Az idén Leonardo varrta be a legtöbbször - újabb „Fradi-titok”

Vágólapra másolva!
2014.06.07. 12:39
null
Az FTC brazil légiósa, Leonardo három gólt szerzett büntetőből (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I 2013–2014-es kiírásában összesen 662 gól született. Pénteki gólelemzésünkben több szempontból is kiveséztük a szezonban esett találatokat, míg a mai részben a tizenegyesekre és az öngólokra fókuszálunk. Ki szerezte a legtöbb gólt büntetőből, ki hárította a legtöbb tizenegyest, melyik játékvezető mutatott a leggyakrabban a büntetőpontra? Mindezeket – sok más érdekességgel együtt – megtudhatja alábbi cikkünkből.

 

KEVESEBB BÜNTETŐ, JOBB HATÁSFOK

Kezdjük az alapadatokkal: a mögöttünk hagyott NB I-es szezonban összesen 662 gól született, ezek közül 74 esett tizenegyesből, azaz a találatok valamivel több mint tíz százalékát (11.2%) büntetőből érték el a csapatok. Összesen 87-szer mutattak a játékvezetők a tizenegyespontra, 13 esetben kimaradt a büntető – a kísérletek csaknem 15 százalékát (14.9%) rontották el az ítélet-végrehajtók.

Két évvel ezelőtt 97, tavaly kereken 100 tizenegyest adtak meg a bírók, a mostani 87-es adat tehát csökkenésről tesz tanúbizonyságot. Hogy a játékvezetői felfogás változott meg (netán az alapvonali asszisztensek jobban kiszúrták az esetleges műeséseket), vagy a tizenhatoson belül szabályosabban védekeznek a csapatok – erre nem könnyű választ adni. Az viszont kétségtelen tény, hogy idén a tizenegyest elvégzők koncentráltabbak és pontosabbak voltak, mint az előző szezonokban, hiszen amíg két évvel ezelőtt a büntetők 22.7 százaléka (97-ből 22) és tavaly a 26 százaléka (100-ból 26) maradt ki, addig most – ahogy fentebb említettük –csak 15 százalékos volt a rontási ráta.

Ősszel egyébként a megítélt 48 büntetőből 42 találat esett (azaz csupán hat maradt ki), míg a tavaszi tizenhárom fordulóban a „befújt" 39 tizenegyesből 32 lett gól és hetet hibáztak el a labdarúgók – tavasszal tehát némileg rosszabb hatásfokkal értékesítették a büntetőket a játékosok.

Egyedül a 23. fordulóban nem ítéltek büntetőt a játékvezetők, a többiben igen. A legtöbb tizenegyest – hatot – a 3. fordulóban adták meg, ebből egy maradt ki (a pápai Eszlátyi Istváné), ötből gól lett. Szintén öt találat született tizenegyesből a 4. és a 22. fordulóban. Két olyan forduló volt, amelyben egyszerre két büntető maradt ki: a 10.-ben a debreceni Szakály Péter és a fehérvári Zé Luis, a 18.-ban a kecskeméti Balázs Zsolt és az FTC támadója, Böde Dániel hibázott.

A tavaszi évad ebből a szempontból rosszul indult, hiszen az első három körben négy tizenegyes is kihasználatlanul maradt, aztán a következő nyolc fordulóban csupán egy kihagyott büntetőt láthattunk (Rudolf Gergely volt a „tettes"), végül az utolsó kettőben a kaposvári Dragos Firtulescu és az MTK-s Eppel Márton is rontott, ráadásul még a kaput sem találták el – a bajnoki hajrára tehát némileg visszaesett a koncentráció.

NS-grafika
NS-grafika

TAVASSZAL A FRADI JAVÁRA ÉS A LOMBARD ELLEN ÍTÉLTÉK MEG A LEGTÖBB TIZENEGYEST

Az őszi szezonban a Debreceni VSC végezhette el a legtöbb büntetőt (hetet), de nem a Loki szerezte a legtöbb gólt tizenegyesből, mert játékosai kétszer is hibáztak. A Honvéd ellenben mind a hat őszi tizenegyesét gólra váltotta, így az első tizenhét forduló után vezette a vonatkozó rangsort.

A CSAPAT JAVÁRA MEGÍTÉLT 11-ESEK
Csapat Összesen Gólt szerzett Kihagyta
Bp. Honvéd 8 8
Debrecen 10 7 3
Diósgyőr 5 5
Ferencváros 8 6 2
Győri ETO 2 1 1
Haladás 5 5
Kaposvár 3 2 1
Kecskemét 5 4 1
Mezőkövesd 4 3 1
MTK 4 3 1
Paks 6 6
Pápa 1 1
Pécs 9 8 1
Puskás AFC 6 6
Újpest 5 5
Videoton 6 5 1
Összesen: 87 74 13

Tavasszal a Debrecen háromszor rúghatott büntetőt (egyet ekkor is sikerült kihagyni...), így összességében a tíz elvégzett tizenegyessel ebben a mutatóban is az első. A büntetőből szerzett gólok tekintetében azonban nemcsak a Honvéd előzi meg (nyolcból nyolcat értékesítve), hanem a Pécs is, amely szintén nyolcszor volt eredményes, míg a DVSC csak hét gólig jutott.

Érdekesség, hogy a 2012–2013-as szezonban a Győri ETO hagyta ki a legtöbb tizenegyest (hatot!), mégis bajnok lett, míg a legutóbbi kiírásban a Loki játékosai hibáztak legtöbbször (háromszor), és ezúttal ők nyerték meg az élvonal küzdelmeit. Vajon legközelebb melyik csapat labdarúgói végzik el a legrosszabbul a büntetőket...?

Csak a tavaszt nézve a Ferencváros javára ítélték meg a legtöbb tizenegyest (hatot), ötöt gólra is váltottak a zöld-fehérek, így ebben az időszakban ők voltak a legeredményesebbek büntetőből. Korábbi cikkeinkben többször is kiemeltük a Ferencváros nagyszerű tavaszi szereplését; sok más körülmény mellett itt az újabb „titok", hogy miért is meneteltek ilyen nagyszerűen a zöldek: sok tizenegyest harcoltak ki, és – egy kivételével – értékesítették is azokat. A Puskás FC-t – a Puskás Ferenc Stadionban – tizenegyesből szerzett góllal győzték le, a Lombard és a Honvéd elleni sikert is megalapozta a belőtt büntető, sőt a szezon utolsó tizenegyesét szintúgy a Ferencváros végezhette el: az FTC–Paks mérkőzés 82. percében Leonardo váltotta gólra – az volt egyben a 2013–2014-es idény utolsó találata.

 

A CSAPAT ELLEN MEGÍTÉLT 11-ESEK
Csapat Összesen Gólt kapott Kimaradt
Bp. Honvéd 2 2
Debrecen 4 4
Diósgyőr 3 3
Ferencváros 3 3
Győri ETO 6 4 2
Haladás 7 7
Kaposvár 8 6 2
Kecskemét 4 4
Mezőkövesd 6 4 2
MTK 3 2 1
Paks 8 7 1
Pápa 11 9 2
Pécs 5 5
Puskás AFC 6 6
Újpest 8 6 2
Videoton 3 2 1
Összesen: 87 74 13

Mindegyik csapat javára ítéltek meg legalább egy büntetőt a teljes szezonban, a Lombard azonban nem lőtt gólt ily módon, merthogy – még a 3. fordulóban – Eszlátyi István hibázott: a kaposvári Marko Ranilovic kivédte a kísérletét. Tavasszal a Haladás, a Mezőkövesd és a Győr nem szerzett gólt tizenegyesből – a szombathelyieknek nem is volt lehetőségük erre, mert a javukra nem ítéltek büntetőt, a kövesdiek és a győriek pedig elhibázták a sajátjukat.

Az első 17 körben a paksiak és a kaposváriak ellen fújták be a legtöbb tizenegyest, hatot. Tavasszal fordult a „sípjárás", mindkét csapat ellen csupán két büntetőt ítéltek a bírók, a pápaiaknak viszont kijutott a „jóból", a tavaszi fordulókban hatszor végezhettek el tizenegyest a Lombard ellenfelei.

A komplett idényt nézve a Lombard Pápa ellen adták meg a legtöbb büntetőt a játékvezetők (11-et), és bár ezek közül kettő kimaradt, még így is Szűcs Lajosék kapták a legtöbb gólt tizenegyesből: kilencet. A Honvéd, az MTK és a Videoton csupán két gólt kapott így; ősszel a Honvéd és a DVTK, míg tavasszal egyedül a Ferencváros ellen nem ítéltek tizenegyest.

ÖTÖS HOLTVERSENY AZ ÉLEN, TAVASSZAL LEONARDO A NAGYMENŐ

A megelőző bajnokságban négyen is öt gólt szerezve végeztek a tizenegyes-góllövőlista élén: egy évvel ezelőtt Adamo Coulibaly (DVSC), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Iszlai Bence (Haladás) és Goran Marics (Lombard Pápa) volt a legeredményesebb ebben a műfajban.

TIZENEGYES-GÓLLÖVŐLISTA
Összesen (74 gól):
5 gólos: Ayub Daud (Bp. Honvéd), Koller Krisztián (PMFC), Nikolics Nemanja (Videoton), Radó András (Haladás), Simon Attila (Paks)
4 gólos: Lencse László (Puskás FC)
3 gólos: Leonardo (FTC), Mohl Dávid (PMFC), Ibrahima Sidibe (DVSC), Dusan Vasziljevics (Újpest)
2 gólos: Futács Márkó (DVTK), Gosztonyi András (DVTK), Kabát Péter (Újpest), Tarmo Kink (Győri ETO FC: 1, Kaposvár: 1), David Mateos (FTC), Kanta József (MTK), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Vladan Szavics (Kecskeméti TE), Vernes Richárd (Bp. Honvéd), Dalibor Volas (DVSC)
1 gólos: Délczeg Gergely (Paks), Eliomar Leo (Kecskeméti TE), Gohér Gergő (DVTK), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), Józsi György (FTC), Edixon Perea (Bp. Honvéd), Rajczi Péter (Kecskeméti TE: 1, Mezőkövesd: 0), Szakály Dénes (Puskás FC), Szakály Péter (DVSC), Tischler Patrik (Puskás FC), Tisza Tibor (DVTK: 0, DVSC: 1), Torghelle Sándor (Videoton: 0, MTK: 1), Waltner Róbert (Kaposvár)
Csak ősszel (42):
5 gólos: Radó András (Haladás)
4 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
3 gólos: Ayub Daud (Bp. Honvéd), Koller Krisztián (PMFC), Simon Attila (Paks)
2 gólos: Lencse László (Puskás FC), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Mohl Dávid (PMFC), Ibrahima Sidibe (DVSC), Vernes Richárd (Bp. Honvéd), Dalibor Volas (DVSC)
1 gólos: Eliomar Leo (Kecskeméti TE), Futács Márkó (DVTK), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), Józsi György (FTC), Kabát Péter (Újpest), Tarmo Kink (Győri ETO FC), Edixon Perea (Bp. Honvéd), Rajczi Péter (Kecskeméti TE), Szakály Péter (DVSC), Tischler Patrik (Puskás FC), Dusan Vasziljevics (Újpest), Waltner Róbert (Kaposvár)
Csak tavasszal (32 gól):
3 gólos: Leonardo (FTC)
2 gólos: Ayub Daud (Bp. Honvéd), Gosztonyi András (DVTK), Kanta József (MTK), Koller Krisztián (PMFC), Lencse László (Puskás FC), David Mateos (FTC), Simon Attila (Paks), Vladan Szavics (Kecskeméti TE), Dusan Vasziljevics (Újpest)
1 gólos: Délczeg Gergely (Paks), Futács Márkó (DVTK), Gohér Gergő (DVTK), Kabát Péter (Újpest), Tarmo Kink (Kaposvár), Mohl Dávid (PMFC), Nikolics Nemanja (Videoton), Ibrahima Sidibe (DVSC), Szakály Dénes (Puskás FC), Tisza Tibor (DVSC), Torghelle Sándor (MTK)

A legutóbbi kiírásban az őszi szezont követően úgy tűnt, ötnél több gól kell ahhoz, hogy meg lehessen nyerni ezt a külön versenyt, hiszen az első 17 forduló után a szombathelyiek üdvöskéje, Radó András már öt gólnál tartott, és Nikolics Nemanja (Videoton) is négy találatot szerzett büntetőből.

Tavasszal a Haladás javára nem ítéltek tizenegyest, ezért Radó nem növelhette ezen góljainak számát. Nikolics is csak egyszer talált be büntetőből, ellenben az ősz végén három tizenegyesgólnál tartó Ayub Daud, Koller Krisztián és Simon Attila is kétszer volt büntetőből eredményes a tavasszal, így ők is öt találattal zártak – ezúttal nem négyes, hanem ötös holtverseny alakult ki az élen.

Ha csak a tavaszi tizenhárom fordulót nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy tizenegyesből a Ferencváros irányítója, Leonardo volt a legeredményesebb, három gólt szerzett büntetőből, és a kétgólosok között is több légióst (Daud, Mateos, Szavics, Vasziljevics) találunk.

Érdekesség, hogy a Szakály testvérek közül a DVSC-ben futballozó Péter az őszi szezonban, öccse, a Puskás AFC-ben játszó Dénes tavasszal volt eredményes büntetőből. A Pölöskei fivérek nem találtak be tizenegyesből, az MTK-ban játszó Zsolt nem is végzett el ilyet (ő a szabadrúgásokra specializálódott...), míg bátyja, Péter a Pécs játékosaként elhibázott egyet.

Tarmo Kink volt az egyetlen játékos, aki két csapat színeiben is lőtt gólt büntetőből: ősszel az ETO, tavasszal a Kaposvár játékosaként.

A 2012–2013-as szezonban akadt olyan futballista, aki több tizenegyesnél rontott: Nikolics Nemanja kettőt is elhibázott. Legutóbb ellenben nem volt ilyen játékos, a 13 kihagyott tizenegyes 13 emberhez fűződik, a lista: L'Imam Seydi, Szakály Péter, Tisza Tibor (mind a három DVSC), Böde Dániel, Józsi György (mindkettő FTC), Balázs Zsolt (KTE), Eppel Márton (MTK), Eszlátyi István (Pápa), Dragos Firtulescu (Kaposvár), Melczer Vilmos (Mezőkövesd), Pölöskey Péter (PMFC), Rudolf Gergely (Győr), Zé Luís (Videoton).

 

EZÚTTAL EXÚJPESTI A TIZENEGYESÖLŐ

Az elmúlt szezonokban többször is az Újpest kapusa, Balajcza Szabolcs számított a mezőny tizenegyesölőjének, két évvel ezelőtt Szűcs Lajossal holtversenyben, tavaly (három hárított büntetővel) egyedül nyerte meg ezt a vetélkedést. Az idén a bajnokságban gyakorlatilag csak ősszel védett – a tavaszi szezonban az NB I-ben csupán egy meccsen állt a kapuban –, és sikerült is egy tizenegyest megfognia (Seydiét), sőt egy másiknál eredményesen fohászkodott, hiszen a fehérvári Zé Luís az Újpest ellen a kapufára lőtte a labdát. Balajczától tartanak a büntetőt elvégzők, a Magyar Kupa döntőjében, a tizenegyespárbajban ugyan nem védett ki egyet sem, de a diósgyőriek közül ketten is annyira helyezni próbálták a labdát, hogy végül nem találtak be a kapuba...

Ezúttal nem Balajcza lett a legtöbb tizenegyest hárító kapus, hanem korábbi klubtársa, Horváth Tamás: a mezőkövesdi kapuvédő Józsi György (FTC) és Balázs Zsolt (KTE) próbálkozásánál is védeni tudott. Rajta és Balajczán kívül Juan Calatayud (Videoton), Hegedüs Lajos (MTK), Lubos Kamenár (ETO), Molnár Péter (Paks), Marko Ranilovic (Kaposvár) és Szűcs Lajos (Pápa) hárított büntetőt, azaz összességében kilenc alkalommal védett a kapus, a másik négy kihagyott tizenegyesnél a rúgást elvégző játékos nem találta el a kaput...

A VAD II ISTVÁN ÁLTAL MEGÍTÉLT BÜNTETŐKBŐL MARADT KI A LEGTÖBB

Az őszi szezonban Farkas Ádám és Solymosi Péter ítélte meg a legtöbb büntetőt, kilencet. Tavasszal Kassai Viktor volt ebben a tekintetben a legszigorúbb (szintén kilenc megadott tizenegyessel), és az egész szezont figyelembe véve is ő mutatott a legtöbbször a büntetőpontra, 15-ször. E tizenöt tizenegyes közül 14-ből gól született. A ranglistán a második Solymosi Péter lett 12 büntetővel, a harmadik helyen holtversenyben Németh Ádám, Farkas Ádám és Vad II István végzett 11-gyel. A további sorrend: Becséri Dániel 7, Szabó Zsolt 5, Andó-Szabó Sándor és Iványi Zoltán 4, Bognár Tamás, Erdős József és Fábián Mihály 2, Pintér Csaba 1 megadott tizenegyes.

Vad II Istvánnal abból a szempontból nem volt szerencséjük a büntetőhöz jutó csapatoknak, hogy az általa megítélt tizenegyesek közül öt kimaradt! A tíznél több büntetőt megítélő játékvezetők közül egyedül Németh Ádám tizenegyeseinél nem hibázott senki (11/11). Németh és Kassai nevét azért is kiemelhetjük, mert mind a kettőjüknek volt egy-egy olyan meccse, amelyen három tizenegyest fújtak be. Németh Ádám a DVTK–Puskás FC (2–3), míg Kassai Viktor az Újpest–Békéscsaba (6–1) találkozón mutatott háromszor a büntetőpontra.

A BAJNOK LOKIT AZ ELLENFÉL IS SOKSZOR MEGTÁMOGATTA – ÖNGÓLOK

Korábbi gólelemző cikkeinknél is írtuk már, hogy az öngólok megítélése nem mindig egyértelmű, ebben eltérőek lehetnek a különféle statisztikák. Mi az MLSZ hivatalos játékvezetői jegyzőkönyveit vettük alapul, a szerint a bajnokságban esett 662 találat közül 20 volt öngól, ez szinte majdnem pontosan a gólok 3 százaléka (3.02%).

A DVSC volt ebből a szempontból a legszerencsésebb, aktuális ellenfelei összesen négy öngólt hoztak össze. Az Újpestet is megsegítették három öngóllal az ellenfelek, bár ebben az esetben indokolatlan a többes szám használata, hiszen egyedül a Kecskemét talált be a saját kapujába az Újpest elleni meccseken: az ősszel Marko Vukaszovics, tavasszal ő és Gyagya Attila vétett öngólt a fővárosi lila-fehérek ellen.

A kecskemétieken kívül a Kaposvár és az Újpest segítette meg háromszor az ellenfelet öngóllal, míg Vukaszovics mellett a fehérvári Marco Caneiráról került kétszer is a saját kapujába a labda.

A STATISZTIKÁKAT KÉSZÍTETTE: T. SZABÓ GÁBOR

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik