Doll szembement a Cruyff-elmélettel – ezen dőlt el az Újpest–Fradi

Vágólapra másolva!
2015.09.14. 18:34
null
Doll edzői húzásai bejöttek, a német szakember pedig<br />nem bírt magával – a pályára rohant a győztes gól után<br />(Fotó: Hegedüs Gábor)
Thomas Doll vakmerőnek tűnő, utólag inkább bátornak nevezhető cseréi döntötték el az Újpest–Ferencváros mérkőzést szombaton. A csereként beálló Radó András két társával lendített a zöld-fehérek játékán, akik a hajrában megfordították a meccset – amelynek kiemelkedően legjobbja lett Böde Dániel. A derbi lezárásaként megnéztük, mit mutatnak az InStat elemzőrendszertől kapott számok.

A Ferencváros kezdő tizenegyében Leandrón kívül egy új játékos sem kapott szerepet. Korábbi írásunkban feltettük a kérdést: ha szinte egyikőjük sem fér be, akkor megfelelő erősítést jelentettek? Erre a találkozó utolsó harminc perce választ is adott – meglátjuk, ezután több szerepet kapnak-e.

A hátrányban lévő Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll hármat cserélt a meccs utolsó fél órájában, a változtatásai pedig nyílegyenest szembementek Johan Cruyff elméletével. A holland híres mondása volt, hogy „ha nyerni akarsz, ne csatárt hozz be, hanem védekező középpályást”.

Doll ezzel szemben három támadót hozott be (Radó Andrást, Stanislav Sestákot és Busai Attilát), miközben lehozta az egyik szélsőjét (Varga Roland) és az egyetlen szűrőjét (Nagy Ádám), valamint egy védőt (Cristian Ramírez).

A Varga helyett beálló Radó bátran belement az egy egy elleni küzdelmekbe (éppen ez lett a veszte, sérülten, mankóval távozott a stadionból), három sikeres csele volt, háromszor pedig szabálytalankodtak vele szemben, ezzel is területet nyert a Fradi.

Nagy Ádám ismét remekül játszott, a legpontosabban (87 százalék) ő passzolt a mezőnyjátékosok közül, ám azzal, hogy a helyére Sesták állt be, támadóbb szellemű lett a vendégcsapat, és éppen a szlovák hozta helyzetbe a mindent eldöntő gólt szerző Bödét.

A második találat előtt még azonban Busai beállt Ramírez helyére, aminek az lett a következménye, hogy az FTC csak három védővel állt fel, Leandro pedig kikerült a bal oldalra – az ő beadása után egyenlített a Fradi.

A Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro – Radó, Gera, Hajnal, Lamah – Sesták, Böde, Busai felállású, korántsem védekező, sokkal inkább hazardírozó Ferencváros drámai meccsen elhozta a három pontot a Megyeri útról.

Ugyanez a szemlélet a Zeljeznicar elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzésén nem jött be – akkor ugyanígy Gera és Hajnal volt a középpálya közepén, szűrő nélkül játszott a Fradi –, ám most győzelmet eredményezett.

Érdekes továbbá az is, hogy az alábbi grafikán jól látszik, a cseréktől függetlenül többnyire 3–4–3-as felállásban játszott a Fradi, miután a két szélső védő feljebb tolódott, míg Nagy Ádám sokat lépett vissza labdáért. A cserék után azonban támadóbb szellemű játékosok töltötték be a pozíciókat, vagy éppen jobb formában levők (lásd Ramírez helyett Leandro a védelem bal oldalán):

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK

CSERÉK. Maradjunk még egy bejegyzés erejéig a cseréknél, a Fradi kispadról beálló játékosainak InStat-indexe (Radó: 225, Sesták 213, Busai 185) alapján is látszik, lendületet hoztak a játékba, az újpestiek azonban kevésbé (Filkor: 182, Nagy G.: 181, Nagy T.: 177).

Nagy Tibor beállásával az addig jobbhátvéd Jonathan Heris fellépett a középpályára, így a 82. percben, 1–1-es állásnál egy újpesti kontránál éppen ő került helyzetbe, jóllehet, nem ideális játékos az emberelőnyös támadás befejezésére. Az említett jelenet 2:27-től:

A LEGJOBBAK. Az újpestiek legjobbja a gólt szerző Mbaye Diagne lett (233-as index), megelőzve Jonathan Herist (213) és Balogh Balázst (208). A Ferencvárosnál természetesen Böde Dániel zárt az élen, kiemelkedő 343-as (!) indexszel, őt Leandro (239) és Radó (225) követi.

A LEGPONTOSABBAK. Mint már fentebb is említettük, Nagy Ádám passzolt a legpontosabban (87 százalékos hatékonysággal) a mezőnyben, őt Radó (86 százalék) és Kálnoki Kis Dávid (84 százalék) követi.

A LEGKEMÉNYEBBEK. Michal Nalepa nyerte meg leghatékonyabban a párharcait (69 százalékkal), megelőzve Herist (68 százalék) és a Ramírez, Varga(67 százalék) kettőst – ha eltekintünk az 1/1-es mutatójú Nagy Tibor teljesítményétől.

• A LEGCSELESEBBEK. Diagne és Varga egyaránt hat-hat csellel próbálkozott, melyekből négy-négy volt sikeres, Ramírez mutatója 6/3 lett a mérkőzés végére.

Statisztika

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)

Újpest

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)

Fradi

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik