11 hónapja veretlen otthon a Fradi, de messze a 35-ös széria

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 11:33
null
Szeptemberben a Ligakupában már összecsapott a Ferencváros (fehérben) és a Paks, akkor a tolnaiak otthonában 1–1-es döntetlenre végeztek (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Az MTK–Újpest mérkőzés az NB I 13. fordulójának rangadója, de érdemes lesz figyelni a listavezető Videoton Honvéd elleni fellépését is, pláne, hogy a kispestiek a legutóbbi két alkalommal három pontot fogtak Fehérváron. Az FTC immár 11 hónapja nem kapott ki bajnoki meccsen pályaválasztóként, de a kilencvenes évek közepének-végének bombaerős csapata ennél sokkal hosszabb szériát tudott felmutatni. Érdekességek az NB I 13. fordulója elé.

KECSKEMÉTI TE–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ A két csapat eddigi NB I-es találkozóin még nyeretlen a Kecskemét: a 2013–14-es szezonban Székesfehérváron ikszelt a két csapat, Kecskeméten a felcsútiak győztek.

♦ A Kecskemét április 19. (KTE–MTK 3–0) óta egyszer sem szerzett egynél több gólt hazai pályán.

♦ A Széktói Stadionban rendezett legutóbbi hat bajnokin összesen hat gól esett.

♦ A Kecskemét csak egyszer szenvedett vereséget legutóbbi nyolc NB I-es mérkőzésén, a PAFC megnyert a legutóbbi ötből négyet. A felcsúti győzelmi sorozat a 12. fordulóbeli, MTK elleni 0–1-gyel szakadt meg.

♦ A Puskás Akadémia március 16. óta nem ikszelt idegenben, három meccset megnyert, hetet elveszített.

GYŐRI ETO–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Mindenekelőtt: alighanem minden idők legjobb ETO–Diósgyőr meccse az 1998–99-es bajnokságból, a vége 5–4 a győrieknek, 2–4-ről fordítva. A 83. percig két góllal vezetett a Diósgyőr, majd jött Korsós, illetve kétszer Szarvas.

♦ Először az 1945–46-os bajnokságban játszott élvonalbeli mérkőzést a két patinás vidéki csapat. Győrben 41. alkalommal találkoznak, hatalmas az ETO-fölény a hazai meccseken, 30–6–4.

♦ A Diósgyőr 2005 óta (1–2) nem tudott bajnokit nyerni az ETO otthonában. Azóta az eredménysor elég hervasztó a borsodiak szemszögéből, egy iksz mellett csupa vereség. 4–0, 5–1, 6–0, 3–1, 4–1, 2–0, 2–0 és legutóbb 1–1.

♦ A legutóbbi három győri ETO–DVTK-n volt kiállítás, kétszer kettő, egyszer pedig egy.

♦ A győriek nem szenvedtek vereséget legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön, négyes veretlenségi sorozatuk még nem volt ebben az idényben.

♦ A Diósgyőr nem tudott nyerni legutóbbi három bajnokiján, ez a DVTK leghosszabb szezonbeli rossz szériája. Tomiszlav Szivics csapata legutóbbi két bajnoki mérkőzésén egyaránt három gólt kapott.

NYÍREGYHÁZA–HALADÁS

♦ Az NB I jelenlegi csapatai közül közúton ez a kettő van a legtávolabb egymástól: a Haladásra szerény 461 kilométeres túra várt a településtávolsági mátrix szerint.

♦ A Nyíregyháza egyet sem nyert meg legutóbbi hat mérkőzéséből, ez az NB I leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata. Szintén ranglistavezető a Szpari a sorozatban elszenvedett öt vereséggel.

♦ A Szpari augusztus 30., a Pápa elleni győzelem óta egyszer sem tudta megszerezni a vezetést bajnokin – nem is tudott nyerni.

♦ Szörnyű idegenbeli sorozatban van a Haladás: legutóbbi öt meccséből egyen ikszelt, négyet elveszített, ráadásul mindvégig gólképtelen is maradt. A Haladás legutóbb augusztus 2-án Kecskeméten szerzett gólt, akkor győzött is.

♦ A szombathelyiek április 4. óta nem szereztek idegenbeli bajnokin egynél több gólt.

DUNAÚJVÁROS PASE–PÉCSI MFC

♦ A Dunaújváros veretlen legutóbbi négy tétmérkőzésén és két bajnokiján, igaz, a Diósgyőrben 3–0-s vezetésről ikszre adott meccs nagyon fájdalmas lehet az újoncnak.

♦ A Pécs elveszítette legutóbbi három bajnokiját, ám Véber György vezetőedző menesztése után kiejtette a DVSC-t a Magyar Kupából.

♦ A PMFC idegenben sokkal jobban szerepel, mint otthon: hazai pályán gyalázatosan rossz, 0–2–5 a mecseki gárda mérlege, vendégként viszont pozitív, 2–2–1.

♦ Az Újváros még veretlen pályaválasztóként a szezonban, van egy iksze semleges pályán, no meg a stadion (újra)avató győzelme a Haladás ellen. A Dunaújváros PASE eddig tíz meccset vívott meg idegenben.

LOMBARD PÁPA–DEBRECENI VSC

♦ Ez a két csapat 15. NB I-es mérkőzése, a Lombard Pápa mindössze egyszer tudta legyőzni eddig a Lokit. Az örökmérleg pápai szempontból 1–5–8.

♦ A Lombard veretlen maradt legutóbbi négy tétmérkőzésén és két bajnokiján, Pécsett megtörte góltalansági sorozatát, és nyolc forduló után újra nyert. Ha most is nyer, akkor a szezonban másodszor arat két egymást követő győzelmet.

♦ A legutóbbi négy, Pápán lejátszott NB I-es mérkőzésen összesen egy gólocska esett. Azt sem a Lombard szerezte, hanem az MTK, a pápaiak augusztus 9. óta nem találtak be a Perutz-stadionban.

♦ A DVSC legutóbbi hat idegenbeli mérkőzéséből csupán egyet nyert meg – igaz, akkor a listavezető Videoton remek szériájának vetett véget.

♦ A Loki hármas veretlenségi sorozatban van, egymást követő négy veretlen meccse még nem volt az évadban.

♦ 2005 óta egyszer sem szerzett a Lombard hazai pályán egynél több gólt a Debrecen ellen.

FERENCVÁROS–PAKS

♦ Eddig tízszer csapott össze a két zöld-fehér csapat, az FTC javára billen a mérleg 4–4–2-vel.

♦ A Paks még nem tudott nyerni a Ferencváros vendégeként bajnokit, 5 mérkőzésen 2 Fradi-siker és 3 döntetlen a mérleg.

♦ Tizenegy hónapja nem kapott ki pályaválasztóként a Ferencváros, a sorozat tizenkét mérkőzés óta húzódik. Legutóbb a PMFC tudott nyerni vendégként a Fradi ellen, 2013. november 30-án. A sorozat alatt egy vendégcsapat sem tudott egynél több gólt szerezni az FTC ellen.

♦ Ez 1998 óta a leghosszabb élvonalbeli veretlenségi sorozata a Ferencvárosnak. Az akkorihoz még egy „pár" mérkőzést hozzá kell tenni, a kilencvenes évek közepének-végének rendkívül erős Fradija ugyanis 1995 novembere (FTC–BVSC 1–3) és 1998 márciusa (FTC–Siófok 0–2) között harmincöt hazai bajnokin maradt veretlen!

♦ A Paks az előző fordulóban, a Videoton ellen veszítette el idegenbeli veretlenségét a bajnokságban – de így is dobogós a „vendégtabellán" az MTK és a Videoton mögött.

SZAVAZÁS

Befogja-e az MTK a tabellán három ponttal előtte álló NB I-es listavezető Videotont?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

MTK–ÚJPEST

♦ Ez a forduló legnagyobb hagyományú párosítása, az Újpest és az MTK élvonalbeli bajnokin 208. alkalommal találkozik egymással. A mérleg nyelve a lila-fehérek javára billen, igaz, nem jelentősen: 80 Újpest-győzelem, 49 döntetlen és 78 MTK-siker született eddig a második és a harmadik legeredményesebb magyar klubcsapat összecsapásán. A két csapat együtt 43 bajnoki címet tudhat magáénak, az MTK 2008, az Újpest 1998 óta vár újabb aranyéremre.

