A Kecskemét döntött: a következő szezonban is másodosztályú az FTC

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 20:24
Szórakoztató mérkőzésen győzni tudott a Kecskemét Vecsésen, és ezzel a Ferencváros a pályán már nem juthat fel az élvonalba, hisz hátránya legjobb esetben is 11 pont lesz a listavezetővel szemben, három fordulóval a vége előtt. Győzött a KTE legnagyobb riválisa, a Szolnok, így a Szivics-csapat még nem ünnepelhetett bajnokságot. Nyugaton simán hozta el a három pontot Budaörsről a Haladás.
Lovrics (lilában) hiába talált a saját kapujába, a Kecskemét fordított, és őrzi hétpontos előnyét a Keleti csoportban
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Lovrics (lilában) hiába talált a saját kapujába, a Kecskemét fordított, és őrzi hétpontos előnyét a Keleti csoportban
Lovrics (lilában) hiába talált a saját kapujába, a Kecskemét fordított, és őrzi hétpontos előnyét a Keleti csoportban
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Lovrics (lilában) hiába talált a saját kapujába, a Kecskemét fordított, és őrzi hétpontos előnyét a Keleti csoportban

A Kecskemétet félezer szurkolója kísérte el Vecsésre, és a KTE-fanatikusok akár még bajnokavatásban is reménykedhettek: ehhez az kellett volna, hogy kedvenceik győzzenek, míg a Szolnok pontokat hullajtson otthon.

Nos, ez igen távolinak tűnt egy ideig, hisz a Szolnok már az első félidőben eldöntötte a Bőcs elleni meccset, a Kecskemét viszont a 49. percben hátrányba került a Vecsés ellen.

A KTE-t „szokott” gólvágója és egy jó csere húzta ki a bajból: Montvai és Balázs is duplázott, így Hungler fejese a végén már nem osztott, nem szorzott.

A Kecskemét előnye maradt hét pont, és ha a lila-fehérek a következő fordulóban legyőzik hazai pályán a Vácot, történetük során először az élvonalba jutnak.

Ugyanehhez egyre közelebb van a szombathelyi csapat is: a Nyugati csoportban ismét magabiztos győzelmet aratott a Haladás, így menetel az NB I felé.

A vasi zöld-fehérek Andorka góljával már az 5. percben vezetést szereztek Budaörsön, ahová mintegy 150 szurkoló kísérte el őket.

Az első félóra után a Hali aztán egy gyors „kombinációval” padlóra küldte a házigazdákat: öt percen belül Balassa és Nagy Gábor is betalált, ezzel eldöntve a mérkőzést. A második félidőben a Hali magabiztosan őrizte az előnyt, így a további két gól már semmin nem változtatott érdemben.

A tabella 2. és 3. helyezettje, a Felcsút és a Gyirmót 19 órakor vív rangadót. Ha a Felcsút kikap idegenben, hátránya nyolc pont lesz a vasiakkal szemben.

KELETI CSOPORT, 27. FORDULÓ

VECSÉSI FC–KECSKEMÉTI TE 2–4 (0–0)
Vecsés, 1000 néző. Vezette: Hegedűs A. (Albert I., Viczián M.)
VECSÉS: Somodi – Máj, Hungler, Molnár I., Molnár D. – Menyhárt, Csillag K., Lukács B., Králik B. (Pisont I. 74.) – Folmer, Faragó I. (Mészáros T. 82.)
Játékos-edző: Pisont István
KECSKEMÉT: Nagy Zs. – Schindler, Debreczeni, Gyagya, Koszó – Lovric (Széki 65.), Csordás Cs., Némedi N. (Lungu 70.) – Koncz (Balázs J., a szünetben), Montvai
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Lovric (öngól, 1–0) a 46., Balázs (1–1) az 56., Montvai (1–2) a 62., Montvai (1–3) a 73., Balázs J. (1–4) a 76., Hungler (2–4) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Pisont István: – Szeretnék gratulálni a csapatnak, a nagyon hosszú, hazai veretlenséghez, ami most megszakadt Vecsésen. Jó játékkal és fordulatokban gazdag mérkőzésen vagyunk túl. Gratulálok a Kecskemét csapatának.
Tomiszlav Szivics: – Két különböző félidő volt, a másodikban megmutattuk, miért állunk az első helyen. Végre Vecsésen is tudunk nyerni.

SZOLNOKI MÁV-MONDI–BŐCS 4–0 (2–0)
Szolnok, 200 néző. Vezette: Sulyok (Hegyi dr., ifj. Kormányos)
SZOLNOK: Rézsó – Kiss Z., Antal, Pintér L., Gohér – Freud (Farkas K., 58.), Szalai B., Mile (Balogh P., 63.), Bogdán – Domokos (Gulyás, 81.), Remili
Vezetőedző: Vígh Tibor
BŐCS: Hamar – Mező, Martis, Szaxon, Molnár Zs. (Vass L., 61.) – Jeremiás, Irhás, Kóka, Török (Zsarnai, a szünetben) – Gaál (Lipták, 63.), Urbin
Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Domokos (1–0) a 33., Mile (2–0) a 42., Remili (3–0) az 59., Farkas K. (4–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Vígh Tibor: – Lélektanilag a legjobb pillanatban szereztük góljainkat, és így a vártnál is magabiztosabb, de megérdemelt győzelmet arattunk.
Tóth László: – Irigylem a Szolnokot jól záró védelméért, és teszek róla, hogy jövőre nekünk is ilyen hátsó alakzatunk legyen.

OROSHÁZA FC–MAKÓ FC 0–3 (0–0)
Orosháza, 600 néző. Vezette: Farkas Á. (Fehér Gy., ifj. Varga G.)
OROSHÁZA: Halász – Gácsi (Mike, 55.), Kerekes, Pardi, Sipka – Kerepeczki, Petneházi, Buza– Lengyel (Elekes, 55.), Kocsis D., Ábel (Lovas, 65.)
Vezetőedző: Belvon Attila
MAKÓ: Halász – Podonyi, Dálnaki, Szamosszegi, Gévay – Kulacsik, Magyar, Puskás (Hadár, 85.), Bakos (Faragó, 65.) – Bány (Schreiber, 74.), Maróti
Vezetőedző: Kolozsvári János
Gólszerző: Podonyi (0–1) a 47., Kulacsik (0–2) a 73., Maróti (0–3) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Belvon Attila: – Asszisztáltunk a Makó győzelméhez, számomra érthetetlen, amit a pályán a játékosaimtól futball címén láttam.
Kolozsvári János: – Sajnálom a hazaiakat, de megérdemelten nyertünk.

KAZINCBARCIKAI SC–TUZSÉR 2–1 (1–0)
Kazincbarcika, 600 néző. Vezette: Szőllősi (Agócs, Vígh T.)
KAZINCBARCIKA: Tajti – Hanász, Bányai, Sebők T. – Romhányi, Engi T. (Dávid, 65.), Kovács P., Elek Á. (Veréb, 89.), Kerekes I. – Binder, Máthé (Németh T., 80.)
Vezetőedző: Kócsi József
TUZSÉR: Nagy Z. – Jeddi, Sipos T., Dancs, Ur – Szabó I. (Sikorszki, 78.), Babjak (Minyin, 70.), Iván, Fodor A. – Simon G., Fekete Á. (Tóth T., 72.)
Vezetőedző: Virovecz Pál
Gólszerző: Máthé (1–0) a 36., Dávid (2–0) a 87., Simon G. (11-esből, 2–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Kócsi József: – Elég régóta nem nyertünk, ezért görcsösen játszottunk. Sajnos sok helyzetet kihagytunk, de végig mi irányítottuk a játékot.
Virovecz Pál: – Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért nyomják mindenütt a kiscsapatokat. Úgy látszik, ez most már tendencia.

VÁC ÚJBUDA –MEZŐKÖVESD ZSÓRY 4–0 (3–0)
Vác, 200 néző. Vezette: Pingér (Schuster, Péter)
VÁC: Sztankó – Horváth T., Wintsor, Farkas P., Demény (Lettrich, 72.) – Kövesdi (Kocsis G., 33.), Kovács P. (Wilfred, 83.) – Rusvay, Vén, Margitics – Szabó V.
Vezetőedző: Verebes József
MEZŐKÖVESD: Gabor – Pénzváltó, Toplenszki, Udvari T., Risztics – Borsos – Sivák, Ragó (Fekete, 71.) – Vígh, Varga Z. (Bogdány, 57.) – Salatics (Olasz, 68.).
Vezetőedző: Huszák Géza
Kiállítva: Vígh a 18. percben
Gólszerző: Rusvay (1–0) a 15., Szabó V. (2–0) a 35., Szabó V. (3–0) a 42., Kocsis G. (4–0) a 69. percben.
Mestermérleg
Verebes József: – Ez a játék már méltó volt hozzánk, bár a múlt heti meccs miatt 3–0 után kicsit túlbiztosítottuk magunkat.
Huszák Géza: A kiállítás eldöntötte a mérkőzést, mert keresztülhúzta terveinket.

BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE–JÁSZBERÉNYI VASAS 3–3 (2–0)
Baktalórántáza, 300 néző. Vezette: Guta (Pápai, Márkus T.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor G. – Márkus Gy., Czerula, Koskovits, Illés Gy. – Laskai M., Rakóczi, Kozma J. (Saliga Z., 61.), Pálvölgyi – Szabó R. (Bodnár J., 81.), Illés L. (Marics G., 48.)
Vezetőedző: Kovács János
JÁSZBERÉNY: Roza – Fekete G. (Gulyás, a szünetben), Lukácsi, Majzik, Hídvégi – Bárkányi, Kádár G. – Hamar Á. (Hevesi-Tóth, a szünetben), Fele, Benedek (Mohácsi, a szünetben) – Németh Gy.
Vezetőedző: Sándor István
Gólszerző: Pálvölgyi (1–0) a 17., Illés L. (2–0) a 19., Németh Gy. (2–1) a 76., Németh Gy. (2–2) a 80., Illés Gy. (11-esből, 3–2) a 84., Németh Gy. (3–3) a 91. percben
Kiállítva: Pálvölgyi (53. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács János: – Megnyertnek hitt mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.
Sándor István: – Egy félidőnyi előnyt nem szabad adni a jó erőkből álló Baktalórántházának, de a második játékrészben mozgósítottuk tartalékainkat, és ha kis szerencsével is, de sikerül elvinnünk egy pontot.

BKV ELŐRE–CEGLÉDI VSE 1–2 (0–1)
Sport u., 200 néző. Vezette: Bognár T. (Huszár B., Szécsényi)
BKV ELŐRE: Stefán – Varga A. (Mohácsik 59.), Páles, Benke, Nemecsek – Szabados – Petruska (Murinai, 28.), Béress J., Török S. – Hammer, Szőke J. (Bubori 61.)
Vezetőedző: Gergely Károly
CEGLÉD: Kondor – Tóth M., Tóth I., Ramos, Kenderes – Magyari (Buczkó 55.), Utasi, Barna (Tóth A. 78.), Nagy A. – Medgyesi (Kecskeméti 87.), Kozarek
Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Medgyesi (0–1) a 43., Medgyesi (0–2) a 63., Bubori (1–2) a 68. percben
Kiállítva: Páles (szándékos kezezésért) a 24. percben
MESTERMÉRLEG
Gergely Károly: – Hatvanöt percig tíz emberrel játszottunk, és sajnos egy súlyos egyéni hiba következtében elveszítettük a mérkőzést. A játékvezető véleményem szerint igencsak segítette a vendégcsapatot.
Simon Antal: – A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszottunk, és előnyünket realizálni tudtuk, és megnyertük a számunkra nagyon fontos mérkőzést.

NYUGATI CSOPORT, 27. FORDULÓ

BUDAÖRSI SC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–4 (0–3)
Budaörs, 500 néző. Vezette: Takács J.(Varga Zs., Demeter J.)
BUDAÖRS: Totka – Kollár, Végh A., Szirtesi, Novák A. – Tüske , Lászka (Nagy R., 17.), Bencze (Németh T. , 76.), Lalusz (Pleván , 70.), Farkas Á. – Farkas J.
Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
SZOMBATHELY: Rózsa – Csontos, Guzmics, Balassa, Tóth P. – Vörös P., Kaj A., Sípos N. (Hegyi 69.) – Nagy G. (Mihalecz, 83.), Andorka, Tóth N. (Pölöskei P., 83.)
Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Andorka (0–1) a 6., Balassa (0–2) a 29., Nagy G. (0–3) a 36., Nagy G. (0–4) az 53., Kollár (11-esből, 1–4) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Az első félidőben egészen mást játszottunk, mint amit megbeszéltünk, ez egy ilyen jó csapat ellen megengedhetetlen.
Csertői Aurél: – A játékunkban ma akadtak hibák. Nagyon jó csapatot győztünk le, majdnem az összes helyzetünket gólra váltottuk.

KOMLÓI BÁNYÁSZ SK–FC AJKA 2–0 (2–0)
Komló, 200 néző. Vezette: Kovács G. (8) (Forgács, Sebestyén)
KOMLÓ: Kovácsevics – Kelemen, Győri J., Fodor, Fellai – Dinnyés, Méhn , Kalmár B. (Gelencsér 85.), Kardos – Egle (Czézár 90.), Szabó Cs. (Müllerlei 94.)
Vezetőedző: Mészáros Ferenc
AJKA: Szép – Badics (Gunther 50.), Pákai, Tóth G., Hornyák – Imre , Lakatos, Pothárn (Szöllőskei 72.) – Gyűrűsi, Polyák, Fonnyadt (Németh J. 77.)
Vezetőedző: Szabó Imre
Gólszerző: Győri J. (1–0) a 21., Dinnyés (2–0) a 45. percben
Kiállítva: Lakatos (90. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészáros Ferenc: – Ezek a fiúk nagyon akarják a bentmaradást, ez szombaton tökéletesen látszott.
Szabó Imre: – A labdarúgás nem pontozásos sportág, ezért aztán nem is nyerhettük meg a találkozót.

KOZÁRMISLENY SE–MTE 1904 MOSONMAGYARÓVÁR 4–0 (3–0)
Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Oláh G. (7) (Viszokai L., Török K.)
KOZÁRMISLENY: Antal S. – Suba, Finta, Éles, Tasselmajer – Farkas M. (Somogyi 44.), Nagy J., Tóth Z., Hergenrőder (Lauer 59.) – Laki Z. (Horváth P. 71.), Kresz L.
Vezetőedző: Márton Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR: Antal L. – Szalai Zs., Tóth N., Fehér B., Kormos Z. – Ékes, Japa, Winter (Kocsis Á. 85.), Régi, Németh I. (Holényi 81.) – Varga B.
Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Kresz (1–0) a 23., Hergenrőder (2–0) a 36., Kresz (3–0) a 45., Lauer (4–0) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor: – Gratulálok a csapatnak, a tavaszi első hazai győzelemhez, de a végeredménnyel nem vagyok elégedett.
Véber György: – Gratulálok a kozármislenyieknek, és sok sikert kívánok a hét játékosomnak, aki ma mutatkoztak be a felnőtt mezőnyben

SOROKSÁR SC–BARCSI SC 2–2 (2–1)
Haraszti út, 200 néző. Vezette: Bendik (L. Tóth, Kulcsár J.)
SOROKSÁR: Komora – Hauser , Hegedűs, Kőkuti (Janovics 63.), Mogyoróssy – Kis R. , Rebecsák , Tandari , Mundi – Csepregi (Lantos –, 71.), Skita
Vezetőedző: Elekes József
BARCS: Kuczkó – Pókos , Matus , Horváth Á. , Kónya – Kordé (Tompa –, 73.), Horváth A. (Miskovics 61.), Horváth P., Kollega – Koller , Szabó N.
Vezetőedző: Dárdai Pál
Gólszerző: Skita (1–0) a 2., Matus (11-esből 1–1) a 9., Kis R. (2–1) a 34., Kónya (2–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Elekes József: – Ez a mi formánk. Egy megnyert meccset majdnem sikerült elveszteni.
Dárdai Pál: – Gyenge első játékrész után a második félidőben nyújtott játék alapján győzhettünk volna.

DUNAÚJVÁROS FC–INTEGRÁL-DAC 0–4 (0–2)
Dunaújváros, 600 néző. Vezette: Ursprung (6) (Iványi, Kis Z.)
DUNAÚJVÁROS: Kálmán – Szabó G. , Szepessy D., Facskó B. (Facskó J. 22.), Pénzes – Rátkai – Szauter , Micskó, Nagy I. (Drozdik 36.), Heffler N. – Szepessy R.
Vezetőedző: Szepessy László
INTEGRÁL-DAC: Deli – Pásztor (Csikós 65.), Szabadfi, Hegedűs N., Présinger – Czanik, Szűcs L., Müller, Nagy T. (Fleischhacker 73.) – Bali, Laki (Vastag 80.)
Vezetőedző: Lengyel Ferenc
Gólszerző: Laki (0–1) az 5., Bali (0–2) a 17., Laki (0–3) a 70., Czanik (0–4) a 88. percben
Kiállítva: Micskó (83. p.)
MESTERMÉRLEG
Szepessy László: – Jól küzdöttünk, nekünk semmi, az ellenfélnek minden sikerült és a játékvezetőkkel sem volt szerencsénk.
Lengyel Ferenc: – A végig lelkesen és sportszerűen küzdő Dunaújváros ellen magabiztosan nyertünk.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Kecskeméti TE 27 21 3 3 62-21 +41 66
2. Szolnoki MÁV - Mondi 27 19 2 6 47-25 +22 59
3. Ferencvárosi TC 26 15 7 4 53-31 +22 52
4. Makói FC 27 12 11 4 44-26 +18 47
5. Vác - Újbuda LTC 27 12 5 10 51-35 +16 41
6. KBSC FC 27 10 10 7 39-37 +2 40
7. Vecsési FC 27 10 10 7 38-36 +2 40
8. Bőcs Sport 27 9 8 10 40-38 +2 35
9. Ceglédi VSE 27 10 3 14 27-45 -18 33
10. Jászberényi SE - Vasas 27 8 9 10 25-30 -5 33
11. Baktalórántháza VSE 27 8 8 11 26-37 -11 32
12. Tököl KSK 26 8 3 15 23-47 -24 27
13. BKV Előre SC 27 8 2 17 40-46 -6 26
14. Orosháza FC 27 6 8 13 35-49 -14 26
15. Tuzsér SE 27 6 5 16 25-49 -24 23
16. Mezőkövesd - Zsóry 27 3 6 18 21-44 -23 15

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Szombathelyi Haladás 27 19 7 1 61-19 +42 64
2. FC Felcsút 26 17 5 4 54-23 +31 56
3. Gyirmót SE 26 14 6 6 57-34 +23 48
4. Lombard Pápa FC 26 12 11 3 36-22 +14 47
5. Integrál DAC 27 13 3 11 49-41 +8 42
6. PMFC-Pécs Plaza 26 12 6 8 38-29 +9 42
7. Budaörsi SC 27 8 12 7 43-39 +4 36
8. Kozármisleny SE 27 7 14 6 27-27 0 35
9. Dunaújváros FC 27 10 4 13 37-44 -7 34
10. Barcsi SC 27 8 7 12 34-41 -7 31
11. Kaposvölgye VSC 26 7 9 10 39-38 +1 30
12. FC Ajka 27 7 8 12 45-49 -4 29
13. ESMTK 26 8 4 14 31-49 -18 28
14. Komlói Bányász SK 27 6 8 13 28-56 -28 26
15. Soroksár SC 27 3 8 16 22-44 -22 17
16. Mosonmagyaróvár 27 3 6 18 18-64 -46 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik