A „régi” Ferencváros jobb az új Diósgyőrnél

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2013.11.04. 16:20
null
Böde Dániel két góljával főszerepet vállalt a DVTK legyőzésében (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I szombati rangadója, a DVTK–Ferencváros (1–4) mérkőzés hosszú távon is érdekes tapasztalatokkal szolgált a két együttes formájára, erős és gyenge pontjaira nézve. A mérkőzés statisztikáira is alapozó elemzésünkben ezeket nézzük végig.

A DVTK GYENGE PONTJAI

Két hete még a paksi 2–0-s győzelem után elemeztük részletesen az ötödik és a 11. forduló között egymás után hétszer nyerő DVTK játékát, akkor azt írtuk, az igazi erőfelmérő a Haladás elleni idegenbeli és a Ferencvárossal szembeni hazai bajnoki lesz a diósgyőriek számára. A két meccsen egy pontot szerzett a gárda, és ezzel nem tudta megcáfolni Tomiszlav Szivics vezetőedző szavait, aki múlt héten középcsapatnak nevezte saját együttesét. („Nem csodacsapat látogat Diósgyőrbe, hanem egy hozzánk hasonló középcsapat ellen lépünk pályára” – mondta Szivics a Ferencváros vendégjátékával kapcsolatban.)

(Forrás: InStat Football/mlsz.hu)
(Forrás: InStat Football/mlsz.hu)

Ez a két bajnoki a korábbi, a tabella második felébe tartozó csapatok elleni sikersorozat után megmutatta a Diósgyőr gyenge pontjait, illetve azt is, hogy azok a játékosok, akik a Paks, a Mezőkövesd és a Kaposvár ellen húzóemberek tudnak lenni, nem biztos, hogy a Haladás és a Ferencváros ellen is képesek ugyanerre.

Az egyik gyenge pontja a DVTK-nak a szélső védekezés. A Haladás elleni meccsen mindkét gólt a jobb oldalról középre lőtt labdából kapták a diósgyőriek, míg a Ferencvárossal vívott mérkőzésen a védelem bal oldalról jött két labda is középre, s mindkétszer Böde Dániel váltotta gólra a helyzetet. A védelem jobb oldalán Vági András, a bal oldalon pedig Gohér Gergő szerepel.

Vági a 2007–2008-as szezonban egy meccsen játszott a bajnok MTK-ban, de hosszú távon még nem tudott alapemberré válni olyan csapatban, amely a nemzetközi szereplésért vagy éppen a bajnoki címért harcol. Vagyis a 24 éves szélső hátvédnek még fejlődnie kell ehhez a szinthez, ha Diósgyőrben szeretnék előbb-utóbb elérni – a szurkolói várakozásoknak megfelelve – legalább a nemzetközi kupaindulást.

A 26 éves Gohér Gergő hasznos tagja a Diósgyőrnek, ezt jelzi többek között három gólpassza is ebben a szezonban, ugyanakkor ő nem tipikus szélső hátvéd. Ennek ellenére a kevésbé erős szélsőjátékú Paks, Mezőkövesd, Kaposvár trióval szemben eredményes futballra lehet képes (akárcsak Vági), viszont az NB I egyik leggyorsabb játékosával, a brazil Somáliával szemben – aki szombaton gólpasszt adott és helyzete is volt – már nem biztos.

Ugyanakkor természetesen nem lehet csak a szélső védőket hibáztatni a kapott gólokért. Az InStat Football elemzőrendszer érdekes adata, hogy a Ferencváros elleni meccsen a hazaiaktól a csatár Futács Márkó nyerte a legtöbb párharcot, 17-et (a második Debreceni András volt 16-tal, a harmadik Vági 12-vel), többet mint bármelyik, a védekezésért felelős játékos, miközben négy gólt is kapott a DVTK.

E cikkünkben mindkét csapat esetében kiemelt figyelmet fordítunk az új szerzemények játékára. A DVTK-ban ezen a találkozón debütált Debreceni András, aki az eltiltott Kádár Tamás helyén kapott lehetőséget. A Honvédtól érkező védő több mint egy év szünet után, 2012. október 5-ét követően lépett ismét pályára az NB I-ben. Azt véletlenül sem mondhatjuk, hogy rajta ment el a meccs a Diósgyőrnek, de azt igen, hogy belső védőtársával, Vadász Viktorral láthatóan hiányzott a megfelelő összhang. Szivics kockázatot vállalt azzal, hogy a korábban a bajnokságban még nem játszó védőt a Ferencváros ellen állította be először bajnokin a csapatba – nem jött be.

Ahogy ezúttal a szintén nyári szerzemény Nikházi Márk és Barczi Dávid sem nyújtott emlékezeteset. A két támadó középpályás a sikersorozat idején jobbnál jobb labdákkal tömte a center Futács Márkót, most azonban ezek elmaradtak. A csatár jobbára egyedül őrlődött a támadóharmadban, bár így is sikerült gólt szereznie Tisza Tibor szabadrúgását követően. A DVTK gyenge támadójátékáról mindent elmond, hogy a hazaiak összesen háromszor találták el a kaput (nyolc kísérletből), szemben a Ferencváros kilenc kaput eltaláló lövésével (13 próbálkozásból).

A DVTK még ebben a naptári évben fogadja majd a Videotont és a Győrt is, ahhoz, hogy azokon a találkozókon nyerjen a csapat, és harcolhasson a dobogós helyekért, a fenti posztokon biztosan jobb teljesítményre lesz szükség. A már említett futballistáktól és azoktól a nyári szerzeményektől is, akik eddig nem bizonyultak erősítésnek, kevesebb lehetőség jutott nekik, vagy kevésbé voltak meggyőzőek. Gondolunk itt a William Alves, Senad Husic védőpárosra vagy éppen a támadósorban Augusto Batiojára.

Az oszlopok jelentései: 1. összesített statisztikai pontérték 2. lövés 3. kaput eltaláló lövés 4. pontos passzok 5. pontos passzok százalékosan 6. nyert párharcok 7. nyert párharcok százalékosan 8. szabálytalanság 9. kiharcolt szabadrúgás
*A Fradiban 88-assal Somália, 35-össel Gerson szerepelt
(Forrás: InStat Football/mlsz.hu)
Az oszlopok jelentései: 1. összesített statisztikai pontérték 2. lövés 3. kaput eltaláló lövés 4. pontos passzok 5. pontos passzok százalékosan 6. nyert párharcok 7. nyert párharcok százalékosan 8. szabálytalanság 9. kiharcolt szabadrúgás *A Fradiban 88-assal Somália, 35-össel Gerson szerepelt (Forrás: InStat Football/mlsz.hu)

A „RÉGI” FRADIRA LEHET ALAPOZNI, ÚJ MÉG NINCS

A négy bajnoki után ismét nyerő Ferencvárossal kapcsolatban egy dolgot kiválóan megmutatott a DVTK elleni bajnoki. A zöld-fehérek még mindig érvényesülni tudnak az előző szezonban kialakított játékrendszerrel, ha az ebben kulcsszereplőnek számító játékosok hozzák a tőlük elvárhatót. A megfelelő szélsőjátékkal megtámogatott Böde Dániel és az egy-egy villanásra mindig jó Julian Jenner továbbra is képes rá, hogy meccseket döntsön el.

Diósgyőrben remekül működött a Ricardo Moniz vezetőedző érkezése óta előszeretettel alkalmazott támadó taktika: a társak első szándékból leginkább az előretolt csatárt, Böde Dánielt keresik a főképp szélről belőtt labdákkal. A válogatott támadó pedig ezúttal remekelt, négy lövéséből mindegyik eltalálta a kaput, kettőből gól is született, ezzel döntő érdemeket szerzett a 4–1-es sikerben, amelyből a fent említett Jenner gyönyörű szabadrúgásgóllal vette ki a részét.

Nyáron két fő célja volt a Ferencváros szakmai stábjának: a védelem megerősítése és egy megfelelő, hasonlóan gólerős társ találása Böde Dániel mellé. Az Diósgyőrben is látszott, egyelőre egyik feladatot sem sikerült maradéktalanul megoldani, márpedig a bajnoki címért folyó versenyben (a szezon előtt Ricardo Moniz is a bajnokság megnyeréséről beszélt a célok kapcsán) ez hosszú távon elengedhetetlen lesz.

