Bodnár egyéves szerződést kötött a DVSC-vel

Vágólapra másolva!
2009.08.10. 02:05
null
A válogatott kerettag Bodnár László (2) szívesen tér vissza Debrecenbe (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Visszatért a hajdúsági fővárosba a válogatott védő, Bodnár László, akivel egyéves szerződést kötött a bajnoki címvédő DVSC-TEVA labdarúgócsapata – olvasható a klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n.

 

 Amiről már napokkal korábban hallani lehetett, most vált biztossá: a DVSC-TEVA mindenben megállapodott a válogatott jobbhátvéddel, Bodnár Lászlóval.

A labdarúgó elmondta, hogy januártól szeretne ismét külföldön futballozni. Bár több ajánlata is volt, úgy döntött, hogy az ősszel a Lokit segíti a nemzetközi szereplésben.

A 30 éves játékos egyébként egy évre szóló szerződést kötött a klubbal.

A mátészalkai születésű védő a profi pályafutását a DVSC-nél kezdte, az 1996–1997-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben. Abban az idényben mindössze egy bajnoki mérkőzést játszott, a következő években azonban egyre több alkalommal kapott szerepet. 2000 nyaráig összesen 63 élvonalbeli meccsen szerepelt a klubban és négy gólt szerzett.

Bodnár a debreceni évek után légiósként folytatta pályafutását, a Lokitól az ukrán Dinamo Kijevhez igazolt, majd később kölcsönjátékosként megfordult az Arszenal Kijevben is. Az ukrán fővárosból 2004-ben került Hollandiába a Rodához, majd 2006-ban az osztrák Red Bull Salzburghoz ment, ahol a legutóbbi szezon végén nem hosszabbították meg a szerződését. A nyári időszakban a Nyíregyháza Spartacusszal tréningezett, és a nyírségi együttesben Ligakupa-találkozón is pályára lépett.

A DVSC-ben így Bodnár László lesz a második olyan labdarúgó – Rudolf Gergely mellett –, aki jelenleg is tagja a magyar válogatott keretének. A védő hétfőn ezért nem is Debrecenben tréningezik, hanem Erwin Koeman irányítása alatt a románok elleni, szerdai felkészülési mérkőzésre készül.

BODNÁRT AZ AUSTRIA WIEN ÉS A SALZBURG IS KERESTE
„Korábban megkeresett engem az Austria Wien is, illetve előző klubom, a Red Bull Salzburg is szerette volna, ha hozzájuk térek vissza. Azonban a debreceniek komoly ajánlattal álltak elém, amely meggyőzött róla, hogy érdemes náluk folytatnom a pályafutásomat. Szívesen írok alá Debrecenbe, hiszen itt most nagy célokért küzdhetek” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak még vasárnap délelőtt, a végleges megegyezés előtt Bodnár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik