NB II: távozott a balhátvéd Nyíregyházáról, s a BVSC-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2024.02.15. 17:20
Deutsch Bence távozott Nyíregyházáról (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus Deutsch Bencével. A védő szerződése nyáron járt volna le, de a BVSC megkereste a Szparit, hogy már most tavasszal számítana rá, a szabolcsiak pedig elengedték a játékost – számolt be róla a klub honlapja.

Deutsch 2022 nyarán érkezett Nyíregyházára. 18 bajnokin lépett pályára az előző idényben, majd komoly sérülést szenvedett, így a tavasz második felében már nem számíthatott rá a stáb. 

Az egyik szemem sír, a másik nevet – mondta a klubhonlapon Deutsch Bence. Sír, mert egy jó csapatot, egy jó közösséget kell itt hagynom. Amikor ide igazoltam, az volt a célom, hogy a Nyíregyházával az NB-I-be jussak, de úgy tűnik, ez nélkülem valósul meg. Most vezeti a tabellát a Szpari, nekem viszont a sérülés után minél több játéklehetőségre van szükségem, a Spartacusba bekerülni pedig most nagyon nehéz, és olyan a bajnokság, hogy a szakmai stábnak nincs lehetősége kísérletezgetni. Ezért úgy éreztem, a váltás a helyes döntés. Azért van bennem hiányérzet, mert a sérülés miatt nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna.”

Deutsch Bence a BVSC-ben folytatja pályafutását.

Volt megkeresése más klubtól is Bencének, és amikor leültünk erről egyeztetni, szerettem volna, hogy olyan döntés szülessen, amivel mindenki elégedett – mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója. – Hosszú kihagyás van a háta mögött, számára most kiemelten fontosak a játékpercek. Kívánom, hogy a jövőben elkerüljék a sérülések, és sikeres éveket töltsön még a pályán.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Beke Péter (Paks), Temesvári Attila (Paks), Vida Krisztofer (Kisvárda – kölcsönbe) 
Távozók: Deutsch Bence (BVSC), Németh Barnabás (BFC Siófok – kölcsönbe), Paku Roland (?)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik