DVTK-FTC: Nem csodacsapat látogat hozzánk - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.01. 19:54
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője szerint a Ferencváros nem egy csodacsapat, hanem egy hozzájuk hasonló középcsapat. A szakember szerint ha nyerni szeretnének, ezúttal a szív helyett ésszel kell játszaniuk.

„A Ferencváros elleni mérkőzés is csak egy lesz a sok közül, szombaton sem szerezhetünk három pontnál többet. Nem egy csodacsapat látogat Diósgyőrbe, hanem egy hozzánk hasonló középcsapat ellen lépünk pályára. Ésszel kell játszani, nem szívvel, mert ezúttal az eredmény a legfontosabb. Be kell bizonyítani a pályán, hogy jelen pillanatban jobb csapat vagyunk, mint az FTC. Ez a mérkőzés arra is kiváló alkalmat nyújt, hogy felmérjük, hol járunk és mire vagyunk képesek” – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a dvtk.eu-nak.Tomiszlav Szivics a dvtk.eu-nak.

A DVTK vezetőedzője azt is elmondta, hogy magasabb szintre léptek, telt ház előtt játszhatnak, amihez hozzá kell szokni. Az a feladat, hogy bebizonyítsák, nem véletlenül áll a DVTK a második helyen.

„Többször mondtam, de megismétlem, ez a csapat a téli alapozás után lesz az igazi, jelenleg egy munkás csapat vagyunk, és amikor nem vagyunk eléggé egységesek, csökken a tűz, az problémát okoz. Sok munka vár még ránk, amíg elmondhatjuk magunkról, hogy bárki ellen esélyesként léphetünk pályára” – tette hozzá a szakember.

Kádár Tamást egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Szombathelyen kapott piros lapja miatt, így ő biztosan nem léphet pályára szombaton.

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Duna) Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: Duna) Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton (Tv: Sport1) Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK (Tv: Sport1) Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport1)Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC (Tv: M1) Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
13 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
15 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
15 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
16 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
17 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
21 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
22 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
22 órája