Csaknem 20 ezren a Fradi–Lokin, Karakó hibája, ghánai felfedezett – ez volt az ősz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.18. 09:07
null
Nézőcsúcsot hozott az FTC–DVSC mérkőzés (Fotó: Szabó Miklós)
Folytatjuk a labdarúgó NB I őszi szezonjára visszatekintő cikkeink sorát. A szokásos, hét eleji fordulós visszapillantóink korábbi részeinek segítségével felelevenítjük a mögöttünk hagyott 19 forduló legemlékezetesebb jeleneteit, legérdekesebb történéseit, edzői értékeléseit.

AZ ŐSZ MÉRKŐZÉSE, AZ ŐSZ BALHÉJA

Kétségtelen, hogy az őszi szezon egyik legnagyobb visszhangot kiváltó mérkőzése a 15. fordulóban lejátszott Ferencváros–DVSC találkozó volt, s nemcsak azért, mert sajnos a mérkőzésnek bűnügyi utóélete is akadt, hanem azért is, mert ez a találkozó volt a szezon leglátogatottabb mérkőzése.

A Fradi–Loki meccset (2–1) – melyre 1252 nap után visszatértek az FTC szervezett, a szkenneres beléptetés ellen tiltakozó szurkolói csoportjai – a hivatalos adatok szerint 19 125 néző tekintette meg a helyszínen.

A Nemzeti Sport Online annak járt utána a 15. forduló utáni visszapillantóban, hogy az utóbbi négy évben hányadik alkalommal ment 19 ezer fölé a nézőszám egy NB I-es meccsen. Kiderült, az elmúlt négy év ötödik leglátogatottabb magyar bajnoki meccse volt az őszi FTC–DVSC találkozó, míg az új Fradi-stadionban – a 2015-ös Ferencváros–Újpest derbi mögött (21 217 néző) – ez a második a sorban.

A mérkőzés arról is emlékezetes marad, hogy a szünetben, a büféknél verekedés tört ki a hazai drukkerek között, az egyik megtámadott szurkoló kést rántott. A rendőrség a meccs után egy könnyű és két súlyos sérültről számolt be. A nyomozás folyamatban van, de már több gyanúsítottja is van az ügynek. A Ferencváros ennek folyományaként 10 millió forintos pénzbüntetést, és három meccsre szóló szektorlezárást (B1, B2, B3, C1 szektorok) kapott, melyből egy meccs telt le.

LEFÚJTA, DE MEGADTA A GÓLT – AZ ŐSZ HIBÁJA

A 15. fordulóban különös körülmények között esett a hazaiak második gólja a Videoton–Mezőkövesd (4–0) mérkőzésen.

A találkozó 16. percében (1–0-s fehérvári vezetésnél) Lazovics indította Hentyt, aki a leshatáron vette át a labdát. A partjelző nem jelzett lest, a mezőkövesdi védők fellélegeztek, mert Karakó Ferenc játékvezető belefújt a sípjába, és felemelt kezével jelezte, hogy a kövesdieknek jár közvetett szabadrúgás. A nigériai légiós a sípszó után még befejezte az akciót, s a kapuba lőtte a labdát, míg a Videoton néhány játékosa – látva, hogy Karakó már kifelé ítélt szabadrúgást – „megrohamozta” a játékvezetőt, reklamált, mutatta, hogy az asszisztens nem jelzett lest, s ezután Karakó saját döntését megváltoztatva mégis megadta a gólt.

Csakhogy. Felülbírálni joga van a játékvezetőnek a partjelzőt és önmagát is, ám akció közben sípolt, és a szabályok értelmében a sípszóval véget ér a játék. Az eset után Karakó Ferenc csak két módon dönthetett volna szabályszerűen: ha kifelé ítél szabadrúgást les címén, vagy elismeri a hibáját, és játékvezetői labdával folytatódik a mérkőzés.

Az eset utóéletéhez még annyit: Karakó játékvezető az NB I 15. fordulója óta nem működött közre az élvonalban vezetőbíróként, de az NB II-ben sem vezetett mérkőzést.

AZ ŐSZ JÁTÉKOSA

A 11. forduló utáni visszapillantónkban kiemelten foglalkoztunk a Ferencváros augusztus végén szerződtetett 19 éves labdarúgójával, Joseph Paintsillel, aki első négy magyar bajnokiján három gólt szerzett, s a Balmazújváros–Ferencváros meccsen nyerő cserének bizonyult.

A legutóbbi 13 évben egyetlen új igazolás sem kezdett ilyen gólátlaggal a Ferencvárosban az NB I-ben. Az elmúlt évek legjobb mutatója a 2015–2016-ban 4/2-vel induló szlovák Stanislav Sestáké volt. Az első négy ferencvárosi bajnokiján legalább három gólt legutóbb Ferenczi István szerzett a 2008–2009-es szezonban, ő rögtön nyolcat is, de nem az NB I-ben, hanem az NB II-ben.

Az élvonalban legutóbb a 2004–2005-ös évad elején, a korábban az Újpestben is játszó cseh Robert Vágner kezdett, aki rögtön duplával nyitott az ETO ellen, majd a DVTK kapuját is bevette, aztán a 3. fordulóban nem talált be, míg a negyedikben az MTK-t mattolta. Az idény hátralévő részében azonban már csak két gólt szerzett, 20/6-os mutatóval fejezte be az évadot.

Két évvel korábban, a 2002–2003-as kiírásban Tököli Attila kezdett 4/4-gyel, úgy, hogy az első négy bajnoki meccsén kivétel nélkül gólt szerzett. 30 bajnokin 15 góllal, házi gólkirályként zárt első ferencvárosi idényében – hasonlóan hatékony mutatóval alighanem Paintsil is kiegyezne.

A ghánai az ősz végére 12 meccsen hat gólig jutott (ugyanúgy 0.5 gól/mérkőzés az átlaga, mint Tökölinek 15 évvel ezelőtt), a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az ősz legjobbjának bizonyult az NB I-ben.

„BÍRÓZÁSOK”

Ha már Karakó Ferenc hibáját érintettük, nem mehetünk el a játékvezetőket kritizáló edzői nyilatkozatok mellett szótlanul, mert ezekből is akadt szép számmal az ősz során. Ebben a műfajban Pintér Attila, a PAFC vezetőedzője járt az élen a bajnoki idény kezdetén. Az első hat fordulóig négyszer tette szóvá a játékvezetők ténykedését. Később emiatt meg is büntette őt az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Mindenesetre van egy tippünk, hogy Horváth Ferenc ezekre a pintéri nyilatkozatokra gondolt, amikor a Balmazújváros felcsúti vendégjátéka után azt mondta, a sírás olyan, mint az ima:

„Két tanulságot mondanék. Az első, hogy ahol majális van, oda nem kell ajándékot vinni. A másik, amire rájöttem, hogy a sírás olyan, mint az ima: ha sokáig célzod a megfelelő embernek, akkor meghallgatásra talál” – mondta Horváth a találkozót követően.

„Az ötperces hosszabbítást túlzónak érzem. Ha összeadom a cseréket, akkor hiányzik két perc. Jeleztem is a bírónak a meccs végén, hogy szívesen vásárolok neki egy fehér mezt, ha igényli” – ezek már a kispesti tréner, Erik van der Meer szavai voltak a 2. fordulóban lejátszott Honvéd–DVTK meccs után. A vendég diósgyőriek a 95. percben egyenlítettek (2–2).

Az ősz „nagy bírózója” volt még Bódog Tamás is, a DVTK vezetőedzője általában joggal kérte számon a játékvezetők ténykedését, és Pintérhez hasonlóan őt is megbüntette az MLSZ.

Most csak egy „klasszikust” idéznénk tőle, de ide kattintva további Bódog-nyilatkozatokat is olvashat.

Ha elmondom a véleményemet, nemhogy eltiltanak, egyenesen lecsuknak! Mindenki láthatta, mi történt, kezd egy kicsit sok lenni ez az egész…” – célzott a játékvezető ténykedésére a 3–1-es hazai győzelemmel záruló DVSC–DVTK találkozó után Bódog.

DERBIHŐSÖK

A 2. fordulóban játszották a szezon első derbijét, és az Újpest–FTC találkozó (2–2) után mindkét csapatból egy játékost emeltünk ki: a második újpesti találatot jegyző Nagy Dánielt és a hajrában egyenlítő Varga Rolandot. Két olyan – Goldball nevelésű – labdarúgóról van szó, aki a zöldeknél és a liláknál is játszott már a pályafutása során. Mindketten fiatalon külföldre szerződtek, majd többször is hazatértek.

Varga Roland az ősszel az NB I-ben 13-szor volt eredményes, s ezzel vezeti a góllövőlistát, és Nagy Dánielnek is viszonylag jó szezonja volt, az Újpest összes bajnoki meccsén a kezdőcsapatban kapott helyet, s négy találatával a második helyen áll a házi góllövőlistán. Ráadásul októberben Feröer ellen a válogatottban is bemutatkozott.

A szezon második derbijén (a 13. fordulóban) a Ferencváros Böde Dániel góljával 1–0-ra győzött. A meccs hősének bizonyuló csatár összesen négy gólt szerzett az ősszel, ebből a szempontból ez volt a leggyengébb félidénye, amióta 2012 nyarán a Ferencvároshoz igazolt (hat gól alatt korábban nem zárt őszt a Fradiban).

AZ ŐSZ „EMPATIKUS” KLUBVEZETÉSE

A 7. fordulót követően menesztették a szombathelyi vezetők Mészöly Gézát, akinek a Haladás–PAFC meccs volt a 2004 óta tartó NB I-es edzői pályafutása 300. bajnoki mérkőzése.

Mészöly két részletben összesen 119 élvonalbeli mérkőzésen irányította az Újpestet – közte 104 bajnokin ült a Vasas kispadján. 2015 májusától volt a Haladás vezetőedzője, a Puskás Akadémia ellen 5–1-re elveszített meccs a 77. találkozója volt a szombathelyieknél.

A 78. már nem lett meg, utódjának az Illés Akadémiánál szakmai igazgatóként dolgozóPacsi Bálintot nevezte ki a klub. Akit aztán 8 bajnokit követően éppen a születésnapján sikerült meneszteni – ráadásul aznap avatta fel a klub az új stadionját is az NK Osijek elleni gálamérkőzéssel, így a Haladás vezetőiről nem állíthatjuk, hogy túlzottan érzelgősek lennének…

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2017–2018-AS SZEZONBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 16.
MezőkövesdRadványi Miklós helyett Kuttor Attila
2017. november 13.
Haladás
Pacsi Bálint helyett Michal Hipp
2017. december 10.Bp. Honvéd
Erik van der Meer helyett Supka Attila

ŐSZI LISTAVEZETŐK

A 14. fordulót követően, 441 nap után állt újra az NB I-es táblázat első helyén a Ferencváros, azt megelőzően az előző idény 4. fordulója után nézhette Thomas Doll csapatának a hátát a mezőny. A Ferencváros az ötödik csapat lett, amely ebben az idényben vezette a tabellát.

Az első forduló után a Bp. Honvéd a DVTK-val abszolút holtversenyben volt az első, miután mindkét gárda 2–0-ra győzött. A második körben aztán az éllovasok egymással találkoztak, és 2–2-es döntetlenjük azt eredményezte, hogy az egyedüliként két győzelemmel kezdő Mezőkövesd ugrott az élre. A 3. fordulóban újabb váltás jött, miután a Mezőkövesd kapott egy ötöst a Ferencvárostól, így a DVTK lett a listavezető.

A borsodiak sem vezettek többet egy fordulónál, a negyedik kört követően a Honvéd visszakerült az első helyre, igaz, ekkor a Videotonnal holtversenyben állt az élen. A kispestiek az 5. forduló után már egyedül voltak listavezetők, majd a 6. kanyarban átadták előkelő pozíciójukat a Videotonnak, amely egészen a 14. fordulóig mondhatta magát éllovasnak, mert akkor megelőzte a Mezőkövesden 1–0-ra győző Ferencváros – igaz, csak kettővel jobb gólkülönbségének köszönhetően.

A 14. fordulót követően rövidnek bizonyult a zöld-fehérek vezetése, a Videoton ugyanis a 15. fordulóban visszaállt az első helyre, s egészen a 19., azaz az idei utolsó fordulóig ott is maradt, amikor a IX. kerületiek kihasználták a fehérváriak szombathelyi botlását, s eldőlt, hogy a Ferencváros tölti az élen a telet.

AZ ŐSZ VETERÁNJA

Szabó Zsolt. Az idén 45 éves sportember 1996. szeptember 7-én, azaz több mint 21 évvel ezelőtt a Vác–Pécsi MFC (5–0) mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben – a jelenleg az élvonalban játékvezetőként dolgozó összes kollégájánál korábban. Szabó eddig 318 élvonalbeli mérkőzésen dirigált, ezzel rekorder az NB I-ben.

SZABÓ ZSOLT ELSŐ NB I-ES MECCSE DISZTL PÉTER BRAVÚRJAIVAL ÉS POTYÁJÁVAL

ÉS AKKOR FÉLBESZAKADT A MÉRKŐZÉS…

A 7. forduló rangadóját, a Videoton–Ferencváros összecsapást kétszer is félbe kellett szakítani. Solymosi Péter előbb villámlás, majd áramszünet miatt volt kénytelen beszüntetni a játékot, ám a kisebb-nagyobb pauzák ellenére befejezték a találkozót.

A 10. fordulóban a Vasas–Haladás mérkőzés a 22. percben szakadt félbe egy biztosíték meghibásodása miatt, akkor nem sikerült megoldani a problémát és később pótolták a találkozót.

A 19. fordulóban annyiban másabb volt a helyzet, hogy a balmazújvárosi stadionban egy biztosíték hibája miatt még a mérkőzés előtt ment el az áram, de a klubvezetők példás gyorsasággal kerítettek egy villanyszerelő, így a Mezőkövesd elleni bajnoki tíz perc késéssel elkezdődhetett.

A LEGSZEBB GÓLOK

A legemlékezetesebb pillanatok közül természetesen nem hiányozhatnak a legszebb gólok sem, de ebben a témában rögtön szavazásra is invitáljuk olvasóinkat!

Tekintse meg az általunk kiválasztott 12 emlékezetes találatot, és voksoljon a legszebbre! Szép szólók és igazi bombák mellett fifikás vagy éppen akrobatikus mozdulattal elért találatok is szerepelnek válogatásunkban.

Ez volt az ősz, vagy legalábbis mi így láttuk – folytatás tavasszal...

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16

(Őszi visszapillantóink sorában ezen a héten még jelentkezünk az NSO-olvasók válogatottjával, kiértékeljük a gólszépségverseny eredményét és még egy statisztikai összeállítást is tervezünk. Tartsanak velünk a folytatásban is!)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik