Balmaz: Vissza kéne térnem a pályára, más megoldást nem tudok – Horváth F.

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 12:55
A labdarúgó NB I-ben újonc Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc közismert egyedi nyilatkozatairól. A DVSCt-től elszenvedett 1–0-s hazai vereség után sem hazudtolta meg önmagát.

„Nem volt meg a kellő ritmus, sok volt a pontatlan átadás. Kétlem, hogy a debrecenieken kívül bárki is jól szórakozott. A harmadik meccs, amelyet hazai pályán egy nullára veszítünk el, ezúttal úgy, hogy az ellenfélnek szinte nem is volt helyzete. Az viszont a Debrecent dicséri, hogy kevés lehetőségből is behúzta a meccset. Az elején volt három helyzetünk, ha azokkal jobban gazdálkodunk, talán másként alakul a meccs. A második félidőben fölényben voltunk, de meddő fölényben. A játékos vagy szeret gólt lőni, vagy nem. Én annak idején a tizenhatoson belül az édesanyámnak sem passzoltam volna, de sajnos úgy tűnik, a támadóink nem tesznek meg mindent azért, hogy a kapuba találjanak. Sok helyzetet hagyunk ki, az edzéseken pedig hiába mennek jól a befejezések, a bajnokikon ebből semmi sem köszön vissza” – értékelt a DVSC elleni meccset követő sajtótájékoztatón Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője, aki a lehetséges megoldásról is beszélt…„Nem volt meg a kellő ritmus, sok volt a pontatlan átadás. Kétlem, hogy a debrecenieken kívül bárki is jól szórakozott. A harmadik meccs, amelyet hazai pályán egy nullára veszítünk el, ezúttal úgy, hogy az ellenfélnek szinte nem is volt helyzete. Az viszont a Debrecent dicséri, hogy kevés lehetőségből is behúzta a meccset. Az elején volt három helyzetünk, ha azokkal jobban gazdálkodunk, talán másként alakul a meccs. A második félidőben fölényben voltunk, de meddő fölényben. A játékos vagy szeret gólt lőni, vagy nem. Én annak idején a tizenhatoson belül az édesanyámnak sem passzoltam volna, de sajnos úgy tűnik, a támadóink nem tesznek meg mindent azért, hogy a kapuba találjanak. Sok helyzetet hagyunk ki, az edzéseken pedig hiába mennek jól a befejezések, a bajnokikon ebből semmi sem köszön vissza” – értékelt a DVSC elleni meccset követő sajtótájékoztatón Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője, aki a lehetséges megoldásról is beszélt…

„Talán vissza kellene térnem. Egyelőre más megoldást nem tudok. Lélektanilag nehéz helyzetben vagyunk, de ilyenkor mutatkozik meg, kiben mennyi erő lakozik. Az biztos, hogy a szombati játékunk egyetlen csapat ellen sem lesz elegendő, és amíg nem szerzünk gólt, nem is álmodhatunk arról, hogy elindulunk fölfelé.”

NB I, 2017–2018, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Videoton FC 3–1 Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna Iványi Zoltán
Balmazújváros–Debreceni VSC 0–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Bognár Tamás
Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–4
Debrecen, Nagyerdei StadionSolymosi Péter
Haladás–Újpest FC 1–0
Sopron, Városi StadionErdős József
Bp. Honvéd–Ferencváros 1–3

Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik