Sportrádió: Mészöly Géza bízik benne, hasonlóan veszi az FTC elleni akadályt, mint régen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 19:50
Mészöly Géza (Fotó: Kovács Péter)
Vasárnap újra derbit rendeznek a labdarúgó NB I-ben, vagyis az Újpest és a Ferencváros csap össze egymással. A meccset megelőzően Mészöly Géza nyilatkozott a Sportrádiónak.

 

Az Újpest vezetőedzője, Mészöly Géza előbb a visszatérését kísérő atmoszféráról beszélt, majd kitért a derbire is. Ezekre a meccsekre eddig abszolút pozitívan gondolhat vissza, hiszen Újpest-edzőként kilenc derbiből hatot megnyert két döntetlen és egy vereség mellett.  

„Az évek során az Újpest-szurkolók szinte hétről hétre megállítottak az utcán, képet csináltak velem és megkérdezték, mikor jövök vissza. Ezért is esett nagyon jól az a fogadtatás, amit az elmúlt hetekben kaptam. A játékosoktól is ezt a nyitottságot kaptam vissza.” 

„A drukkerek odaadása már korábbi újpesti időszakaimban is lenyűgözött, ebből most láthattunk ízelítőt Diósgyőrben is, de remélem, a derbin még elképesztőbb szurkolás lesz, az pedig a csapatot is fel fogja dobni. Természetesen jó pár év eltelt már a legutóbbi derbim óta, mégis azt gondolom, hogy ez a hangulat megvolt tizenhárom évvel ezelőtt is, és meglesz most is. Bízom benne, hogy ugyanolyan sikerekkel, mint akkoriban. Ami a jelent illeti, egy nehéz Kecskemét elleni mérkőzés után másnap rögtön edzést tartottunk, s már akkor láttam a srácokon, hogy nagyon meg akarják mutatni, lehet rájuk számítani a derbin is. Egy picit persze minden edző más, a játékosokkal meg kell szoknunk egymást, de azt látom, hogy élvezik a közös munkát” – zárta gondolatait Mészöly. 

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL! 

A derbiről két korábbi, a témában érintett kapus, Szűcs Lajos és Bíró Szabolcs is elmondta a véleményét. 

„Nem nagyon szoktam Újpest-meccseket nézni, de Diósgyőrben nagy győzelmet aratott a csapat, még ha az ellenfél is dominált. Mészöly Géza örökölt egy csapatot, jó szakembernek tartom, ám az igazság az, hogy az FTC sokkal erősebb csapat” – mondta Szűcs Lajos.   

„Ami a kapusokat illeti, Dibusz Dénes teljesítménye magáért beszél, stabil válogatott, évek óta meghatározó játékosa a Fradinak. Áttérve Banai Dávidra, ez már nehezebb eset. Eleve hullámvölgyben van a csapat, a kapusokat pedig rotálják, ez sosem tesz jót. Szerintem ha neki megadnák a kellő bizalmat, lényegesen jobb teljesítményre lenne képes!” – mondta Bíró Szabolcs, korábbi Újpest-kapus. 

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

NB I
22. FORDULÓ
17.30: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik