Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
DVTK: Remélem, Fernando igazi vezére lesz a csapatnak - Dudás
Ahogy arról beszámoltunk, a DVTK NB I-es labdarúgócsapata spanyol futballistával erősített: a miskolci klubban folytatja a pályafutását a 32 éves támadó, a korábban a Real Madridot is megjáró Fernando Miguel Fernández.
„Egy rutinos, sok nagy csatát megélt játékost igazoltunk, aki a várakozásaim szerint igazi vezéregyénisége lesz a Diósgyőrnek és akivel a bajnokság végén elérhetjük az Európa-ligát – mondta Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapjának. – Lassan kezd beérni a munkánk, ami abból is látszik, hogy viszonylag gyorsan sikerült megállapodni Fernandóval. Javier Reyes erőnléti edző hívta fel a figyelmünket a játékosra, aki egykori csapattársánál, Luquénél ellenőrizhette a kapott információkat. Minden bizonnyal elégedett volt a hallottakkal, ugyanis szombaton délelőtt aláírta a másfél éves szerződését. Ami az igazolás pénzügyi hátterét illeti, ismételten köszönetet kell mondanom Leisztinger Tamásnak, aki pluszforrást biztosított erre a célra.”
„Azért igazoltam Diósgyőrbe, hogy segítsem a csapatot abban, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtson, a szurkolók pedig elégedettek legyenek a játékommal” – nyilatkozta Fernando a szerződés aláírása után.
Lapozzon tovább
- Csaknem 42 milliót kaptak a csapatok a Borsodi akciójában
- Zubai: Előbb jussunk túl a norvégokon
- Eden Hazard Manchesterbe akar jönni, de a United nem veheti fel a versenyt az olajklubokkal – Stretford End
- Nehezebb lesz bejutni az olimpiára, mint felszállni egy repülőre – Olimpiknik
- Az MU a „király”, a Bayern értékesebb, mint a Real Madrid