♦ Az MTK hét, egymást követő győzelmével beállította a 2013–14-es szezonból (5 siker) a 2014–15-ösbe (2) áthúzódó remek sorozatát. Nyolcas győzelmi sorozata az MTK-nak legutóbb 2006-ban volt, a kék-fehérek ezt érhetik be. A jelenlegi MTK-széria az NB I leghosszabb aktív győzelmi sorozata.

♦ Az MTK hazai szériája is remek, legutóbbi kilenc meccsét megnyerte pályaválasztóként, a Kispestre költözés sem keltett túl sok zavart. 2014-ben csak a Videoton szerzett egyáltalán pontot az MTK vendégeként – a fehérváriak győzni is tudtak.

♦ Az Újpest legutóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt vendégként, és legutóbbi tizenegy idegenbeli meccséből csupán egyet nyert meg. Az ok? Elsősorban a gólképtelenség: március 1-je óta nem szerzett idegenben egynél több gólt az Újpest.

♦ A lilák gólt sem szereztek legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésükön, igaz, háromszor ponttal távoztak egy 0–0-nak köszönhetően.

VIDEOTON–BP. HONVÉD

♦ Szép kerek szám: a 90. élvonalbeli mérkőzése következik a két csapatnak. Az örökmérleg a Videoton szempontjából 30–16–43, a Sóstói Stadionban viszont a Vidi a jobb (21–8–16).

♦ Ez lesz a Videoton 10. hazai mérkőzése a bajnokságban, az eddigi kilencen 8–0–1 a mérleg, egyedül a DVSC „rondított bele" a sorozatba. A fehérváriak szerepeltek a legtöbbször hazai pályán a 2014–15-ös szezonban.

♦ A Honvéd a legutóbbi két alkalommal három ponttal távozott Székesfehérvárról (1–2 és 0–1).

♦ A Videoton március 16. óta minden bajnokiján szerzett gólt, a szép sorozat immár huszonkét mérkőzést számlál. Legutóbb a Győri ETO tudta lenullázni a Vidi támadógépezetét (0–1).

♦ A kispestiek nyeretlenek maradtak legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön, a legutóbbi hármon pedig gólt sem szereztek. Idegenben a Honvéd hatos nyeretlenségi sorozatban van.

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés(Tv) Játékvezető
Október 31., Péntek
19.00 Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC(Tv: Sport1) Kassai Viktor
November 1., Szombat
14.00 Győri ETO FC–Diósgyőri VTK(Tv: M1) Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Pécsi MFC Solymosi Péter
16.00 Nyíregyháza–Szombathelyi Haladás(Tv: Sport1) Németh Ádám
18.00 Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva(Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00 Ferencváros–MVM-Paks(Tv: Sport1) Farkas Ádám
November 2., Vasárnap
16.30 MTK Budapest–Újpest(Tv: M1) Iványi Zoltán
18.30 Videoton–Budapest Honvéd(Tv: Sport2) Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 11 1 30–5 +25 33
2. MTK Budapest 12 10 2 18–10 +8 30
3. MVM Paks 12 6 4 2 20–10 +10 22
4. Diósgyőri VTK 12 6 4 2 20–15 +5 22
5. Újpest FC 12 5 6 1 12–7 +5 21
6. Ferencvárosi TC 12 6 2 4 18–12 +6 20
7. DVSC-Teva 12 4 4 4 14–11 +3 16
8. Győri ETO FC 12 4 3 5 17–17 0 15
9. Kecskeméti TE 12 4 3 5 12–14 –2 15
10. Puskás Akadémia FC 12 4 2 6 14–17 –3 14
11. Lombard Pápa FC 12 3 4 5 7–16 –9 13
12. Budapest Honvéd 12 3 2 7 9–15 –6 11
13. Pécsi MFC 12 2 4 6 12–20 –8 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 12 2 2 8 10–19 –9 8
15. Szombathelyi Haladás 12 2 2 8 5–16 –11 8
16. Dunaújváros PASE 12 1 4 7 10–24 –14 6
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik