DVSC: erősítés Erdélyből, jön az U középpályása – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 16:03
null
Kovács Lóránt elvesztését fájlalhatják az U-nál – egyik legjobbjuk távozik (Fotó: NS-archív)
A numaiu.ro, a Stiri de Sport és a Sport in Cluj egybehangzó értesülései szerint a DVSC-Teva labdarúgócsapata szerződteti a kolozsvári Universitateától a 22 éves Kovács Lórántot. A második ligás U egyik legjobbját veszítené el Kovács távozásával.

Az U középső középpályása a román élvonalban összesen 35 meccsen szerepelt, a másodosztályban hét találkozón lépett pályára ebben az idényben. Az első osztályban két gólt jegyzett, a Pandurii elleni bombája után a román sajtó erdélyi Xaviként emlegette.

Kolozsvári sajtóértesülések szerint Kovács Lórántnak – aki román korosztályos válogatott volt, de szívesen lenne a magyar felnőtt nemzeti csapat tagja – tartozott az U, az átigazolás érdekében a játékos lemondott járandóságáról. A numaiu.ro harmincezer eurós átigazolási díjról tud. Információink szerint nem Kovács Lóránt a DVSC egyetlen kiszemeltje, a Lokinál további erősítés is várható a téli átigazolási időszakban.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Kovács Lóránt már átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, a debreceniek féléves, a nyáron opcionálisan meghosszabbítható szerződést ajánlanak a futballistának.

A két csapat egyelőre nem erősítette meg Kovács Lóránt klubváltásának tényét. A futballistát képviselő Puska Péter a Nemzeti Sportnak cáfolta azokat a román sajtóértesüléseket, mely szerint Kovács Lóránt már alá is írt volna a DVSC-hez – az átigazolást még nem véglegesítették.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők: Holman Dávid (FTC, az ősszel kölcsönben Lech Poznan – Lengyelország), Takács Tamás (DVTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba), ifj. Sándor Tamás (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kovács Lóránt (romániai, U. Cluj – Románia)
Távozók: Balogh Norbert (US Palermo – Olaszország), Zsidai László (Puskás AFC)
Kölcsönbe távozók: Geoffrey Castillion (holland, Puskás AFC), Sós Bence (Mezőkövesd), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szécsi Márk (Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02
Ezek is érdekelhetik