Grzelak szerint, ha úgy játszanak, mint Debrecenben, akkor meglesz a dobogó

Vágólapra másolva!
2024.05.13. 09:28
Grzelak optimista (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I 32. fordulójának vasárnapi játéknapján a Debrecen a Fehérvárt, míg a Kisvárda a Mezőkövesdet győzte le hazai környezetben. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők!

DEBRECEN–FEHÉRVÁR

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője

– A múlt heti súlyos vereség után ezúttal éremesélyes csapat ellen nyertek: hogyan sikerült rendet tenni?
– Nem volt könnyű, hiszen elveszítettük az európai kupaszereplés lehetőségét is. Nyilván ilyenkor nehezebb feltüzelni a csapatot, de szerencsére sikerült. Nagyon nehéz mérkőzés volt.

– Az első félidőben a vendégek voltak fölényben, szünet után viszont átvették a kezdeményezést. Ez minek volt köszönhető?
– Az első félidőben nagyon jól játszott a Fehérvár, minden eladott labdáért megbüntetett bennünket. A vendégek gyorsan játszották át a pálya középső részét, erre hívtam fel a figyelmet. Változtattunk a felállásunkon, s így már jobban megakadályozhattuk, hogy a fehérváriak gyors támadásokat vezethessenek.

– Ön szerint mi volt a siker kulcsa?
– Egyértelműen Megyeri Balázs teljesítménye. A kapusunk fontos pillanatokban védett nagyokat, s ezzel tartást adott a csapatnak.

Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője

– Pont nélkül maradtak Debrecenben. Csalódott?
– Amióta a Fehérvár vezetőedzője vagyok, most játszottunk a legjobban ebben a stadionban, mégsem tudtunk nyerni, ezért természetesen csalódott vagyok. No de ilyen a futball, kimaradtak a lehetőségeink, a hajrában pedig a hazaiak szereztek egy gólt, s már nem volt erőnk egyenlíteni.

– A szünetig uralták a meccset, a folytatásban pedig a Debrecen játszott fölényben. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?
– Nem értek egyet ezzel a megállapítással, szerintem kiegyensúlyozott mérkőzés volt. Jó helyen szereztünk labdát a kontraakciókhoz, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink.

– A vereség ellenére még saját kezükben van a sorsuk, ha megverik a Diósgyőrt, mindenképpen dobogós helyen zárnak.
– Ha képesek leszünk ilyen teljesítményre, mint a DVSC ellen, meg is lesz a dobogós hely! Az ezüstéremhez azonban már a szerencse is kellene. Az biztos, hogy mindent megteszünk a záró fordulóban.

KISVÁRDA–MEZŐKÖVESD

Feczkó Tamás, a Kisvárda vezetőedzője

– Hogyan élte meg ezt a nem mindennapi mérkőzést?
– Ambivalens érzéseim vannak, hiszen az első félidő kimondott jó játékát követően a szünet után már nem tudtuk feltörni a vendégek stabil védekezését. Ekkor már passzív volt a labdabirtoklásunk, de nem volt benne a mérkőzésben, hogy gólt kaphatunk, ráadásul hármat… Bosszantó, hogy a szép hazai búcsút elrontottuk az utolsó öt percben.

– Az első félidőben viszont remekelt a csapata: mondhatni, hogy az NB I-es teljesítmény volt?
– Mondhatjuk, de az eredmények és a megszerzett pontok nem ezt mutatják. Kétségtelen viszont, hogy abban a periódusban jól játszottunk, és a helyzeteket is értékesítettük.

– Mi történt a cserék után?
– Molnár Gábor és Sztefan Drazsics személyében veszélyes játékosok álltak be az ellenfélnél, mi Szikszai Hennagyij személyében újoncot is avattunk, valamint Lucas vélhetően utoljára szerepelt kisvárdai színekben hazai mérkőzésen. Sajnos, most két olyan idegenlégiós gyengélkedett, akiktől az edzésteljesítményük alapján sokkalta többet várna az ember.

Milan Milanovics, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Mi történt az első félidőben a csapatával?
– Értelmezhetetlen volt a védőmunka, hátul nagyon sok hibát követtünk el. A Kisvárda hat-hét helyzetből négy gólt is szerzett, miközben a mi lehetőségeink kimaradtak.

– Milyen volt a hangulat a szünetben az öltözőben?
– Gondolhatja – nagyon rossz. Cserékkel próbáltuk felrázni a csapatot, és ennek köszönhetően a védekezés már rendben volt, de a Kisvárda sem helyezett már ránk akkora nyomást, mint előtte. Összességében a három cserénk segített a támadójátékunkban, és ekkor már a szerencse is mellénk állt, és sikerült a helyzeteket értékesíteni.

– A hajrában történtekkel együtt emészthető ez a vereség?
– Egyértelműen, sokkal jobban néz ki így a vége. Szeretném kiemelni Ináncsi Milánt, akinek a mentalitása átragadt a többiekre. Megmutatta a csapat, hogy azért van karaktere, és némi szerencsével kiegyenlíthettünk volna.

NB I, 32. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC 4–3 (Camaj 17., 45+1., Mesanovic 25., Cipetic 36., ill. Ináncsi 85., Molnár G. 87., 90+1.) 
Kivárda, Várkerti Stadion, 1200 néző. V: Zierkelbach

Debreceni VSC–Fehérvár FC 1–0 (Dreskovics 79.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5347 néző. V: Bognár T.

   
1. Ferencvárosi TC

32

22

5

5

78–30

+48

71

2. Paksi FC

32

16

7

9

49–41

+8

55

3. Fehérvár FC

32

16

5

11

55–40

+15

53

4. Puskás Akadémia

32

14

10

8

56–34

+22

52

5. Debreceni VSC

32

14

6

12

48–44

+4

48

6. Diósgyőri VTK

32

12

8

12

50–56

–6

44

7. Zalaegerszegi TE

32

12

7

13

53–58

–5

43

8. MTK Budapest

32

12

7

13

42–61

–19

43

9. Kecskeméti TE

32

12

6

14

43–44

–1

42

10. Újpest FC

32

11

4

17

45–65

–20

37

11. Kisvárda

32

9

4

19

39–53

–14

31

12. Mezőkövesd

32

5

5

22

30–62

–32

20

az NB I állásA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik