NB II: szerdán eldőlhet, ki lesz a ZTE FC új elnöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 06:52
Kedd este szurkolói ankétot tartott a ZTE FC, amelyen részt vett Gyutai Csaba polgármester, Lendvai Miklós vezetőedző és több játékos is. Az 50-60 érdeklődő előtt megtartott ankéton elhangzott, hogy szerdán lesz közgyűlés, amelyen eldőlhet, ki lesz a klub új elnöke – számolt be róla az egyik zalai szurkolói honlap.

A ztefc.webnode.hu tudósításából kiderül: Gyutai Csaba polgármester számolt be arról az ankéton, hogy szerdán tartanak közgyűlést, amelyen az is eldőlhet, hogy Nagy Ferenc után ki lesz a klub új elnöke. Egybehangzó értesülések szerint Devecz Miklósé lesz ez a szerep, aki két évig irányította a MÁV-START Zrt. személyszállítási ágát. A polgármester emellett felvázolta a klub és az önkormányzat összefonódását, és azt is elmondta, hogy most már pontosan tudják: 305 millió forint a felhalmozott tartozás. ztefc.webnode.hu tudósításából kiderül: Gyutai Csaba polgármester számolt be arról az ankéton, hogy szerdán tartanak közgyűlést, amelyen az is eldőlhet, hogy Nagy Ferenc után ki lesz a klub új elnöke. Egybehangzó értesülések szerint Devecz Miklósé lesz ez a szerep, aki két évig irányította a MÁV-START Zrt. személyszállítási ágát. A polgármester emellett felvázolta a klub és az önkormányzat összefonódását, és azt is elmondta, hogy most már pontosan tudják: 305 millió forint a felhalmozott tartozás.

Ezután Lendvai Miklós vezetőedző beszélt a felkészülésről és a csapat tavaszi céljairól a megjelent játékosok (Simonfalvi Gábor, Vittman Ádám, Tóth László, Kovács László, Potyi Gábor, Baráth Martin) egyetértésével. Végül Kovács László utánpótlás-szakágvezető adott részletes tájékoztatást az utánpótlásban folyó munkáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik