A Fradi érmes, ha megveri a Lokit - de még lecsúszhat a dobogóról is

Vágólapra másolva!
2015.05.06. 15:45
null
A Ferencváros–Videoton mérkőzés már csak a hazaiak helyezéséről dönthet (Fotó: NS-archív)
Múlt vasárnap a bajnoki cím sorsa eldőlt – a Videoton lett a 2014–2015-ös NB I-es szezon aranyérmese –, a dobogós helyezésekért és különösen a kiesés elkerüléséért viszont még nagy harc várható a hátralévő fordulókban. S még az Európa-liga-indulást érő helyre is többen odaérhetnek…

 

Kezdjük a tabella elejével: a második és harmadik helyezés elérésére még négy csapatnak van esélye.

Ezüstérmes lehet a jelenleg második pozícióban lévő Ferencváros (54 pont), a tőle három ponttal lemaradó MTK (51), valamint halvány esélye még van a Debreceni VSC-nek is (46). A Loki második helyéhez azonban nemcsak az kell(ene), hogy a lehető legtöbb pontot összegyűjtse, hanem az is, hogy az FTC és az MTK többször is pontokat veszítsen.

A Paksi FC (42 pont) a Fradit már nem előzheti meg (pontszámban ugyan még beérhetné, de kevesebb győzelme lenne), és a legjobb esetben a harmadik helyen végezhetne, ehhez a hátralévő négy fordulóban tíz ponttal kellene többet szereznie, mint az MTK, és legalább néggyel többet, mint a DVSC.

Nézzük, a dobogós helyekért küzdő csapatoknak milyen mérkőzéseik vannak hátra!

A FERENCVÁROS (54) a hétvégén a DVSC-t fogadja, majd utazik Paksra, aztán odahaza a kiesés ellen harcoló Honvéddal játszik, végül az utolsó fordulóban a már bajnok Videotont látja vendégül. Ha vasárnap a Debrecent legyőzi, biztossá válik, hogy dobogós, mert akkor a Loki már nem előzheti meg. Az MTK-val szemben jelenleg hárompontos az előnye.

Az MTK BUDAPEST (51) az előttünk álló fordulóban a Bozsik József Stadionban a Puskás Akadémia FC-t fogadja, egy héttel később Újpestre látogat, aztán a kiesés elől menekülő Haladást látja vendégül (amelynek tulajdonosai korábbi MTK-játékosok: Illés Béla, Halmai Gábor), míg a záró körben Diósgyőrben lép pályára.

Ahhoz, hogy az MTK megelőzze a Ferencvárost és újra fellépjen a dobogó második fokára, a hátralévő meccseken legalább három ponttal kellene többet gyűjtenie a Fradinál. Azonos pontszámnál a több győzelem rangsorol, s mivel most az MTK-nak és az FTC-nek ugyanannyi sikere van (16), ha az MTK az utolsó négy fordulóban három ponttal többet szed össze, mint a Ferencváros, és ezt úgy teszi meg, hogy eggyel többször nyer, akkor megelőzi a zöld-fehéreket, mert több győzelme lesz.

Az MTK elvileg úgy is szerezhet hárommal több pontot, hogy ugyanannyiszor nyer, mint az FTC (például a Fradi csak egyszer győz, háromszor kikap, közben az MTK egy siker mellett háromszor ikszel; vagy a Fradi négyszer kikap, az MTK háromszor döntetlent játszik és egyszer veszít), ebben az esetben a gólkülönbség döntene, mert mind a két együttesnek ugyanannyi pontja és ugyanannyi győzelme lenne a szezon végén.

Az MTK nemcsak előre tekinthet, hanem hátra is kell figyelnie, hiszen a DVSC öt ponttal van lemaradva mögötte, a Paks pedig kilenccel. Ha az MTK a hátralévő négy bajnokiján három pontot szerez, negyediknél rosszabb semmiképpen nem lehet (mert a Paks nem előzheti meg), két győzelemmel és egy döntetlennel pedig biztosan dobogós, hiába nyerné meg az utolsó négy meccsét a Debrecen.

A DEBRECENI VSC (46) vasárnap a Ferencváros vendége lesz, majd fogadja a Pápát, megy Dunaújvárosba, és a Győr elleni hazai meccse lesz az utolsó fellépése ebben a szezonban. Ha a hétvégén nyer az Üllői úti stadionban, öt pontra megközelíti a Fradit, és még hajthat az ezüstéremért is. Ha kikap az FTC-től, akkor legfeljebb harmadik lehet, de az MTK-t sem lesz egyszerű megelőznie, hiszen minimum öt ponttal kellene többet gyűjtenie nála.

A PAKSI FC-NEK (42) – ahogy fentebb említettük – már csak a bronzéremre van esélye, és valljuk be, arra sem sok. Az utolsó négy fordulóban háromszor játszik otthon, vasárnap a Videotont, egy héttel később a Ferencvárost fogadja, aztán utazik Pápára, majd regionális rangadón a Dunaújvárost látja vendégül. A tolnaiaknak inkább arra van sanszuk, hogy a nézőszámátlagukat növeljék, mintsem arra, hogy fellépjenek a dobogóra.


A NEGYEDIK HELY IS EURÓPA-LIGÁT ÉR – MÉG A DVTK IS BIZAKODHAT

A második és a harmadik hely elérésére tehát még négy csapatnak van – kisebb-nagyobb – reménye, viszont a negyedik pozíció sorsa sem közömbös, ugyanis az Európa-ligába három együttest indíthat Magyarország, és mivel a Magyar Kupa döntőjét a már bajnok Videoton, valamint a Ferencváros játssza, a negyedik helyezett csapat is indul az El-ben – kivéve, ha a negyedik helyen végző gárda nem kapja meg az induláshoz szükséges UEFA-licencet…

Ami biztos: a Ferencváros a negyedik helynél rosszabb pozícióban nem végezhet, mindenképpen Európa-liga-résztvevő. Amennyiben a Fradi lesz a negyedik, az azt jelenti, hogy a bajnok Vidi mellett az MTK és a DVSC is megelőzte a zöld-fehéreket (más csapat nem kerülhet elé), vagyis az MTK, DVSC, FTC hármas szerepel majd az El-ben.

A jelenleg bronzérmes pozícióban álló MTK kieshet még az El-indulók közül, mert ha a DVSC és a Paks is megelőzi, akkor az ötödik helyre esik vissza. Ha az MTK (51) a hátralévő fordulókban csupán egy vagy két pontot gyűjt, esetleg egyet sem, akkor legfeljebb 53 pontja lesz. A DVSC (46) könnyedén megelőzheti, a Paks (42) nehezebben, de a matematikai esélye megvan rá. Ebben az esetben az FTC, DVSC, Paks hármas vívná ki az El-szereplés jogát.

Említettük, hogy a Fradi mindenképpen El-induló, míg a másik két Európa-liga-helyre a legjobb eséllyel az MTK, DVSC, Paks trió hajt. Két leosztásról már írtunk (a Fradi mellett az MTK és a DVSC, illetve a Fradi mellett a DVSC és a Paks végez az első négyben), a harmadik szerint az MTK és a Paks lehet a Ferencváros mellett még El-résztvevő, ebben az esetben a DVSC hullana ki a rostán.

Ám ez még mindig nem az összes variációs lehetőség… A jelenleg negyedik DVSC (46) és az ötödik Paks (42) gyengébb szereplése esetén ugyanis még három csapat (az Újpest, a DVTK és a KTE) előtt nyílhat meg az út a negyedik hely megszerzése felé (az MTK-t már egyikük sem előzheti meg).

Ha a Loki és a Paks megreked mondjuk ötven pont alatt, akkor a most 39 pontos Újpest, vagy a 38 pontos Diósgyőr, esetleg a szintén 38 pontos Kecskemét lehagyhatja a hajdúságiakat és a tolnaiakat, azaz bármelyikük feljöhet a 4., El-t érő helyre. Akkor már csak az a kérdés: melyikük kap – ha egyáltalán kért – UEFA-licencet az Európa-liga-induláshoz? Az Újpest minden bizonnyal nem, mert még nem járt le a hároméves eltiltása…

Az ÚJPEST FC (39) hátralévő meccsei: idegenben Nyíregyháza, otthon MTK, idegenben Puskás AFC, otthon Kecskemét
A DIÓSGYŐR (38) hátralévő meccsei: idegenben Dunaújváros, otthon Győr, idegenben Nyíregyháza, otthon MTK
A KECSKEMÉT (38) hátralévő meccsei: idegenben Honvéd, idegenben Puskás AFC, idegenben Videoton, idegenben Újpest


LENT ÉLET-HALÁL KÜZDELEM VÁR ÖT CSAPATRA

A jelenleg 32 pontos csapatok (PAFC, ETO) már nem eshetnek ki, az más kérdés, hogy a Győr megkapja-e az NB I-es licencet. Ha nem, akkor nem indulhat az első osztályban (jogátadással legfeljebb az NB III-ban szerepelhet).

A 11. helyezett, 30 pontos Nyíregyháza már szinte nyeregben érezheti magát, de azért a matematikai esély még megvan arra, hogy kiesik. Alakulhatnak ugyanis úgy az eredmények, hogy négyen is megelőzik, és a 15. helyre esik vissza.

A NYÍREGYHÁZA (30 pont) hátralévő meccsei: otthon Újpest, idegenben Haladás, otthon DVTK, idegenben Pécs

Egy esetleges forgatókönyv: a Szpari mindegyik meccsét elveszíti, marad 30 pontja. A Haladás (19) közben megnyeri mind a négy mérkőzését, lesz 31 pontja; a Honvéd (21) legalább tíz pontot szerez, akkor szintén minimum 31 pontja lesz; a Pécs (22) háromszor győz és a DPASE-től kikap (31 pont) vagy a DPASE-vel ikszel (32 pont); a Dunaújváros PASE (20) négyszer győz (32 pont) vagy háromszor nyer és ikszel a Péccsel (30 pont), utóbbi esetben jobb gólkülönbséggel előzheti meg a Nyíregyházát.

E forgatókönyv alapján a Nyíregyháza és a Pápa esne ki – valljuk be, nem sok esély van a Szpari búcsújára.

A Lombard Pápa (19) egyébként csak úgy előzhetné meg a 30 pontnál esetleg leragadó Nyíregyházát, ha mindegyik mérkőzését megnyerné (ekkor lenne 31 pontja). Ebben az esetben viszont három pontot elvenne a Honvédtól és hármat a Pécstől (velük még játszik). Így pedig a Nyíregyháza biztosan bennmaradna még 30 ponttal is, mert legalább ketten mögötte zárnának: a Honvéd már nem előzhetné meg a Szparit (pontszámban beérhetné, de kevesebb lenne a győzelme), míg a Pécs ugyan megelőzhetné, ám csak a Dunaújváros felülmúlása árán, akkor pedig a DPASE végezne a Nyíregyháza mögött…

Ha a Nyíregyházát már bennmaradónak tekintjük, akkor az utolsó öt csapat (Pécs, Honvéd, DPASE, Haladás, Pápa) ádáz harcáról beszélhetünk. Ebben a csatában aztán lehet minden, rengeteg forgatókönyv létezik, nem is érdemes részletesen boncolgatni. Inkább nézzük meg egyenként, hogy melyik csapat kivel játszik a hátralévő fordulókban!

PÉCSI MFC (22 pont): idegenben Pápa, otthon Dunaújváros, idegenben Győr, otthon Nyíregyháza
BP. HONVÉD (21 pont): otthon KTE, otthon Videoton, idegenben FTC, otthon Pápa
DUNAÚJVÁROS (20 pont): otthon DVTK, idegenben Pécs, otthon Debrecen, idegenben Paks
HALADÁS (19 pont): idegenben Győr, otthon Nyíregyháza, idegenben MTK, otthon Puskás AFC
LOMBARD PÁPA (19 pont): otthon Pécs, idegenben Debrecen, otthon Paks, idegenben Honvéd

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 26 21 4 1 62–10 +52 67
2. Ferencvárosi TC 26 16 6 4 44–18 +26 54
3. MTK Budapest 26 16 3 7 36–23 +13 51
4. Debreceni VSC-Teva 26 13 7 6 34–18 +16 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37–25 +12 42
6. Újpest FC 26 10 9 7 27–22 +5 39
7. Diósgyőri VTK 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30–29 +1 38
9. Puskás Akadémia FC 26 9 5 12 27–31 –4 32
10. Győri ETO FC 26 8 8 10 34–33 +1 32
11. Nyíregyháza Spartacus FC 26 8 6 12 28–38 –10 30
12. Pécsi MFC 26 5 7 14 26–47 –21 22
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21–34 –13 21
14. Dunaújváros PASE* 26 5 6 15 25–45 –20 20
15. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 18–47 –29 19
16. Lombard Pápa FC 26 4 7 15 14–45 –31 19
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik