NB I: Böde gólszámban beérte Nikolicsot, meccsszámban Szuszát

Vágólapra másolva!
2024.03.05. 14:17
Koncz MártonBöde Dánielt nem tudták megállítani az MTK védői (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 23. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a 463 NB I-es meccsen 147 gólnál járó paksi Böde Dániel, de szó lesz a diósgyőri Bright Edomwonyi furcsa góljáról, az újpesti Banai Dávid védéseiről és a Ferencváros Kecskemét elleni góljairól is.

 

A FORDULÓ JÁTÉKOSA – BÖDE DÁNIEL

A száznegyvenhatodik és a száznegyvenhetedik élvonalbeli gólját is megszerezte Böde Dániel, aki nyerőembernek bizonyult az MTK Budapest elleni bajnokin.
A Paksi FC csatára 37 évesen is megmutatta, miért számított hosszú időn keresztül az élvonal egyik legjobb góllövőjének. Az MTK Budapest–Paksi FC mérkőzésen a hazai együttes sokáig szinte minden tekintetben riválisa fölé nőtt, ám a legnagyobb lehetőségeket is kihagyta, a Paks pedig hiába próbálta a rá jellemző támadófutballt játszani, gyorsan kiderült, az Újpest (2–1) elleni hétközi 120 perces kupacsata ott van a lábakban: az MTK nagyon hamar átvette az irányítást, helyzeteket alakított ki, tulajdonképpen csak a gól hiányzott a játékából. Amikor a vendégek vezetőedzőjének, Bognár Györgynek még az első félidőben sérülés miatt le kellett cserélnie két alapemberét, Windecker Józsefet és Mezei Szabolcsot, mindenki biztosra vette, csak idő kérdése, csapata mikor kerül hátrányba – nem ez a forgatókönyv valósult meg. A paksiak fáradtan is küzdöttek, mindig kisegítették egymást, majd jött Böde Dániel, és két villanásával eldöntötte a párharcot.
 


Böde Dániel az MTK elleni meccsen a gólok és mérkőzések számában is előrelépett az NB I-es örökrangsorban. Eddig 463 NB I-es mérkőzésen 147 gólt szerzett. Böde a mérkőzések számában utolérte a 463 meccsel az örökrangsorban 6. helyen álló újpesti legendát, Szusza Ferencet (az első Végh Zoltán 570-nel). A gólok sorában pedig Nikolics Nemanját (Kaposvár, Fehérvár) érte be a 32. helyen (ezt a listát 389 góllal Szusza Ferenc vezeti). Más kérdés, hogy Nikolicsnak csak 273 mérkőzésre volt szüksége a 147 gólhoz. Időben visszafelé haladva elmondhatjuk, ha Böde szerez még egy gólt és megelőzi Nikolicsot, akkor az NB I-től 2015-ben 192 góllal búcsúzó Kenesei Krisztián (MTK, Győr, ZTE, Vasas, Haladás, Pápa) óta ő lesz a magyar élvonal legeredményesebb játékosa. A mérkőzésszámokat nézve pedig Böde előtt legutóbb az NB I-től 2015-ben elköszönt kapus, az örökrangsorban5. Szűcs Lajos (Újpest, Ferencváros, Pápa) ért el magasabb meccsszámot, 486-ot.    (Adatok forrása: nela.hu)
REKORDOK NYOMÁBAN – A FORDULÓ STATISZTIKÁJA

 

„Már ment a mérkőzés, amikor a kispadon ülve, majd később a bemelegítéskor is azt mondtam, adnám, ha nulla nullával mennénk a szünetre, már csak azért is, mert látni lehetett, ez bizony nem a mi meccsünk… – mondta a 2–0-ra megnyert találkozó másnapján Böde Dániel, aki két találatával főszerepet játszott a listavezető győzelmében. – Az MTK jobban futballozott, rajtunk pedig érezni lehetett, csütörtökön hosszabbításra kényszerültünk a Magyar Kupában, ráadásul egy hét alatt ez már a harmadik idegenbeli meccsünk volt. Mivel két társam izomsérülést szenvedett, hamarabb kellett beállnom, mint amire számítottam, éppen ezért a szünetben is kint maradtam mozogni, hogy megfelelő állapotba kerüljek. A hazaiaknak volt néhány szabadrúgásuk, amikor ki kellett fejelni a labdát, tagadhatatlanul fölényben játszottak, de bíztunk benne, egyszer valahogy csak eljutunk a kapujukig, betalálunk, aztán valahogy kibekkeljük. Így lett, megszereztük a vezetést, gondoltam, az MTK még jobban ránk jön majd, és talán adódik újabb lehetőség. Amikor megdupláztuk az előnyünket, egyből mondtam, ne örüljünk még, mert mi van, ha Szabó Bálint esetleg lesről indult, aztán jó volt konstatálni, hogy középkezdés következik. Egyébként Bálint remek megoldást választott a beadás előtt, hasonló helyzetben én minden bizonnyal visszaveszem a labdát, majd megpróbálom ellőni, esetleg szögletet kiharcolni: gól lett a beadásából, és ezt sohasem kell megmagyarázni!”


A paksiak 25-szörös válogatott klublegendája dicsérte a gólpasszt adó csapattársát, magát viszont még véletlenül sem „fényezte”, pedig lett volna miért. Az első gólja előtt nagyszerű ütemben érkezett Kovács Krisztián beadására, és olyan erővel fejelte meg a labdát, hogy Demjén Patriknak nem volt esélye hárítani, Szabó Bálint beadása után pedig olyan éles szögből talált be bal lábbal, amire kevesen képesek.

 

„Még három találat hiányzik ahhoz, hogy százötven NB I-es gólom legyen, három lépést kell megtenni, de ez évről évre nehezebb, ráadásul csereként beállva nagyon nem könnyű.”


„Kevéssel a vezetés megszerzése előtt volt egy beívelésünk, amelynél a rövidre érkeztem, a labda viszont lágyan átment a hosszúra. Mondtam is magamban, nem hiszem el, hogy nekem kell kitalálnom, hova rúgjuk a labdát…  – folytatta Böde Dániel.    – Egy másik beadást Demjén Patrik lehúzott, szerencsére a fejesemnél nem tudott mit tenni, hozzáteszem, nem volt nehéz dolgom. A második gól? Nem biztos, hogy abból a helyzetből sokan betalálnak, de azért akad néhány spíler, aki megcsinálja. Kettő nullánál bíztam benne, megvan a győzelem, az volt bennem, mivel a játék úgysem megy, rúgjuk arra a labdát, amerre állunk. Az MTK akkor már feladta, az ugyanis lélekromboló tud lenni, amikor jól játszol, helyzeteid vannak, de te kapod a gólokat. Úgy érzem, amit a sors a ZTE ellen elvett tőlünk, azt vasárnap visszaadta, tagadhatatlanul jól jöttünk ki a fordulóból, fontos lenne a hét végén a Debrecent is legyőzni. Még három hiányzik ahhoz, hogy százötven NB I-es gólom legyen, három lépést kell megtenni, de ez évről évre nehezebb, csereként beállva meg aztán kiváltképp. Azért természetesen bízom benne, csak összejön!”
Böde ebben az idényben 19 bajnokin négy gólt szerzett az NB I-ben, duplázni legutóbb egy éve, tavaly márciusban, a Vasas ellen tudott, akkor is Budapeten szerzett két gólt és akkor is az ő duplájával nyertek a paksiak, akkor 3–2-re.

 



A FORDULÓ LEGFURÁBB GÓLJA – BRIGHT EDOMWONYI

A DVTK–Puskás Akadémia (1–1) mérkőzésen született a forduló, de talán a teljes bajnokság legfurább gólja, amelyet Bright Edomwonyi szerzett.
A jobb oldali védő Gera Dániel sokadszorra viharzott el a vonal mellett, ám beadásai, lapos passzai hatástalannak bizonyultak. Aztán a 49. percben gondolt egy merészet és beadás helyett a Puskás Akadémia kapuját célozta meg, ám remek emelése nyomán a labda nem a hálóban landolt, hanem a jobb kapufán, s aztán végig pattogott a gólvonalon egészen a másik kapufáig, onnan pedig a fekvő Pécsi Ármin mögött kifelé gurult. Elsőként a hazaiak légiósa, Bright Edomwonyi kapcsolt, és a kapust megkerülve lecsapott a labdára, majd játszi könnyedséggel három méterről az üres kapuba gurította. A nigériai légiós a „kapufáktól kapta” a gólpasszt, s ezzel a hatodik találatát szerezte a bajnokságban.


„A karrierem során egyszer sem fordult elő, hogy két kapufa adta a gólpasszt – mondta megkeresésünkre a DVTK 29 éves centere. – Csatárként alkalmazkodni kell a váratlan szituációkhoz, fontos a gyors reakciókészség, a robbanékonyság. Ez történt szombaton is, ugyanis Gera Dániel ívelése után jó ütemben, jókor érkeztem a kapu elé. Remekül érzem magam Diósgyőrben, ambiciózus, kiváló képességű társakkal futballozhatok egy csapatban. Különben pedig keményen dolgozunk, hogy a bajnokság előtt kitűzött célokat elérjük. Hat gólt szereztem eddig, s azon vagyok, hogy további gólokkal segítsem a csapatot.”    S. N.

A FORDULÓ KAPUSBRAVÚRJAI

Banai Dávid lapunktól kapott 8-as osztályzatával a legjobban teljesített a fordulóban a kapusok közül – az Újpest FC fontos három pontot szerzett a Fehérvár FC ellen, s tizenhárom bajnoki után nullázta le aktuális ellenfelét.

Kiemelkedő teljesítményt láthattunk a kapusoktól a vasárnap esti Újpest FC–Fehérvár FC bajnokin (2–0): hazai oldalon Banai Dávid remekelt, míg a vendégeknél Tóth Balázs parádézott és fogott meg egy tizenegyest. Lapunktól mindkét kapus 8-as osztályzatot kapott, a meccs legjobbjának az újpesti kapust választottuk, mivel „lenullázta” a Vidi játékosait.

„Örömteli, hogy végre kapott gól nélkül zártunk egy bajnokit – mondta lapunknak Banai Dávid, utalva arra, hogy legutóbb tavaly októberben, a DVTK ellen (2–0) sikerült megúsznia kapott gól nélkül bajnokit az Újpestnek, az azóta eltelt tizenhárom NB I-es mérkőzésen mindig eredményes volt az aktuális ellenfél. – Az első félidőben tompán, fáradtan futballoztunk a Fehérvár ellen, de erre lehetett is számítani, hiszen a hétközi, csütörtöki Magyar Kupa-meccsen százhúsz percet játszottunk a Pakssal. Ezzel kalkuláltunk, s bíztunk benne, hogy a második félidőben – a cseréknek is köszönhetően – javul a játékunk. Így is történt, a szünetben még inkább hergeltük magunkat az öltözőben, nagyon motiváltan futottunk ki a folytatásra. Igaz, a mérkőzésen a szerencse is mellettünk állt, hiszen a vendégek egyszer-egyszer a lécet és a kapufát is eltalálták még gól nélküli állásnál. Végül csak megszereztük a vezetést, majd nem sokkal később meg is dupláztuk az előnyünket, így még az is belefért, hogy Tajti Mátyás kihagyott egy tizenegyest. Nyilván örömmel tölt el, hogy ehhez a sikerhez hozzátehettem a magamét két bravúrral és magabiztos teljesítménnyel, de ezért állok a kapuban. Nem foglalkoztunk azzal, hogy vezetőedzőnk, az eltiltását töltő Mészöly Géza nem lehet a kispadon és az öltözőben, elfogadtuk a helyzetet, egyelőre nélküle kell megoldanunk a feladatot. A lényeg, hogy három pontot szereztünk, s megszakítottuk a rossz szériát, hiszen két bajnoki vereség után a Magyar Kupából is kiestünk.”


Az Újpestnek kellett is a három pont, hiszen szombaton a mögötte lévő két, kieső helyen álló csapat, a Mezőkövesd és a Kisvárda is nyert, így a Vidi elleni bajnoki előtt mindössze négy ponttal előzte meg a várdai együttest.

„Természetesen téma volt az öltözőben, hogy a két rivális megnyerte a soros bajnokiját, így nekünk is győzni kell a Fehérvár ellen. Jó hír, hogy a nyomás nem rogyasztott meg minket, hanem még nagyobb győzelmi vággyal léptünk pályára. Várjuk a pénteki, felcsútiak elleni bajnokit, és nyerni akarunk megint. Ami engem illet, nagyon jót tett a lelkemnek, hogy a lefújás után az újpesti tábor skandálta a nevemet, ez remek visszaigazolás nekem.”           CS. A.

A LEGJOBB PILLANATBAN LŐTT GÓLOK  – FERENCVÁROS

A Ferencváros 2–0-ra verte meg a Kecskemétet, de Kristoffer Zachariassen a gólja után a kihagyott ziccer miatt bosszankodott.

A lehető legjobbkor szerezte góljait a Ferencváros. A bajnokcsapat a szünet előtti pillanatokban a télen szerződtetett Habib Maiga révén szerezte meg a vezetést, a fordulást követően a KTE les miatt érvénytelenített találata után, gyakorlatilag a következő akcióból duplázta meg előnyét és zárta le a mérkőzést. A második gól Kristoffer Zachariassen nevéhez fűződik, a norvég légiós hetvenegyedik NB I-es mérkőzésén tizenhatodik gólját jegyezte.

„A Kecskemét ellen rendre kemény mérkőzést játszunk – nyilatkozta lapunknak a légiós. – Fizikailag erős csapat, a tizenhatos előterében masszív, a védelmét nehéz feltörni. Összességében megérdemelten nyertünk, szinte végig mi irányítottuk a mérkőzést.”

A rutinos szélső a 68. percben közelről lőtte a labdát a kapuba, nem sokkal utána pedig olyan ziccert rontott el, amilyenhez hasonlót nemigen szokott:     

 „A gólom előtt nagyszerű labdát kaptam Alekszandar Pesicstől, nem volt nehéz dolgom. A kihagyott lehetőség előtt is ő szolgált ki, rendkívül önzetlen volt, nem is tudom, hogyan hagytam ki a ziccert. Nagyon mérges voltam magamra… De azzal vigasztaltam magam, inkább most rontsam el, mint amikor pontokba kerülhet a hibám.”

A KTE közel állt hozzá, hogy 1–0-s hazai vezetésnél egyenlítsen, Horváth Krisztofer találatát azonban – a VAR-rendszer segítségével – les címén érvénytelenítette Andó-Szabó Sándor játékvezető.

 


Kristoffer Zachariassen 2021 júliusa óta futballozik Magyarországon, csapata legtöbbször kiengedhetett a bajnoki hajrára, hiszen utcahosszal vezette a tabellát, ezúttal viszont a listavezető Paks jelentős nyomást helyez a Fradira.      

„A Paks jó csapat. Mi tavasszal minden bajnoki meccsünket megnyertük, ez is azt mutatja, hogy erősek vagyunk. Nincs más feladatunk, mint ezen az úton továbbmenni. A hét végén Fehérváron lépünk pályára, ott sem számíthatunk könnyű mérkőzésre, de nem lehet más célunk, mint a győzelem.”

Dejan Sztankovics a hét első két napjára szabadságot adott futballistáinak, a csapat azt követően kezdi meg a felkészülést a vasárnap 15.30-kor kezdődő fehérvári találkozóra.
                                                                                                          B. B.

NB I
23. FORDULÓ
Március 2., szombat
DVSC–Mezőkövesd 0–1
Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC 1–0
DVTK–Puskás Akadémia 1–1

Március 3., vasárnap
MTK–Paksi FC 0–2 
Ferencvárosi TC–Kecskemét 2–0 
Újpest–Fehérvár FC 2–0 

1. Paksi FC23154442–26+16 49 
2. Ferencvárosi TC22153459–22+37 48 
3. Fehérvár FC22123742–32+10 39 
4. Puskás Akadémia2398637–26+11 35 
5. Debreceni VSC2395931–29+2 32 
6. MTK Budapest23941029–44–15 31 
7. Kecskeméti TE23931132–36–4 30 
8. Diósgyőri VTK2285935–3529 
9. Zalaegerszegi TE23841133–43–10 28 
10. Újpest FC22731227–47–20 24 
11. Kisvárda23621524–36–12 20 
12. Mezőkövesd23541421–36–15 19 
AZ ÁLLÁS


 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik