Hajrá, foci: Pál Zoltán a megye II-ből a Vasas kispadjáig jutna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 14:08
Ismét az újságosoknál a Hajrá, Foci! legújabb kiadványa, amelyben tájékozódhatnak az amatőr megyei labdarúgás csapatainak eredményeiről, klubéletéről, kiegészülve a megyei ifjúsági bajnokság, a Budapest-bajnokság és a női labdarúgás eredményeivel. Az állandó rovatok mellett hetente színes, érdekes cikkek, háttéranyagok és interjúk olvashatók a lapban, amely minden szerdán 195 forintért megvásárolható az újságárusoknál.

HAJRÁ, FOCI – II. ÉVFOLYAM, 2015/3. SZÁMHAJRÁ, FOCI – II. ÉVFOLYAM, 2015/3. SZÁM

Címlapsztori – Heti sorozatunkban a Mányi TK-ban futballozó Pál Zoltán pályafutásának legújabb fejezetével foglalkozunk. A Vasas korábbi, 39 esztendős labdarúgója februárban került a Fejér megyei II. osztályban szereplő együtteshez, s három bajnokin szerzett öt gólja mellett öt gólpasszt is adott. A középpályás a Hegyvidék UFC-nél is dolgozik, két korosztályos csapatot edz, de elmondta, a folyamatos tanulás mellett tíz éven belül szeretne a Vasas vezetőedzője lenni.

Utazó riporterünk, Csillag Péter ezúttal Jákon járt, ahol Novák Dezső is született, s a Vas megyei település sportpályája 2014 szeptembere óta viseli a korábbi kilencszeres válogatott nevét. További érdekesség, hogy a mindössze 2600 lakosú Ják a XIII. században épült katolikus temploma mellett utánpótláscsapatairól is híres. A klubnál működik U7-es, U9-es, U11-es, U13-as, U15-ös és U21-es korosztály is.

Részletesebben foglalkozunk Békés megye futballjával, különösen a tizennyolc fordulót követően is veretlen Kondoros szereplésével. A megyei I. osztályban listavezető klubnál futballozik Valentényi Viktor, aki korábban az élvonalban és az NB II-ben is szerzett tapasztalatokat, de az 55 esztendős Fodor Sándor sem ma kezdte a szakmát. Labdarúgó-pályafutását leginkább Békéscsabán töltötte, de edzőként is kizárólag Békés megyében dolgozott.

A Budapest-bajnokság klubjait bemutató sorozatunkban ezúttal a 43. Számú Építők elnöke beszélt szeretett egyesületéről. Dr. Hevesi György 1976 óta irányítja a BLSZ I. osztályában szereplő együttest, amelyet bár 1949-ben alapítottak, idén először jutott fel a legjobbak közé, korábban rendre alacsonyabb osztályban vitézkedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik