„A Fradi stadionján kívül egy helyen érezni, hogy meccs van”

Vágólapra másolva!
2016.08.07. 12:26
A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton három mérkőzést rendeztek. Lássuk, hogyan értékelt a Paks–FTC (0–0) meccs után Csertői Aurél és Thomas Doll, mit mondott a Honvéd diósgyőri sikere kapcsán Marco Rossi és Horváth Ferenc, hogyan vélekedett a Vasas–Újpest (0–1) találkozóról Michael Oenning és Nebojsa Vignjevics. Mestermérlegek.


Szombaton sem a DVTK szurkolóin múlt, hogy kikapott a csapatuk (Fotó: dvtk.eu)
Szombaton sem a DVTK szurkolóin múlt, hogy kikapott a csapatuk (Fotó: dvtk.eu)

 

VASAS–ÚJPEST 0–1

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Nem mondanám, hogy csalódott vagyok, de természetesen sajnálom, hogy vereséget szenvedtünk. Csapatunk mindent megtett a győzelemért, támadókat cseréltem be, a három pontot érő gólt ugyanakkor az Újpest szerezte. Ezen változtatni már nem lehet, csak elfogadjuk, hogy így történt.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: Két vesztes mérkőzés után is megőriztem a derűlátásomat, ám két győztes mérkőzés után nem szeretnék túlzott optimistának mutatkozni. Dicséret jár a csapatomnak, hogy nyert, ez is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Ezzel együtt még rengeteg munka vár ránk, hogy fejlődjön a játékunk.

PAKS–FTC 0–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – A Ferencváros nagyon erős csapat, ezt ezúttal is bizonyította. Megvoltak a lehetőségeink, szerintem élvezhető találkozót játszottunk. Nem szeretek magyarázkodni, minden egyes ilyen összecsapás után azt mondom, hogy jól játszottunk, csak nem nyertünk. Valami mindig hiányzik. Hiányzott a Videoton ellen, és hiányzott ma is. Az Újpest az előző fordulóban foggal-körömmel védekezett ellenünk, nem is volt sok lehetőségünk. Minden meccs más, ez is másik találkozó volt.

THOMAS DOLL, az FTC vezetőedzője: – Ezzel a meccsel nem lehet elégedett senki. Sőt, nem volt jó mérkőzés, túl hektikusan futballoztunk, képtelenek voltunk azzal a látványos, lendületes játékkal kirukkolni, amellyel az előző fordulóban legyőztük a Diósgyőrt. Az elején Marco Djuricinnek volt egy nagy helyzete, ha az bemegy, lehet, minden másképpen alakul. A paksiak jól védekeztek, mi keveset mozogtunk, kevés szabad területet nyitottunk a támadók előtt. Most ez nem volt elég a győzelemhez. Látni kell, hogy minden meccsen keményen meg kell dolgozni, egy pillanatra sem szabad hátradőlni. Nagyon odafigyelünk a játékosok terhelésére, rendszeresen elemezzük az adataikat – tért ki két, sérülés miatt lecserélt játékosára a szakember. – Pintér Ádám már régóta panaszkodott a vádlijára, Lovrencsics Gergő sérüléséről azonban addig nem tudok mit mondani, amíg nem egyeztetek az orvossal.

DVTK–HONVÉD 0–3

HORVÁTH FERENC, a Diósgyőr vezetőedzője: – Nehezen indult a mérkőzés, rögtön hátrányba kerültünk. Ez nem jött jól, de talán még ennél is rosszabb lélektani pillanatban, közvetlenül a szünet előtt kaptuk az újabb gólt, és az már jelentős hátrányba hozott bennünket. Mindkét tizenegyest súlyos egyéni hiba előzte meg, ezeket sajnos egyelőre nem tudjuk elviselni. Pedig a két büntető között rendben volt a játékunk, gyorsak voltunk, akadtak lehetőségeink. El kell ismernem, ezúttal hiányzott belőlünk az átütő erő. Az is igaz, hogy ha figyelembe vesszük az MLSZ iránymutatásait, és egyszerre csak három légióst és egy fiatalt szerepeltetünk, akkor a cseréknél, szerkezeti váltásoknál nincs könnyű dolgunk, és ez már nem is edzői feladat. Persze a mérkőzés nem ezen múlt. Egyelőre ott tartunk, hogy ha az utolsó húsz percre előnnyel érkezünk, akkor azt képesek vagyunk megtartani. S az is igaz, hogy két meccsen nem szabad kilenc gólt kapni, az nagyon sok. Szóval, azon kell dolgoznunk, hogy sokkal jobban összeálljon a védekezésünk.

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Felkészültünk a Diósgyőrből, igaz, Georges Griffiths és Nikházi Márk nem kezdett, Elek Ákos pedig sérült volt, ez azért megkönnyíthette a dolgunkat. Elek Ákos mindegyik élvonalbeli csapatból hiányozna. Persze szerencsés dolog rögtön vezetést szerezni egy idegenbeli mérkőzésen, de elégedett lehetek, mert jól futballoztunk, több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek. Abban bíztunk, hogy jó eredményt tudunk elérni. Amit gyakoroltunk, működött, amire készültünk, azokból helyzeteket tudtunk kialakítani. Kontratámadásokat vezettünk, gólt eredményező tizenegyeseket, szabadrúgást tudtunk kiharcolni. A Honvéd edzőjeként mindig a következő feladatra kell összpontosítani, de örülök, hogy a fiatalok jól teljesítettek. Persze ehhez az is kellett, hogy itt igazi futballhangulatban lehet játszani, a Fradi stadionján kívül leginkább itt érezni, hogy meccset játszik az ember. Szerencsére a mi szurkolóink közül is sokan elkísértek minket, és nagyon kitettek magukért. Az ő biztatásuk is kellett a győzelemhez.

NB I 2016–2017, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Paks–Ferencváros 0–0 Paks, Paksi StadionAndó-Szabó Sándor
DVTK–Honvéd 0–3 Miskolc, DVTK-stadion Szabó Zsolt
Vasas–Újpest 0–1 Budapest, Illovszky-stadionSolymosi Péter
AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
18.00: Mezőkövesd–DVSC Mezőkövesd, Városi StadionSzőts Gergely
18.00: Gyirmót FC Győr–Videoton
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
18.00: MTK–Haladás (Tv: M5) Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionIványi Zoltán
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 3 1 10– 3 +7 10
2. Vasas FC 4 3 1 6– 3 +3 9
3. Budapest Honvéd 4 2 1 1 6– 2 +4 7
4. Újpest FC 4 2 2 3– 4 –1 6
5. Diósgyőri VTK 4 2 2 6–11 –5 6
6. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 2 4– 3 +1 5
7. Debreceni VSC 3 1 1 1 6– 4 +2 4
8. Paksi FC 4 3 1 2– 3 –1 3
9. Szombathelyi Haladás 3 2 1 3– 5 –2 2
10. Gyirmót FC Győr 3 2 1 2– 6 –4 2
11. Videoton FC 3 1 2 3– 5 –2 1
12. MTK Budapest 3 1 2 0– 2 –2 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik