NB II: Mezőkövesdről igazolt középpályást a Haladás

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.14. 10:00
null
Derekas Zoltán (jobbra) az új idényben is a másodosztályban szerepel (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
Derekas Zoltán személyében másodosztályú rutinnal rendelkező védekező középpályást igazolt a Szombathelyi Haladás – számolt be róla a vasi klub honlapja.

Derekas Zoltán a BVSC-ben nevelkedett, majd a REAC és a Ferencváros utánpótláscsapataiban is szerepelt. A felnőttek között 2016. áprilisában debütált a Ferencváros második csapatának Érd elleni NB III-as bajnokiján. A 23 éves játékos a 2017–2018-as idényt már Soroksáron kezdte, ott négy szezont töltött el. 2021-ben Mezőkövesdre került, ahol összesen öt élvonalbeli bajnokin kapott lehetőséget, így nem csoda, hogy az őszi szezon követően Csákvárra került kölcsönbe. Csákváron a tavaszi szezonban 13 alkalommal lépett pályára, másodosztályú szerepléseinek száma ezzel 108-ra nőtt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Bartusz Dániel(Tiszaújváros),Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő(NK Nafta Lendva – Szlovénia),Borvető Áron(III. Kerület),Csernik Kornél(Soroksár), Derekas Zoltán (Mezőkövesd),Hursán György(Pécs),Mursits Roland(Dorog),Nyíri Vince(Dorog),Pálfi Donát(Győri ETO),Rácz Barnabás(FC Eindhoven – Hollandia),Sipos Zoltán(Szolnok),Vanja Zvekanov(szerb-magyar, FK Javor-Matis Ivanjica – Szerbia)
Távozók:Debreceni Zalán(Paksi FC),Dezamits Dominik(Paksi FC),Délczeg Gergely(visszavonult),Guzmics Richárd(?),Holdampf Gergő(DVTK),Kállai Kevin(?),Monori Norbert(?),Pataki Márk(?),Rózsa Dániel(?),Stieber András(?),Szekér Ádám(Tiszakécskei LC),Tóth-Gábor Kristóf(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, majd Pécsi MFC),Tóth Milán(Sturm Graz II – Ausztria)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik