DVSC: Coulibaly ára naponta változik, újabb kérője van

2013.06.21. 08:01
A DVSC-Teva lejáró szerződésű csatára, a francia Adamo Coulibaly továbbra is az egyik legfelkapottabb játékosnak számít a dél-kelet európai térségben, bár egyre több klubnál unják meg, hogy a csatár és menedzsere mindenhol igyekszik minél jobban felverni az árat, aztán sehova nem ír alá.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a ciprusi Anorthoszisz már elállt Adamo Coulibaly szerződtetésétől a csatár magas fizetési igényei miatt.

Két másik klub, az általunk már korábban említett APOEL és egy másik, a ciprusi sajtóban frissen hírbe hozott csapat, az előző szezonban többek között a korábbi magyar válogatott Leandrót, és a Videotontól igazolt André Alvest is foglalkoztató Omonia is érdeklődik. Utóbbi azért érdekes, mert az Omonia értesüléseink szerint André Alvest eladhatja Dubaiba, és az érte érkező pénzből lehet pénz Adamo Coulibaly szerződtetésére.

Kérdés, hogy mekkora pénzre van szükség a francia megszerzéséhez. A török másodosztályú Denizlispor korábban már bejelentette, hogy megegyeztek a csatárral, és hamarosan meg is érkezik a klubhoz, de azóta sem látták Törökországban...

Kezdetben úgy tűnt, hogy a csúszás a Coulibalyra jellemző hanyagsággal magyarázható, de most már egyértelmű, hogy anyagi okai vannak. Török beszámolók szerint évi 120 ezer eurós fizetési ajánlattal indított a Denizlispor, ami ma már 250 ezernél tart, de még mindig nincs egyezség. A török klub vezetői szerint Coulibaly szinte minden nap egyre több pénzt kért, ellehetetlenítve ezzel a tárgyalásokat, ezért egyelőre felfüggesztették vele a tárgyalásokat, más játékosok után néznek.

Korábban a Győri ETO ügyvezetője, Klement Tibor is arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy a csatár nem bizonyult korrekt tárgyalópartnernek, csak a pénz befolyásolja a döntésében.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
11 órája

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:20

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:59

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:01

Az Aston Villa szerződtette a svájciak vb-felfedezettjét

Angol labdarúgás
2026.07.17. 19:51

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25