NB II: tovább folytatódik a Vasas pechszériája, újabb védő dőlt ki

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 13:07
Nagy Gábor, Fabricio Lopez és Izing Martin után már egy negyedik angyalföldi hátvéd, Görgényi Dávid is sérülés miatt lesz kénytelen kihagyni bajnoki mérkőzést, a védő a szombati, Nyíregyháza elleni találkozón nem léphet pályára.

A Vasas hivatalos honlapja számolt be a pechszériáról, megemlítve, hogy az első forduló előtt megsérülő Nagy Gábor nem tudott pályára lépni a csapat dunaújvárosi nyitó mérkőzésén, majd a következő fordulóban kiállították a középső védőt, így ki kellett hagynia a 3. fordulóban megrendezett Tatabánya–Vasas meccset. Ezen a találkozón súlyos térdszalag-húzódást szenvedett a brazil védő, Fabricio Lopez, arra viszont az angyalföldiek háza táján senki nem számított, hogy Görgényi Dávid is felkerül a maródiak listájára.

„Mikor Tatabányán ütköztem Fabrizióval, éreztem ugyan egy ütést a csípőmön, ám nem tűnt vészesnek a dolog – elevenítette fel a múlt szombaton történteket Görgényi Dávid. – Be voltam melegedve, így észre sem vettem a fájdalmat. Sőt még hétfőn is edzettem, ám a gyakorlás végére bedagadt az ütközés helye és lépni is alig bírtam. Természetesen elmentem az orvoshoz, aki mindennapos kezelést irányzott elő. Bár valamelyest javult az állapotom, egyelőre még annak is örülök, hogy sétálni tudok, a kitámasztás nem megy. Így szomorú szívvel, de tudomásul kell vennem, hogy Nyíregyházáról nélkülem kell elhozniuk a fiúknak a pontokat."

A védőkkel kapcsolatos pozitívum, hogy az idén már szintén sérüléssel bajlódó Izing Martin felépült és pályára léphet Nyíregyházán, illetve hosszú sérülése után az amerikai középpályás, Jacob Wilson a héten elkezdhette az edzéseket.

Az NB II 4. fordulójában a Nyíregyháza–Vasas találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a nyíregyházi városi stadionban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik