A Fradi abban a legjobb elöl, amiben hátul a leggyengébb

A FERENCVÁROS ERŐSSÉGE A „HÉTFOGÁSOS TÁMADÁS"

Először is kezdjük elemzésünket a Ferencváros erényeivel, vagyis a támadójátékban tapasztalható kombinációkkal, kiszámíthatatlansággal. A Ferencváros tavasszal hét meccsen 15 gólt szerzett. Alapvetően négy típusát különböztethetjük meg a ferencvárosi góloknak.

A találatok közel fele szélső akció utáni beadásból született, ebből ötször balról, kétszer jobbról jött középre a labda. A gólpasszosok, illetve a találatot előkészítők (ide soroljuk azokat is, akik nem adtak közvetlenül gólpasszt, de beadásukból később gól született) között Stanley Aboraht, Leonardót, illetve Julian Jennert és Sváb Dánielt két-két alkalommal (igaz, utóbbi esetében közvetlen gólpasszról nem beszélhetünk) jegyezhettük fel. A befejezők között pedig ott volt Aborah, Csukics, Jenner és Böde pedig három alkalommal is.

Vasárnap a DVTK ellen is több, szélről középre adott labdából kialakult ferencvárosi helyzetet láthattunk. Böde Dánielnek például Somália centerezéséből volt egy fejese, Leonardo pedig Sváb Dániel bal oldali beadásából lőtt a kapu fölé és Leonardónak volt egy jobb oldali elfutása is, amely után Ribánszki László védett.

A Ferencváros támadásvezetésének másik állandó eleme az ellentétes lábú szélsők átlövése. A jobblábas, de legtöbbször a bal oldalon játszó, onnan befelé induló és jobbal gyakran tüzelő Julian Jenner egyszer, míg a tavasszal általában jobb oldalon futballozó, de góljait onnan befelé indulva ballal szerző Somália pedig kétszer volt eredményes. A Ferencvárosra egyébként jellemző a szélsők gyakori oldalváltása, ami hozzájárul a csapat kiszámíthatatlanságához. Diósgyőrben is láthattuk oldalt cserélni a két szélső középpályást, Jennert és Somáliát.

Három olyan gólt szerzett idén a bajnokságban a fővárosi zöld-fehér alakulat, amely középről történő kiugratásból született, ezeknél a helyzeteknél kétszer Vladan Csukicstól indult a támadás, ahogy a Diósgyőr ellen is, igaz, a közvetlen gólpasszt ezúttal nem ő, hanem Böde Dániel adta Jennernek.

A Ferencváros nagy erősségének számítottak már az őszi szezonban is a rögzített helyzetekből, kiváltképp a szögletekből szerzett találatok (szögletből és közvetlen szabadrúgásból ősszel hatszor volt eredményes a csapat). Ahogy azt őszi gólelemzésünkben is kimutattuk, a Ferencváros a Kecskeméttel és a Debrecennel holtversenyben a második legeredményesebb csapat volt három góllal, a listát az ötgólos Győr vezette. Tavasszal már most, hét meccs után három találatot jegyez Ricardo Moniz csapata szöglet után. Mindháromszor Józsi György adott középre, kétszer Böde Dániel, egyszer Gyömbér Gábor talált be.

A 15 gólból hatot Böde szerzett, ami azért jelzi, hogy ki a Ferencváros első számú gólfelelőse, a többi kilenc gólon viszont hatan osztoznak, vagyis a csapat több mint felében benne van a gól.

A gólpasszok is hét felé oszlottak (Aborah, Böde, Csukics, Jenner, Józsi, Leonardo és Martinus osztozott rajtuk). Ezek a számok jelzik a Ferencváros támadójátékának sokoldalúságát, kiszámíthatatlanságát, hiszen a 10 mezőnyjátékosból hét (innen a „hétfogásos" elnevezés) bármikor képes gólt előkészíteni vagy támadást góllal befejezni. Más kérdés, hogy a Ferencváros idén csak akkor tudott bajnokit nyerni, ha Böde Dániel is betalált (a Haladás, a Honvéd és a DVTK ellen elmaradt a Böde-gól és vele együtt a ferencvárosi győzelem is).

A legjobban működő pároskapcsolat az NB I-ben továbbra is Böde Dánielé és Julian Jenneré. Ősszel kettejük összjátéka négy gólt eredményezett: mind a négyszer Böde volt eredményes Jenner passzából. Tavasszal három gólt hoztak össze: Böde egy gólpasszt adott Jennerenek (éppen a DVTK ellen), a holland pedig kétszer hozta gólt érően helyzetbe a „madocsait". Kettejük összjátékának, illetve a Ferencváros támadójátékának egyik gyakori eleme, amikor Böde a mélységből felpasszolt labdákat a kapunak háttal visszakészíti lövésre, a leggyakrabban éppen Jennernek, de klasszikusan ilyen támadásból tavasszal eddig még csak helyzetekig jutott a csapat.

Kettejük összjátéka, illetve a fent említett sokoldalúság a Videoton ellen is sokat érhet, persze csak akkor, ha sikerül orvosolni a védelemben jelentkező problémákat...

A FERENCVÁROS GYENGÉI – SZÖGLETEK, SZÉLRŐL BELŐTT LABDÁK

Ezzel el is érkeztünk cikkünk második feléhez, a védelemben jelentkező gondokhoz. A Ferencváros hat gólt kapott tavasszal, ami hét meccsen alapvetően nem sok, viszont ha azt nézzük, hogy az ellenfelek közül egy sem a közvetlen élmezőnyből került ki, sőt, kettő kieső helyen áll, akkor nem is annyira kevés.

A hat gólból mindegyik találat olyan szituációból született, amelyek a Ferencváros védekezésének kimondottan gyenge pontjai közé tartoznak.

Az ötből három találat rögzített helyzetből vagy azt követően kialakuló gólhelyzetből született. A korábban már citált gólelemzésünkben ősszel azt is kimutattuk, hogy amilyen jó a Ferencváros a támadó szögletekben, legalább annyira gyenge a szögletek elleni védekezésben.

Ősszel hat gólt kapott a Fradi szöglet után (ami a legtöbb volt az NB I-ben), tavasszal eddig egyet, a Siófoktól (Tímár Krisztián), de az Egernek volt szöglet utáni kapufája. A szögletek hárításának egyik nehézségét jelentheti, hogy a leggyakrabban szereplő kezdőcsapatban nincsenek igazán magas védők, ami azért hátrányt jelenthet, még akkor is, ha Muhamed Besic történetesen nem fejel rosszul. Mint ahogy az sem válik feltétlenül a csapat erényére, hogy a 186 centis Jova Levente személyében a Ferencvárosé az NB I-es mezőny egyik legalacsonyabb kapusa. A soron következő, Videoton elleni meccseken nagy feladatot jelent majd a fehérváriak jól fejelő játékosainak – a Paulo Vinícius, Juhász Roland, Marco Caneira, Szekeres Adrián sorból bármelyik két játékos is játszik majd, fejjel komoly veszélyt jelenthet Jova kapujára – semlegesítése.

A Ferencváros az említett öt kapott gólból egyet közvetlen szabadrúgásból kapott (Melczer Vilmos, Siófok), egyet pedig közvetett szabadrúgást követően – a DVTK ellen Fernando szabadrúgásból indította a jobb szélen kiugró és később gólpasszt adó Tisza Tibort.

Ez az utóbb említett helyzet pedig elvezet minket a Fradi másik kimondottan gyenge pontjához, a szélről belőtt labdák elleni védekezéshez. A hatból ugyanis négy gól ilyen szituációból született. (Ez a szögletekhez hasonlóan olyan elem, ami a támadásoknál a csapat erősségei közé tartozik.)

Kétszer a támadóból lett jobbhátvéd, Somália mellől érkezett a beadás (az Újpest és a Honvéd ellen), talán nem véletlen, hogy a DVTK ellen visszakerült a középpályára a brazil, igaz, hogy a helyette jobb bekket játszó Alekszandar Alempijevics sem bizonyult átjátszhatatlannak Diósgyőrben. Vasárnap azonban nem a jobb, hanem a bal oldal bizonyult sebezhetőnek, mind a két hazai találatnál Sváb Dániel oldaláról érkezett a beadás. Sváb helyzete érdekes a Fradiban, mert ősszel éppen az ő hullámzó teljesítménye miatt érkezett a zöld-fehérekhez a már 33 éves német Philipp Bönig, akit viszont tavasszal sikerült kiszorítania a 22 éves, a támadásokban szélső felfutásaiban fontos szerepet játszó magyarnak. Kérdés, hogy a DVTK ellen kapott gólok után változtat-e Ricardo Moniz.

Az biztos, hogy a Videoton ellen nem fér bele a hiba a szélső védőktől, mert Arturo Álvarez, Paraíba és Gyurcsó Ádám személyében kimondottan gyors, gólveszélyes szélsői vannak a fehérváriaknak.

Moniz a Honvéd elleni meccs után azt nyilatkozta, a jó tavaszi kezdés után sokan talán túlértékelték csapatát. Nos, a Videoton elleni találkozókon alighanem kiderül majd, mit is tud valójában az együttes, mire képes tétmeccsen egy igazán jó erőkből álló, hozzá hasonlóan nyílt támadófocit játszó ellenféllel szemben.