A Fradi az előző szezonban sok gólt kapott rögzített játékhelyzetekből és fejesből is, és ez továbbra is gyenge pontja az együttesnek. Az előző négy meccséből háromszor, a DVTK, a Mezőkövesd és a Honvéd ellen is szabad- vagy szögletrúgás után kapott gólt a Ferencváros, ráadásul három alkalommal is fejjel találtak a kapuba az ellenfelek (a kövesdiek egyszer, a kispestiek kétszer is). Pedig a védelembe alighanem éppen a légi veszély elhárítása céljából is érkezett a Real Madridtól a transfermarkt.de szerint 1.2 millió eurót érő, 193 centis David Mateos.

Ő a Mezőkövesd ellen nem játszott, viszont a Honvéd és a DVTK ellen kapott gólokban neki is megvolt a szerepe. Diósgyőrben például az, hogy nem lépett ki Tisza szabadrúgásánál, ami lesen találta volna Futácsot, ha a spanyol nem alszik el. Más kérdés, hogyan maradhatott a legveszélyesebb diósgyőri csatár teljesen üresen. Azt nem tudjuk, hogy Gersonnak, vagy Mateosnak kellett-e őriznie a diósgyőri tornyot, csak azt, hogy a teljesen tisztán kilépő csatárral előbbi, vagyis a brazil védő próbált visszaérni, reménytelenül.

Így lépett ki Futács a Gerson és Mateos között üresen maradt területen a DVTK góljánál
Így lépett ki Futács a Gerson és Mateos között üresen maradt területen a DVTK góljánál

Mateoséhoz hasonlóan egyelőre Gerson teljesítménye is hullámzó (meccsen belül is, ugyanis a DVTK ellen a második játékrészben már nem hibázott), bár játékát alapvetően befolyásolhatja, hogy eddigi nyolc bajnokiján már három különböző poszton szerepelt (védekező középpályásként, belső védőként és balhátvédként is). Ennek ellenére hosszú távon a csapat erősségei lehetnek, ha a jövőben kiegyensúlyozottabb játékra lesznek képesek. A nyáron a védelembe igazolt futballisták közül a játszott meccsek alapján még Akeem Adams tűnt leginkább erősítésnek, de rá sajnos már nem számíthat a szakmai stáb…

A támadósorba érkező játékosok közül egyelőre senki sem tudja tehermentesíteni Böde Dánielt. A mali Ulysse Diallóban van fantázia, amit jelez az eddigi három gólja, de a négyes nyeretlenségi széria alatt például ő sem tudott sokat lendíteni a csapaton, pedig mind a négy találkozón játszott (a Mezőkövesd ellen pontot érő gólt szerzett, a többi meccsen sem gól, sem gólpassz nem fűződött a nevéhez). Az ugyancsak nyáron érkező Jack Tuijp, Arsenio Valpoort kettőssel kapcsolatban pedig alighanem már Ricrado Moniz is belátta, nem jelentenek erősítést a csapat számára. Talán nem véletlen, hogy a legutóbbi hét bajnokin már egyikük sem volt kezdő, ketten együtt összesen 92 percet játszottak csereként. A holland vezetőedzőnek eddig nem sok igazolása tudott az NB I-es mezőnyben huzamosan kiemelkedő teljesítményt nyújtani. 14 külföldi futballistát igazolt Moniz érkezése óta a Ferencváros, de közülük eddig csak Julian Jennerről és Muhamed Besicről mondható el, hogy posztjukon az NB I legjobbjai közé tartoznak (esetleg Leonardo sorolható még ide, de ő sérülése miatt eddig csak kilenc meccsen szerepelt).

Persze, amíg Böde Dániel lövi a gólokat, amíg Moniz munkájának is köszönhetően Holman Dávid folyamatosan fejlődik, amíg Besic és Jenner is ott van a csapatban, addig a Fradi bármikor képes lehet a diósgyőrihez hasonló, kiugró teljesítményre. A kérdés csak az, tudja-e ezt állandósítani a Ferencváros, mert a bajnoki címhez, de még a nemzetközi szereplés eléréséhez is arra lesz szüksége.

DVTK–FERENCVÁROS 1–4

Forrás:MLSZ TV

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 3–1 Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros 1–4 Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC 0–1
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton 1–0 Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK 1–1 Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás 0–1
Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC 1–4 Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC 1–1
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik