, hogy feltárja a Mol Aréna Sóstóban lévő ivóvíz Pseudomonas aeruginosa baktériummal fertőződésének tervezői, kivitelezői vagy egyéb más okait, mert az esetleges kártérítési igényét a város csak ezt követően nyújthatja be.

 

A tavaly év végén átadott stadionban tartott ülésen a képviselők egyhangúlag támogatták az ellenzék javaslatát, és utasították a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-t a vizsgálat lefolytatására.

Guti Péter, a kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a létesítmény múlt novemberben használatba vételi engedélyt kapott, akkor vízminőségi probléma nem volt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) december közepén – mintavételt követően – jelezte a baktérium jelenlétét a vízhálózatban, de az akkori intézkedések hatására a gond megszűnt.

Január és május között több alkalommal, több helyről vettek mintát, és egyik sem jelezte a baktérium jelenlétét, májusban azonban sokkal nagyobb számban volt jelen a vízhálózatban. A korábbi intézkedéseken túl folyamatos fertőtlenítésre képes berendezéseket telepítettek, ezen túlmenően csapra szerelt fertőtlenítő eszközök is működnek.

Guti Péter szerint a hálózati probléma megszüntetéséhez egy kis időre lesz még szükségük, mivel több ezer méter vezeték és több száz szerelvény, vízvételi pont van az épületben, ám hamarosan ez is megtörténik.

„A minden kétséget kizáró ok ma még nem ismert” – tette hozzá, egyúttal jelezte, ilyen méretű vízhálózatokban nem egyedülálló dolog a fertőzés, a probléma ugyanakkor nem érinti a lelátót és a kerengőt, csak a főépületet, miközben ugyanazon a hálózaton van az egész stadion.

Rácskai András, a Fejérvíz Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár ivóvízhálózatában semmilyen probléma nincs, baktérium csak a belső hálózatban van.

„Az épületbe egészséges ivóvíz megy be, onnan pedig kifelé fertőzés nem mehet” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, hogy a baktérium jellemzően új építésű épületekben jelenik meg, azonban nem szuperbaktérium, és nehezen, de kiirtható. Leszögezte, hogy a Mol Aréna Sóstóban „nincs fekália az ivóvízben”.

Horváth-Tancsa Ágnes (Szövetségben Fehérvárért) az okok alapos kivizsgálását kérte, míg But Sándor (Együtt) rámutatott, nagy kár keletkezett azzal, hogy a stadion jelenleg nem alkalmas mérkőzések megrendezésére a fertőzött víz miatt. Márton Roland (MSZP) szerint az ügyben politikai felelősséget senki sem vállal, miközben egy több mint tízmilliárdból épült arénát nem lehet használni. Földi Judit (DK) a májusi fertőzést bizonyító laborvizsgálat jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát kérte.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester felelőtlen viselkedésnek nevezte, hogy Márton Roland rémhíreket terjesztett a fertőzéssel kapcsolatban az elmúlt napokban. Jelezte, hogy a baktérium megjelenése után azonnal hermetikusan elzárták a víztől az embereket.

A stadionban jelenleg nem ivóvizet használnak, de lehet rendezvényeket tartani benne, erről előzetesen mindenki tájékoztatást kap.

A Mol Aréna Sóstót bérlő Fehérvár FC labdarúgócsapata múlt pénteken jelentette be, hogy nem Fehérváron, hanem a felcsúti Pancho Arénában fogadja július 18-án az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a montenegrói FK Zeta gárdáját.

„A Fehérvár FC. Kft. mint a mérkőzésekért és az azon részt vevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos meccsrendezés körülményeit Sóstón” – volt olvasható a klub honlapján.

Az önkormányzat akkori közleménye szerint labdarúgó-találkozók rendezésére az öltözőblokk kivételével – ahol szintén folyamatban van a helyzet megoldása – alkalmas a stadion, és várhatóan az öltözők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai összecsapás időpontjáig.

A klub szerint az önkormányzat közleményében is elismeri, hogy a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így a kockázatmentes működés nincs biztosítva a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében részt vevő egyéb szereplők részére. Hozzátették: pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a problémát valóban sikerül megnyugtatóan megoldani az első meccs megkezdéséig.

A Fehérvár FC július 18-án fogadja az FK Zetát, továbbjutás esetén pedig a selejtező második fordulójában is a Pancho Arénában játszaná hazai találkozóját a Magyar Kupa-győztes.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉSEK
19.00: Debreceni VSC (magyar)–Kukësi (albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
20.30: FK Zeta (montenegrói)–Mol Fehérvár (magyar)
Podgorica, Stadion Pod Goricom (a visszavágóra július 18-án, Felcsúton kerül sor).
21.00: Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
20.30: FC DAC1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
Dunaszerdahely, Mol Aréna
Az első mérkőzéseket július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik