Márton Gábor: Probléma, hogy nem erősítettünk megfelelően

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 08:19
Márton Gábor nem feltétlenül elégedett maradéktalanul a felkészülési időszakkal (Fotó: Kovács Péter)
Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője szerint mind Vogyicska Balázs, mind Kiss Bence remek játékos, ám a február 14-ig tartó téli átigazolási időszakban még nem érkeztek meg azok a futballisták, akik igazi erősítést jelentenének.

– Készen állnak a játékosok a tavaszra?
– Akik a rendelkezésemre állnak, igen – mondta lapunknak Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője. – Vannak kisebb megfázások, de akik ezzel küzdenek, azoknak azt tanácsoljuk, egy-két napig maradjanak otthon, nehogy behozzanak valami vírust az öltözőbe. Szerencsére nincs súlyos betegséggel vagy sérüléssel küzdő játékos.

– A csapat túl van a felkészülésen, néhány tesztmeccsen és egy ciprusi edzőtáboron: milyennek értékeli a téli alapozást?
– Ebben az időszakban a játék és a taktika a fontos, de az sem baj, ha ez eredménnyel párosul. Különböző erősségű csapatok ellen játszottunk, közülük kiemelkedett a Crvena zvezda. Habár egy góllal kikaptunk a szerb sztárcsapattól, végig pariban voltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, könnyen döntetlen lehetett volna. Amit szerettünk volna, a jelenlegi kerettel elvégeztük. Kisebb-nagyobb sérülések voltak, de a labdarúgók nagy része végigcsinálta a felkészülést. Az edzőtábor mindig jó, a keret együtt tölti a mindennapokat, ilyenkor épül a csapategység, igaz, akkor lett volna még jobb, ha jönnek új játékosok, és be tudnak épülni. Ciprus nagyszerű hely, kiváló pályákon dolgozhattunk, fontos volt, hogy el tudtunk menni, hiszen itthon le voltak fagyva a játékterek, nem lehetett volna megfelelően edzeni.

– Az imént azt mondta, hogy akkor lett volna jobb, ha érkeznek új futballisták. Vogyicska Balázs és Kiss Bence a télen csatlakozott, ők ott voltak Cipruson.
– Kitűnő játékosok, mindketten illenek a klub elképzeléseibe, de az NB I-et tekintve rutintalanok. A jövő emberei, akiknek minden adottságuk megvan ahhoz, hogy idővel meghatározó élvonalbeli labdarúgók legyenek, ám egyelőre nem mondhatjuk őket erősítésnek. Remélem, minél előbb rám cáfolnak.

– A héten kezdődik a bajnokság – mekkora probléma, hogy egyelőre nem érkeztek meg az erősítések, amelyekre számított?
– Elég nagy. Decemberben egyeztettünk, hogy milyen posztokra szeretnénk igazolni, nevek is elhangzottak. Szakmai oldalról tudom alátámasztani, hogy milyen poszton van szükségem új játékosra, ám a tárgyalásokon nem vagyok ott, nem tudom, mi miatt hiúsul meg egy-egy üzlet. Nyilván beszélgetünk klubon belül, hallok ezt-azt, tudom, hogy vannak irreális fizetési igények, és előfordul, hogy egy kiszemelt futballista más csapatot választ. Tény, egyelőre nem érkezett számottevő erősítés, ez eléggé kényes szituáció ilyen kevéssel a bajnokság folytatása előtt.

– A lapunknak adott őszi szezonértékelő interjúban azt nyilatkozta, elsősorban mentálisan kell jobbnak és erősebbnek lenniük. Sikerült ebben
a tekintetben fejlődést elérni a téli szünetben?
– A puding próbája az evés, majd a bajnokikon kiderül. Próbáltunk hangsúlyt fektetni a mentális fejlődésre, ám ebben a tekintetben is az újak jelentettek volna nagy erősítést. Lehet siránkozni, de ez a helyzet, azokkal próbáljuk megoldani a feladatot, akik itt vannak. Bízom a fiúkban. Fejlődött a csapat játéka, reményeim szerint ez már a szombaton, a Fehérvár elleni meccsen megmutatkozik.

– Milyen posztokra lenne sürgős új játékost igazolni?
– Ragozhatjuk ezt a témát, de amíg nincs új érkező, addig felesleges. Nem mennék bele a konkrét posztokba.

– Nem könnyű a ZTE sorsolása, egy héten belül sorrendben a Fehérvárral, a Puskás Akadémiával és a közvetlen rivális Mezőkövesddel játszik.
– Az első mérkőzés mindig kifejezetten nehéz. A sorsolás adva van, mindenkivel kell játszanunk, győzelmekre van szükségünk. Felkészültünk a folytatásra, a Vidire speciálisan, bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtunk. Az alapozás alatt csiszoltuk a csapat játékát, igyekeztünk kijavítani a hibákat. Mivel idén még nem volt bajnoki, nehéz arról beszélni, hogy mire számíthatok más együttesektől, de a többiek is így vannak ezzel. Próbáltuk a Fehérvárról a lehető legtöbb információt összegyűjteni, szombaton kiderül, mire megy egymással a két együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik