Alves az idény játékosa, Kis Károly a szezon edzője

Vágólapra másolva!
2011.05.30. 12:05
null
Alves két díjat is bezsebelt a bajnoki és a gólkirályi cím mellé (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete hagyományainak megfelelően kiosztotta a mögöttünk hagyott idény legjobb labdarúgóinak, edzőinek járó díjait. Az NB I-ben és NB II-ben szereplő mintegy hatszáz játékos szavazatai alapján André Alves a szezon legjobbja hazánkban, Kis Károly az évad edzője, míg Dzsudzsák Balázs az idény legjobb légiósa.

A Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjában került sor a HLSZ már hagyományosnak tekinthető díjátadó ünnepségére, amelyen a mögöttünk hagyott idény legjobbjait díjazták az NB I-ben és az NB II-ben szereplő futballisták szavazatai alapján.

A jelöltek kategóriánkénti névsorát a szervezet felkérésére egy héttagú grémium állította össze, amelynek tagjai Arany Tamás, Bozsik Péter, Faragó Richárd, Gellei Imre, Imre Mátyás, Novotny Zoltán és Nyilasi Tibor voltak. A kategóriánkénti győzteseket több mint hatszáz játékos szavazata alapján hirdették ki.

Az NB I legjobb mezőnyjátékosának a Videoton gólkirályát, André Alvest választották meg, aki Tököli Attilát és Böde Dánielt előzte meg. A legjobb kapus a pápai Szűcs Lajos lett.

A vezetőedzők közül a Paksot ezüstéremig vezető Kis Károlyt választották a legjobbnak, akit meglepett az elismerés.

„Meglepett, hogy a szakma engem jutalmazott az első díjjal, mert úgy gondolom, hogy a kollégák is kiváló munkát végeztek. Külön öröm ugyanakkor, hogy a szakma mellett a szurkolók is értékelték az elvégzett munkámat azzal, hogy a Nemzeti Sport Online szavazásán is én kaptam a legtöbb voksot” – mondta Kis Károly a díjátadón, aki hozzátette, a következő idényben is stílusos futballra törekednek, de célként kitűzött konkrét helyezést nem határoztak még meg. Kis azt is elmondta, hogy az Európa-liga szereplés miatt három-négy játékossal bővítenék keretüket, de továbbra is csak magyar játékosokban gondolkodnak.

Lázár Bence Újpestben szerzett góljai is díjat értek: a fiatal futballista a 21 éven aluli játékosok kategóriájában győzött.

Dzsudzsák Balázs elsöprő fölénnyel zsebelte be a legjobb külföldön játszó légiósnak járó elismerést, míg a hazánkban játszó légiósok kategóriában Alves még egy díjat szerzett.

Kassai Viktor győzelme a játékvezetők között nem okozott meglepetést, az NB II legjobbjának pedig a Diósgyőrben játszó Lippai Ákost választották.

A JÁTÉKOSOK SZAVAZATA SOKAT JELENT – KIS KÁROLY

A HLSZ SZAVAZÁSÁNAK VÉGEREDMÉNYE
A LEGJOBB KAPUS
1. Szűcs Lajos (Pápa) 29 százalék
2. Németh Gábor (Vasas-Híd) 22 százalék,
3. Szasa Sztevanovics (Győri ETO) 21 százalék
A LEGJOBB MEZŐNYJÁTÉKOS
1. André Alves (Videoton) 47 százalék
2. Tököli Attila (KTE-Ereco) 16 százalék
3. Böde Dániel (Paks) 15 százalék
A LEGJOBB 21 ÉVEN ALULI JÁTÉKOS
1. Lázár Bence (Újpest) 35 százalék
2. Gosztonyi András (Videoton) 27 százalék
3. Balázs Benjámin (Kaposvár) 16 százalék
A LEGJOBB VEZETŐEDZŐ
1. Kis Károly (Paks) 36 százalék
2. Sisa Tibor (Kaposvár) 22 százalék
3. Mezey György (Videoton) 22 százalék
A LEGJOBB JÁTÉKVEZETŐ
1. Kassai Viktor 50 százalék
2. Iványi Zoltán 14 százalék
3. Vad II István 13 százalék
A LEGJOBB LÉGIÓS AZ NB I-BEN
1. Alves André (Videoton) 59 százalék
2. Goran Marics (Pápa) 11 százalék
3. André Schembri (Ferencváros) 11 százalék
A LEGJOBB KÜLFÖLDÖN JÁTSZÓ LABDARÚGÓ
1. Dzsudzsák Balázs (PSV) 68 százalék
2. Gera Zoltán (Fulham) 9 százalék
3. Juhász Roland (Anderlecht) 9 százalék
A LEGJOBB MÁSODOSZTÁLYBAN SZEREPLŐ JÁTÉKOS
1. Lippai Ákos (Diósgyőr) 29 százalék
2. Bajzát Péter (Nyíregyháza) 25 százalék
3. Laki Balázs (Gyirmót) 23 százalék
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik