NB II: már edzhet a támadó, akit hordágyon vittek le a pályáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 14:23
Hordágyon hagyta el a pályát a Gyirmót elleni szombati NB II-es labdarúgó mérkőzésen Rácz Ferenc, a Mezőkövesd csatára. A borsodiak támadója a második félidő 75. percében kapott hátulról egy kemény rúgást, a sérülés súlyosnak is tűnt, de a gyógykezelésnek hála a játékos azóta már könnyített edzésen vehetett részt – értesült a Nemzeti Sport Online.

A korábban többek között az MTK-ban, Pécsett és Kozármislenyben is futballozó Rácz Ferenc a sérülés következtében nem „érezte” a lábfejét, de a hét elején fizioterápiás kezelésen vett részt, amelynek köszönhetően jól gyógyul és már könnyített edzést végezhet. Ha ilyen ütemben folytatódik a felépülése, Benczés Miklós vezetőedző már a szombati, Szeged 2011 elleni találkozón számíthat rá.Rácz Ferenc a sérülés következtében nem „érezte” a lábfejét, de a hét elején fizioterápiás kezelésen vett részt, amelynek köszönhetően jól gyógyul és már könnyített edzést végezhet. Ha ilyen ütemben folytatódik a felépülése, Benczés Miklós vezetőedző már a szombati, Szeged 2011 elleni találkozón számíthat rá.

A 24 esztendős Rácz Ferenc a nyáron érkezett a Mezőkövesdhez, hét mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, és két gólt szerzett.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd Zsóry FC 7 4 2 1 12–6 +6 14
2. Gyirmót FC Győr 7 4 2 1 12–7 +5 14
3. ZTE FC 7 4 1 2 13–5 +8 13
4. Budaörs 7 4 1 2 13–11 +2 13
5. Balmazújváros 7 3 3 1 8–6 +2 12
6. BFC Siófok 7 3 2 2 9–7 +2 11
7. Szigetszentmiklósi TK 7 3 2 2 13–12 +1 11
8. Szolnoki MÁV FC 7 3 1 3 11–10 +1 10
9. Dunaújváros PASE 7 3 1 3 9–14 –5 10
10. Szeged 2011 6 3 1 2 8–13 –5 10
11. Aqvital FC Csákvár 7 3 4 12–12 0 9
12. Kisvárda 7 2 2 3 10–7 +3 8
13. FC Ajka 7 2 2 3 8–7 +1 8
14. Soproni VSE-GYSEV 7 1 1 5 6–11 –5 4
15. Vác FC 7 1 6 4–12 –8 3
16. Soroksár SC 6 3 3 2–10 –8 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik