DVSC: a háromszoros bajnokkal nem hosszabbítottak – távozhat

2015.06.26. 07:44
null
Sidibe tíz éve szerződött Debrecenbe, ahová belga kitérő után visszatért (Fotó: NS-archív)
Könnyen előfordulhat, hogy a szenegáli Ibrahima Sidibe távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Tevától – tudta meg a Nemzeti Sport.

 

A debreceni csapat 34 esztendős csatárának, Ibrahima Sidibének a nyáron lejár a megállapodása, s a klub még nem hosszabbította meg a szerződését, és valószínűleg már nem is fogja (csütörtökön csereként ugyan még játszott a Fradi ellen 2–0-ra elveszített felkészülési meccsen).

Tíz esztendeje szerződött a Lokihoz, két és fél év után előbb a belga Sint-Truidenhez, majd a Beerschothoz, végül a Westerlóhoz került, három éve szerződött vissza Debrecenbe, összesen három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a klubbal.

A játékos az előző szezonban részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett, keveset lehetett a pályán, mindössze tizenkét alkalommal számított rá kezdőként bajnokin Kondás Elemér, hatszor csereként, négy gólig jutott. Egyelőre úgy tűnik, nem gyarapíthatja tovább góljai számát tétmérkőzésen a Lokiban…

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kovács Ádám (Soproni VSE, ?), Króner Martin (ZTE, ?), Sigér Dávid (Balmazújváros)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Csató Martin (Győri ETO, a tavasszal kölcsönben Siófok, szabadon igazolható), Könyves Norbert (Paks), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica – Portugália),Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Ibrahima Sidibe (szenegáli, szabadon igazolható)
Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik