Egri FC: mégsem áll végrehajtás alatt a klub

2013.02.17. 16:08
A labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC hivatalos honlapján adott ki közleményt, amely szerint a klub nem tartozik a játékosoknak, valamint nincs végrehajtási eljárás ellene, megcáfolva az egriek szurkolói honlapján megjelent korábbi információkat.
„A játékosokkal szemben nincs tartozása az Egri Futball Club Kft.-nek, a klub valamennyi szerződésben foglalt kötelezettségének eleget tett. Ezt azért kívánjuk megerősíteni, mert a napokban több ennek ellentmondó hír is napvilágot látott a honi médiában. Ugyancsak ide kapcsolódik, hogy az egylettel szemben nincs végrehajtási eljárás. A vezetők és a kivitelező megegyezett egymással” – áll az egrifc.hu-n megjelent közleményben.Ahogy korábban beszámoltunk róla,Ahogy korábban beszámoltunk róla, a jövőben az eddig Vácon szerepet vállaló John Peter Marshall beszállt az NB I-es egri labdarúgócsapat működtetésébe, így a klub az egyesületet felvirágoztató, eddigi főtámogató Jámbor János nélkül halad tovább, valamint megvonta Vancsa Miklós, a korábbi ügyvezető rendelkezési jogát, és nem engedte őt hozzáférni a klub bankszámlájához. Az egriek szurkolói honlapja, az egrifoci.hu szerint a játékosok így nem kaptak fizetést, valamint a lelátó kerítésének megerősítését végző vállalkozónak sem tudtak fizetni, aki így végrehajtási eljárást kezdeményezett a klubbal szemben.

„A klub korábbi százszázalékos tulajdonosának döntése – amikor is megvonta Vancsa Miklós rendelkezési jogát – nyomán a klub jelenleg még tartozik a játékosok januári bérével. Remélhetőleg ez mihamarabb rendeződik. További sajnálatos hír, hogy tudomásunk szerint az a vállalkozó, aki tavaly nyáron a lelátó kerítésének megerősítését végezte, nem kapta meg az elvégzett munkája ellenértékét, ezért végrehajtási eljárást kezdeményezett a klubbal szemben. Az elmúlt másfél évben nem voltunk hozzászokva, hogy anyagi problémák legyenek a klub háza táján. Úgy tűnik, ezeknek az időknek vége, remélhetőleg csak átmenetileg” – írta korábban az egriek szurkolói honlapja.

Az egrifoci.hu ezután megjelentette a hivatalos oldal közleményét, amelyben az ő korábbi cikküket cáfolják.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
51 perce

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
1 órája

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
3 órája

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik