DVSC-Teva: Simac szerint nincs miért tartaniuk a riválisoktól

2012.02.10. 16:51
Címkék
Dajan Simac, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva német-horvát védője szerint a Lokinak nem lesz gondja azzal, hogy tavasszal a legnagyobb riválisok ellen idegenben kell majd pályára lépnie.

„Az edzőmérkőzések alapján úgy gondolom, a csapat készen áll a tavaszi küzdelmekre – idézi a dvsc.hu Dajan Simacot. – A mögöttünk lévő öt csapattal vendégként mérkőzünk meg, ami tény, nem lesz könnyű, de szerintem nincs mitől tartanunk, hiszen például az ősszel mindössze egy gólt kaptunk idegenben, míg hazai pályán támadóbb szelleműnek bizonyultunk, sok találatot szereztünk, vagyis jól kiegészítettük a mérleget. Ha ezt folytatni tudjuk tavasszal is, akkor azt gondolom, nem lesz mitől tartanunk."dvsc.hu Dajan Simacot. – A mögöttünk lévő öt csapattal vendégként mérkőzünk meg, ami tény, nem lesz könnyű, de szerintem nincs mitől tartanunk, hiszen például az ősszel mindössze egy gólt kaptunk idegenben, míg hazai pályán támadóbb szelleműnek bizonyultunk, sok találatot szereztünk, vagyis jól kiegészítettük a mérleget. Ha ezt folytatni tudjuk tavasszal is, akkor azt gondolom, nem lesz mitől tartanunk."

Legfrissebb hírek

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
5 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
24 perce

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
26 perce

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
26 perce

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
52 perce

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
57 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
58 perce

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik