Besic a legnépszerűbb, három debreceni az álomcsapatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.13. 13:47
null
Olvasóink szerint Muhamed Besic (balra) az NB I egyik legjobb játékosa (Fotó: Veres Viktor, archív)
Lezárult a hét elején indított olvasói szavazásunk, íme az NSO őszi NB I álomcsapata: Szűcs (Lombard Pápa) – Szolnoki (Videoton), Vinícius (Videoton), Besic (FTC), Korhut (DVSC-Teva) – Zsidai (DVSC-Teva), Pátkai (Győri ETO) – Simon K. (Újpest), Szakály P. (DVSC-Teva), Jenner (FTC) – Böde (FTC).

 

SZŰCS LAJOS A KAPUSKIRÁLY

Szűcs Lajos még mindig a legnagyobb király az NB I kapusai között. Azok után, hogy a Nemzeti Sport tudósítóinak osztályzatai alapján bekerült az őszi szezon legjobb csapatába, most – egy éven belül immár másodszor – olvasóinknál is a legjobbnak bizonyult. Ráadásul több mint kétszer annyi voksot kapott, mint a második helyen végző szombathelyi Rózsa Dániel. Szűcs teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Lombard Pápa jó őszt produkált, és jelenleg a 8. helyen áll. Az meg legyen a fiatalok kritikája, hogy mindezt 40 évesen produkálta.

A VINÍCIUS, BESIC KETTŐS KISZORÍTOTTA GUZMICSOT ÉS DEVECSERIT

Huzamosan kiegyensúlyozott teljesítményre képes szélső védőkben régóta szűkölködik a magyar futball, az NB I és a válogatott szintjén egyaránt. Jobbhátvédben az előző szezonban ősszel és tavasszal is a spanyol Álvaro Brachi került be olvasóink csapatába, ezúttal a sérült légióst a Videotonban is helyettesítő, a válogatottnál kerettagságig jutó Szolnoki Roland. Fórumozóinktól ennek ellenére kritikákat is kapott szép számmal a 21 éves játékos, de valószínűleg ezzel más is így lett volna, akárki kerül a helyére. A második helyen egyébként a több mint 1000 szavazattal kevesebbet kapó diósgyőri Vági András végzett.

A bal oldali védők között – immár nem először – a válogatott szereplésre régóta hiába váró, de az NB I-ben meghatározónak számító két játékos, a győri Völgyi Dániel és a debreceni Korhut Mihály versengett. Végül 53 szavazattal utóbbi lett a befutó (ez volt a legszorosabb versenyfutás).

A belső védőknél a Paulo Vinícius (Videoton), Muhamed Besic (Ferencváros) brazil, bosnyák páros lett a nyerő, megelőzve a szombathelyi Guzmics Richárd, Devecseri Szilárd alkotta duót. A saját magát is a legjobbak közé soroló Besic sorozatban másodszor úgy végzett az élen posztján, hogy az összes többi pozíciót is figyelembe véve a legtöbb voksot kapta (7386-ot), vagyis az ő teljesítménye volt a legmeggyőzőbb olvasóink szemében, legalábbis a ferencvárosi érzelmű drukkerek körében biztosan. Vinícius „győzelmével” két fehérvári játékos is tagja csapatunk védelmének, ami nem meglepő, annak tudatában, hogy az ősszel a Videoton kapta a legkevesebb gólt az NB I-ben (15-öt).

ÚJPESTI SZÉLSŐ A LEGJOBBAK KÖZÖTT!

Álomcsapatunkat ezúttal az NB I-ben már általánosnak mondható, 4–2–3–1-es formációban képzeltük el, így a védelem elé helyezve egy kimondottan védekező középpályásra, és egy támadóbb, az angol szakzsargonban „box to box midfieldernek” nevezett, szó szerinti fordításban a két tizenhatos között robotoló, általunk belső középpályásnak hívott futballistára lehetett szavazni. A védekező középpályás pozícióját nagy fölénnyel a debreceni Zsidai László nyerte meg a DVTK kameruni légiósa, Mohamadou Abdouraman előtt. Az első alkalommal kiírt belső középpályások vetélkedését csapatunk egyetlen győri játékosa, Pátkai Máté nyerte meg kevesebb mint háromszáz szavazattal a pécsi Koller Krisztián előtt. Koller kapcsán érdemes megjegyezni, hogy 30 évesen tavasszal mutatkozott be az NB I-ben, ahhoz képest hatalmas ugrás, hogy kilenc hónappal később posztján már az élvonal legjobbjai közé sorolható.

Hosszú idő után először újpesti játékos is bekerült a legjobbnak vélt tizenegybe: a pályafutása eddigi legeredményesebb szezonját futó, 17 meccs után hét gólnál járó Simon Krisztián. A lilák szélsője többek között a debreceniek meghatározó támadóját, Kulcsár Tamást is megelőzte.

A támadó középpályások versenyét a Nemzeti Sport osztályzatai alapján legjobbnak bizonyuló Szakály Péter (DVSC-Teva) nyerte meg Kovács István (Videoton) előtt, vagyis a szakírók és a közönség egyaránt elismerte produkcióját – hét góllal és öt gólpasszal vállalt szerepet a listavezető Loki meneteléséből.

A bal szélen a ferencvárosi Julian Jenner nagy fölénnyel utasította maga mögé a szombathelyi Halmosi Pétert. A holland középpályás csapatunk harmadik légiósa Vinícius és Besic mellett.

BÖDE DÁNIEL HATALMAS FÖLÉNYE

Az egy szem csatár szerepét Böde Dániel nyerte el, köszönhetően alighanem a nagyszámú ferencvárosi szurkolótábornak, több mint négyszer annyian voksoltak rá, mint a második helyen végző, a harmadik Radó Andrást (Haladás) egyetlen szavazattal megelőző Futács Márkóra (DVTK).

Voksolásunk „nagy vesztesei” a Haladás és a DVTK játékosai, a szombathelyiek közül négyen, a diósgyőriek közül hárman végeztek a második helyen posztjukon, de a legjobb tizenegy közé egyik csapat sem ad játékost. Szemben például a három futballistát is delegáló Ferencvárossal és DVSC-vel.

AZ ELMÚLT EGY ÉV NSO-VÁLOGATOTTJAI
A 2013-as ŐSZI NSO-VÁLOGATOTT
Szűcs Lajos (Lombard Pápa, 5831 szavazat) – Szolnoki Roland (Videoton, 3930), Paulo Vinícius (Videoton, 3796), Muhamed Besic (FTC, 7386), Korhut Mihály (DVSC-Teva, 3174) – Zsidai László (DVSC-Teva, 3865), Pátkai Máté (Győri ETO, 2856) – Simon Krisztián (Újpest, 4053), Szakály Péter (DVSC-Teva, 2960), Julian Jenner (FTC, 5589) – Böde Dániel (FTC, 6380). A posztonkénti végeredményeket itt olvashatja!

A 2013-as TAVASZI NSO-VÁLOGATOTT
Jova Levente (Ferencváros, 3201) – Álvaro Brachi (Videoton, 3195), Marco Caneira (Videoton, 2138), Muhamed Besic (Ferencváros, 4709), Völgyi Dániel (Győri ETO, 3490) – Somália (Ferencváros, 3556), Nikola Mitrovics (Videoton, 2708), Leonardo (Ferencváros 3161), José Luque (DVTK, 3886) – Böde Dániel (Ferencváros, 4280), Julian Jenner (Ferencváros, 3255).

A 2012-es ŐSZI NSO-VÁLOGATOTT
Szűcs Lajos
(Lombard Pápa, 2023) – Álvaro Brachi (Videoton, 2424), Marco Caneira (Videoton, 2875), Paulo Vinícius (Videoton, 1858), Völgyi Dániel (Győri ETO, 1945 szavazat) – Koltai Tamás (Győri ETO, 2947), Böde Dániel (Ferencváros, 2915), Varga József (DVSC-Teva, 2123), Julian Jenner (Ferencváros, 2516) – Nikolics Nemanja (Videoton, 2455), Varga Roland (Győri ETO, 3084).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik