A FIFA-bíró nem fogadta el az NB I-es edző kézfogását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.02. 12:03
null
A Gyirmót–MTK meccs után Vad II István (a kép bal szélén) nem fogott kezet a hazaiak vezetőedzőjével, Urbányi Istvánnal (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 24. fordulóját követően a Honvéd–FTC (2–1) meccs edzői értékeléseit már idéztük, most lássuk, mit mondtak a szakemberek a többi mérkőzést követően. A DVTK új szakvezetője, Bódog Tamás először nyilatkozhatott NB I-es meccs után vezetőedzőként, míg a gyirmóti Urbányi István elmesélte, hogyan maradt el a kézfogás Vad II Istvánnal.

PAKS–VIDEOTON 0–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Ment előre becsülettel mindkét csapat, nem is tudnám összeszámolni, melyiknek volt több lehetősége, de pontatlanságunk miatt az első félidőben rengeteg helyzetet rontottunk el. Magyarország legerősebb csapatával találkoztunk, magunktól mégis többet vártam, győzelemről álmodoztam. ismerjük el, az ellenfél ránk erőltette akaratát. Megint csak más kérdés, hogy mi nem szerettünk volna nyíltan futballozni a Videoton ellen, az felért volna öngyilkossággal. A végén beszorított bennünket a Videoton, s védekezésben hibáztunk is. Ívelgették a kapunk elé a labdát, de megúsztuk gól nélkül. Összességében bravúrnak is mondhatnám az eredményt.

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: Az egy pont jobb, mint a semmi... Természetesen ettől még csalódott vagyok, mert győzni jöttünk Paksra. Legutóbb is döntetlent játszottunk, ezúttal is. El kell ismerni, jó csapat, nagyon megnehezítette a dolgunkat. A paksiaktól pontosan ezt vártam tőlük. Keményen védekeztek, gyorsan, veszélyesen kontráztak. Talán egy másik napon, egy ehhez hasonló mérkőzésen összejött volna a gól. El kell ismernem, több lehetőséget kellett volna kialakítanunk, és más lett volna a mérkőzés, ha az első félidőben szerzünk egy gólt, akkor az ellenfélnek ki kellett volna támadnia. Nehéz megmondani, mi hiányzott, a győztes típusú játékosaink megvannak. Előfordulnak ilyen találkozók is, közelebb álltunk a győzelemhez, de nem jött össze. Még egyszer mondom, Pakson nem rossz eredmény a döntetlen.

DVTK–ÚJPEST 3–1

BÓDOG TAMÁS, a Diósgyőr vezetőedzője: – Bíztam a győzelemben. Nehéz mérkőzés volt, de szerintem megérdemelten szereztük meg a három pontot. Le a kalappal a fiúk előtt! Végig jól teljesítettek, és a szépítés után sem estek össze, tovább játszottak úgy, ahogy elterveztük, és megszereztük a harmadik gólt is, amellyel biztossá tettük a sikerünket. Rengeteget dolgoztunk, és az döntő lehetett, hogy a játékosok ki voltak éhezve egy ilyen sikerre. Tele vannak becsvággyal, és nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjék.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – A DVTK már a mérkőzés elejétől jobb volt. Érezni lehetett, hogy neki élet-halál ez a mérkőzés, úgy is álltak hozzá játékosai, belőlünk pedig hiányzott a kellő agresszió. Nem tudtunk felpörögni a megfelelő fordulatszámra, a két hazai gól után pedig már nagyon nehéz dolgunk volt. Azt kértem, hogy legyünk sokkal agresszívabbak, harcosabbak, és bár sikerült szépítenünk, el kell ismerni, hogy ellenfelünk megérdemelten nyert. A Diósgyőr ellen idegenben mindig jó atmoszférájú meccseket játszunk, most is így volt. A hazaiak hosszú labdákkal operáltak, és sokat küzdöttek a lepattanókért. Motiváltak voltak, egységesek, míg nálunk hiányzott a csapatjáték, mindenki egyénileg akarta megoldani a helyzetet. Kérdeztem is a szünetben: gólt akarunk szerezni, vagy valaki el akarja vinni a labdát a gólvonalig? A kettő nem ugyanaz, és a futballban a csapatjáték nagyon fontos. Ebben ezúttal alulmaradtunk.

GYIRMÓT–MTK 1–0

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – Tudtuk, hogy egy-két helyzet kevés lesz, mégsem voltunk elég hatékonyak az első félidőben. Emiatt nem is voltunk eredményesek.Vannak apró pozitívumok a csapat életében, és Simon András gólja mindenképpen ezek közé tartozik. Kiemelném még Sebők Zsolt bravúrját, azt, hogy védte az MTK egyetlen kapura tartó lövését.

(A lefújást követően azt láthattuk, hogy Urbányi István hiába nyújtotta kezét a játékvezetőnek, Vad II Istvánnak, a bíró nem fogadta el a kézfogást. A Gyirmót vezetőedzőjét megkérdeztük az esettel kapcsolatban.)

– Mérkőzés közben akadnak feszült pillanatok, még köztem és Tamási Zsolt között is forrhatott volna a levegő, de a meccs után egy félmosollyal, egy kézfogással lezárult az ügy. A félmosoly megvolt, a kézfogás azonban elmaradt a játékvezető részéről – reagált Urbányi.

TAMÁSI ZSOLT, az MTK vezetőedzője: – Három meghatározó, a támadásokat segítő és befejező labdarúgóról kellett lemondanom, így a Gyirmót irányította a játékot. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű meccs, de a három kapura lövésnél azért többet vártam. Ha Torghelle Sándor jobban összpontosít, döntetlennel zárul a meccs. Azért tudunk mi jobban is játszani, és ezt három hete, a Vasas elleni találkozón is bizonyítottuk. Schafer András személyében fiatal, tehetséges labdarúgóról van szó, aki a felkészülési időszakban és a hétközi edzéseken is bizonyította, köztünk a helye. Pályára küldésénél tehát egyértelműen nem az vezérelt, hogy meglegyen az első NB I-es meccse, és nem is a fiatalszabály volt az oka, hanem mert kiérdemelte a játékot.

HALADÁS–MEZŐKÖVESD 4–2

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – A meccs után mondtam a születésnapos Király Gábornak, hogy az én születésnapom február huszonötödikén nem sikerült ennyire jól, persze valamennyien örülünk, hogy ezúttal ilyen szép győzelmet arattunk. Nagyon meggyőző volt a második félidei futballunk, rengeteg jó egyéni teljesítményt láttam.Sokat gyakoroltuk a szögleteket, egy ilyen játékhelyzet végén megszereztük a vezetést, ezt követően azonban kissé görcsössé vált a játékunk. Nagy helyzete azért a Mezőkövesdnek sem adódott, és bíztam benne, ha újból betalálunk, megnyerhetjük a meccset. Nagyon jó lett volna megtartani a négy egyes vezetésünket, de nem vagyunk telhetetlenek, így is örülünk a győzelemnek.

TOMISZLAV SZIVICS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Jó első félidőt játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát. Az nem kérdés, hogy a második játékrész elején megítélt tizenegyes befolyásolta a mérkőzés alakulását. Azt gondolom, hibázott a játékvezető, ha nem így van, elnézést kérek, de mi van akkor, ha nekem van igazam... Sajnos hétről hétre egy-egy ember kiesik a védelmünkből, és ilyenkor jönnek a hibák. Tisztában vagyunk vele, erős a bajnokság, bármelyik csapat legyőzheti a másikat, nem foglalkoztat, mennyi pontja van a kiesőnek, a saját dolgainkra figyelünk. Megpróbáljuk kijavítani a hibáinkat.

VASAS–DVSC 2–3

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Ha kettő kettő maradt volna a meccs végeredménye, valamivel elégedettebbek lennénk, hiszen kétgólos hátrányból álltunk fel, de a harmadik kapott gól elkeseredetté tesz bennünket. Ez a mi tanulópénzünk, különösen a fiatal játékosainknak. Az akarással nincs gond, újra bizonyítottuk, hogy vert helyzetből is talpra tudunk állni. Ez jó előjel a szerdai kupavisszavágó előtt. Tudjuk, honnan jöttünk, és tudjuk, mit akarunk elérni. Nem ígértük, hogy végig a mi fölényünk jellemzi a bajnokságot, ugyanakkor még semmi sem dőlt el.

LEONEL PONTES, a DVSC vezetőedzője: – A stratégia, amelyet kidolgoztunk, tökéletesen bevált. Kontraakciókkal játszottunk, mert tudtuk, hogy a Vasas jön előre, és üres helyeket hagy nekünk. Azt gondolom, jogos a győzelmünk. Az első félidőben jól védekeztünk, szereztünk két gólt, és további helyzeteket dolgoztunk ki. A második félidőben a Vasas nagy erővel támadott, de igazából csak kontratámadásokkal veszélyeztetett. A cseréink jól szálltak be, értékes és teljesen megérdemelt sikert arattunk.

BP. HONVÉD–FTC 2–1

TEKINTSE MEG AZ NSO TV VIDEÓJÁT AZ EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL


NB I, 2016–2017, 24. FORDULÓ
ÁPRILIS 1., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁMOK
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–0
Győr, Alcufer StadionVad II István1 300
Vasas FC–Debreceni VSC 2–3
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
2 459
Paksi FC–Videoton FC 0–0
Paks, Városi Stadion
Erdős József
2 487
Diósgyőri VTK–Újpest FC 3–1
Mezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
2 295
Haladás–Mezőkövesd 4–2
Sopron, Városi Stadion
Szőts Gergely
1 565
Bp. Honvéd–Ferencváros 2–1
Budapest, Bozsik József Stadion
Solymosi Péter
5 697
A 24. forduló teljes nézőszáma: 15 803; meccsenkénti átlag: 2 634
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 24 13 6 5 49–20 +29 45
2. Budapest Honvéd 24 13 5 6 38–23 +15 44
3. Vasas FC 24 11 5 8 37–26 +11 38
4. Ferencvárosi TC 24 10 8 6 39–30 +9 38
5. Szombathelyi Haladás 24 10 5 9 32–33 –1 35
6. Paksi FC 24 8 10 6 28–26 +2 34
7. Mezőkövesd Zsóry FC 24 8 7 9 27–34 –7 31
8. Újpest FC 24 7 10 7 35–36 –1 31
9. Debreceni VSC 24 7 6 11 27–32 –5 27
10. MTK Budapest 24 6 8 10 18–28 –10 26
11. Diósgyőri VTK 24 7 3 14 29–48 –19 24
12. Gyirmót FC Győr 24 4 7 13 12–35 –23 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik