Paks: Szappanos Péter – pihenés mellé teqball

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 07:41
null
Szappanos Péternek jól jött a téli pihenő, de a sikeres őszi szereplés után sem bírta sokáig labda nélkül (Fotó: Kovács Péter)
Az NB I-ben az első helyen álló paksiak kedden elkezdték a felkészülést, Szappanos Péternek leginkább szellemileg kellett kipihennie magát.

A tűzijátékok maradványait túlzással még el sem takarították az utcákról, a Paks FC labdarúgói már edzőszerelést húztak. Bognár György vezetőedző az új év második napján már az öltözőben tartott eligazítást a keret tagjainak, és nem is húzta sokáig az időt a szakmai stáb, nyomban az edzőpályára vezényelte a futballistákat. A paksi játékosok december közepe óta tartó téli szünete ezzel véget is ért, Szappanos Péter frissen, kipihenten tért vissza az öltözőbe.

„Nem is bánom, hogy ilyen hamar elkezdtük a felkészülést – mondta lapunknak az esti kutyasétáltatás közben a paksiak rutinos kapusa. – A téli szünetre nem volt kötelezően előírt egyéni programunk, vagyunk annyira tapasztaltak, hogy tudjuk, kinek mire van szüksége a pihenő idején. Én is mozogtam azért, labdába is rúgtam, a barátokkal például teqballoztam. Nekem leginkább szellemileg kellett kipihennem magam.”

A kapus és családja a téli szünet nagy részét külföldön töltötte, teljes kikapcsolódásra vágyott. Az más kérdés, hogy négy-, illetve egyéves kisgyerekekkel egészen más jellegű a pihenés, de a lényeg a környezetváltozás volt.

A Paks január második felében Törökországba utazik edzőtáborba, a zöld-fehérek évek óta oda járnak, tudják, mire számíthatnak, milyen körülmények várnak rájuk. Nincs okuk a váltásra, és bármilyen meglepő, noha Szappanos Péter rutinos játékos, elmúlt 33 esztendős, csupán harmadszor megy majd Törökországban.

„A Zalaegerszeggel annak idején nem voltunk Törökországban, később a Mezőkövesddel minden télen oda mentünk, a Honvédban töltött időszakomban pedig a koronavírus miatt nem tudtunk utazni. Bármilyen furcsa, tényleg még csak harmadszor megyek törökországi edzőtáborba. Nem bánom, hogy a felkészülés rövidebb, pörgősebb lesz. Emlékszem, fiatal koromban, húszas éveim elején gyakran nyolc-, kilenchetes felkészülések voltak, előfordult, hogy egy egész hétig még mi, kapusok sem láttunk labdát. Mentálisan rendkívül fárasztó időszakok volt mindegyik, tucatszám játszottuk az edzőmérkőzéseket, de a századik felkészülési találkozó után nehéz volt kapaszkodót találni. A mostani öthetes felkészülés optimális, két hetet idehaza dolgozunk, után pedig irány Törökország.”

A megfelelő ráhangolódás azért is fontos, mert a tavaszi szezon első három fordulóját egy hét alatt rendezik. A paksiak fogadják a Puskás Akadémiát, utaznak Mezőkövesdre, majd odahaza a Kecskemét elleni csata következik. Szappanos Péter sem ragasztotta ki a nappaliban az őszi szezon tabelláját, azt azonban nem tagadja, jó ránézni az állásra.

„Aki azt mondja, nem jó érzés ránézni a tabellára, hazudik… Ki ne szeretne mindig mindenben első lenni? Jó lenne csendben tovább dolgozni, ez a célunk Pakson, más kérdés, hogy őszi elsőként nyilvánvalóan nehezebb lesz a háttérbe húzódni. Mégis őszintén mondom, egyáltalán nem napi téma az öltözőben az elsőségünk. Vagyunk annyira rutinos játékosok, hogy tudjuk, milyen könnyű innen hátracsúszni.”

Lengyel, osztrák és bolgár ellenfél vár a csapatra
A paksiak a néhány napos ráhangolódást követően január 10-én már felkészülési mérkőzést játszanak az NB II-es Siófokkal. Három nappal később az ugyancsak másodosztályú BVSC ellen gyakorolnak, a törökországi edzőtáborban pedig a lengyel élvonalbeli Pogon Szczecin ellen két mérkőzést játszanak, s ellenfél lesz az osztrák FC Blau-Weiss Linz és a bolgár Botev Plovdiv is.
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik