Tovább menekül a veszélyzónából a Zalaegerszeg, ezúttal a Kecskemétet győzte le

Vágólapra másolva!
2024.02.24. 14:20
Tovább folytatódott a ZTE remek tavaszi sorozata (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Zalaegerszeg a Kecskemétet fogadta, és kétgólos győzelmet aratott. Már az első félidőben jobban játszottak a hazaiak, két gólt is szereztek, és hiába szépített a KTE a második játékrészben, egy kontrából újabb gólt szerzett a ZTE, és innen már képtelenek voltak visszakapaszkodni a vendégek.

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE 3–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. 1588 néző. Vezette: Csonka Bence
Gólszerző: Kiss B. (10.), Croizet (41.), Gruber (81.), ill. Zeke (60.)

A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés előtt és közben is a ZTE egykori 23-szoros válogatottjára, Lendvai Miklósra emlékeztek a szurkolók. A 22. percben molinót húztak fel a lelátón, a találkozó előtt pedig gyertyákat gyújtottak a tavaly február 20-án elhunyt remek középpályás emlékére. A zalaiaktól hiányzott Sztefanosz Evangelu, akinek Pakson eltört a keze, így nem számíthatott rá a szakmai stáb. 

Mind a két együttes úgy kezdte a meccset, hogy nyerni szeretne, mert égetően szüksége van a pontokra. A ZTE kezdeményezett többet, igazán nagy helyzetet nem dolgozott ki, amikor a 10. percben Kiss Bence váratlanul a jobb alsó sarokba bombázta a labdát. Ezzel megnövelte az önbizalmát a kékeknek, és a zalaiak egyre ügyesebben és fegyelmezettebben futballoztak. A vendégek nagyon sokáig csak egy-két pontrúgással próbálkoztak, míg a ZTE-nek több nagy gólszerzési lehetősége is volt, de akkor ezek kimaradtak. Az első félidő hajrájában aztán joggal ünnepelt a közönség, hiszen nagyon szép gólt rúgott a zalai gárda: Szafronov robogott a bal oldalon, átívelte a labdát a túloldalra, Croizet becsapta Szűcs Kornélt, majd a bal felső sarokba bombázott. A 2–0 – ahogy mondani szokták, veszélyes eredmény, de a zalaiak elég magabiztosak voltak. 

A térfélcserét követően a kecskemétiek érezték, hogy nem úgy megy a játék, ahogy kellene, egyből hármat cseréltek, majd jött a negyedik csere is, és egy gól. Zeke talált a kapuba a 60. percben és újra nyílt lett a meccs. Egy darabig a vendégek diktálták a tempót, de nem játszottak sziporkázóan és helyzeteket sem tudtak igazán kidolgozni. A ZTE ismét talpra állt, és egy szép ellentámadás után sikerült megszerezni a fiatal Gruber Zsombornak az első hazai gólját is. A 3–1 döntőnek bizonyult, hiszen ekkor már a Kecskemét is mintha feladta volna. 

A találkozó összképe alapján teljesen megérdemelten maradt a zalai megyeszékhelyen a három pont. A ZTE továbbra is szenzációs tavaszt produkál. Márton Gábor nagyszerűen összeszedte a csapatot, a zalaiak rendkívül feszesen és taktikusan védekeznek, a csatárok is hátrajönnek és zárják a területeket. Ugyanez igaz a támadásokra is, a védők is bátran előre mennek, így történt most is a második gólnál. Ez a csapat tudatos futballt játszva joggal érdemelte ki a mérkőzés végén a publikum vastapsát, s arra is régen volt példa, hogy tiszteletkört mentek a stadionban, egy-egy pacsira nemcsak a kisgyerekek, hanem a régi szurkolók is várták őket, mert szép és eredményes futballt láttak a ZTE-stadionban.

  1. Paksi FC21134439–26+1343 
  2. Ferencváros20133452–22+3042 
  3. Fehérvár FC21123642–28+1439 
  4. Puskás Akadémia2197536–24+1234 
  5. MTK Budapest2294929–42–1331 
  6. Kecskeméti TE22931032–34  –230 
  7. Debreceni VSC2185830–28  +229 
  8. Zalaegerszegi TE 22841033–42  –928 
  9. Diósgyőri VTK2074930–34  –425 
10. Újpest FC21731127–42–1524 
11. Kisvárda21521423–35–1217 
12. Mezőkövesd22441420–36–1616 
AZ NB i állása

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik