NB I: Szevikjan fiatal kora ellenére vezér lehet a Ferencvárosban

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 11:39
Már Edgar Szevikjan is Spanyolországban készül a Ferencvárossal (Fotó: fradi.hu)
Elmaradt a Molde elleni edzőmérkőzés, Dejan Sztankovics vészmegoldásként egymás közötti játékkal pótolta a meccset. Így egyelőre nem mutatkozott be az FTC-ben az örmény Edgar Szevikjan, aki orosz újságírók szerint vezére lehet a magyar bajnoknak.


 

 

Nincs szerencséje a Ferencvárosnak. Dejan Sztankovics és szakmai stábja a Spanyolországban eltöltött tizenkét napra négy edzőmérkőzést tervezett, ám az ellenfelek nehezen állnak össze. Csütörtökön a lengyel Piast Gliwicét 2–1-re ugyan legyőzte az FTC, a Molde elleni vasárnapi találkozó a norvégok kihátrálása miatt meghiúsult. A rivális sérüléshullámra hivatkozva mondta le a tesztmeccset, pontosabban a sok hiányzó miatt mindössze egy félidőt szeretett volna játszani, amely a Ferencváros felkészülése szempontjából Dejan Sztankovicsnak – érthetően – nem felelt meg.

Az elmaradt felkészülési mérkőzést a hét utolsó napján a keret egymás közti összecsapással pótolta, ami szakmai szempontból messze nem jelenti ugyanazt a terhelést, megfeszülést, mintha „igazi” ellenféllel szemben kellett volna pályára lépni. A csapat napokban szerződtetett örmény válogatott támadója, Edgar Szevikjan csütörtökön csatlakozott a kerethez, pénteken részt vett első edzésén, első felkészülési mérkőzésére azonban még várni kell. Az orosz Nyizsnyij Novgorodtól érkező játékos a FradiMédiának beszélt röviden első tapasztalatairól.
 

„Örömmel csatlakoztam a Ferencvároshoz. Óriási kihívás ez, tudom, nagy múltú klubhoz érkeztem, amelyet egész Európában ismernek. Nem titok, ezért is választottam ezt a csapatot. Az a típus vagyok, aki mindig a maximumra törekszik, természetesen szeretnék szép sikereket elérni a Ferencvárossal. Meglepett, hogy Cristian Ramírezzel oroszul is tudok beszélgetni, ő korábban a Krasznodarban futballozott, ő segít a legtöbbet a beilleszkedésben. Az ugyancsak télen érkező Kenan Kodróval is jól kijövök, vele spanyolul tudok kommunikálni. Dejan Sztankoviccsal az átigazolásom előtt hosszasan beszélgettem, rendkívül jó benyomást tett rám, de már itt, Spanyolországban is megbizonyosodtam róla, remek, határozott edző. Elmondta, örül az érkezésemnek, nekem az edzőtáborban pedig nincs más feladatom, mint mindent megtenni, hogy százszázalékos állapotba kerüljek. Hosszú távú célom pedig az, hogy letegyem a névjegyemet Európában és az európai kupaporondon.”


Vlagyiszlav Szapiro, az orosz Szport24 újságírója az elmúlt időszakban többször is látta Edgar Szevikjant játszani, szerinte a Ferencváros egyértelműen jól járt az átigazolásával.
 

„Nemcsak a gólszerzéshez, a kiszolgáláshoz is remekül ért. Az a típusú labdarúgó, aki fiatal kora ellenére senkitől és semmitől nem ijed meg. Az elmúlt évben mutatkozott be az örmény válogatottban, de máris igazi karmestere az együttesnek. Rendkívül kreatív futballista, jól bánik a labdával, és mindig tudja, mi a következő lépés a pályán… Az átigazolása nagy hír volt Oroszországban, a Nyizsnyij Nov­gorod és a Ferencváros is jól járt az üzlettel. Az FTC kevesebb mint egymillió eurót fizetett érte, az üzlet létrejöttéhez a játékos édesapja is kellett, aki háromszázezer eurót tett le az orosz klub asztalára, hogy fia a Ferencvárosba szerződhessen.”

 

TEHETSÉGES MAGYAR FIATALOK IS ELUTAZTAK AZ EDZŐTÁBORBA
 

A spanyolországi edzőtáborba négy fiatal, a Ferencváros utánpótlásában pallérozódó magyar játékos is a felnőttkerettel tartott, a kapus Radnóti Dániel, a középpályás Tóth Alex, valamint két szélső, Varga Zétény és  Szabó Szilárd  is ott van ezekben a napokban Benidormban. 

A 17 éves Szabó Szilárd az első összetartáson, a Mezőkövesd ellen 1–0-ra megnyert edzőmérkőzésen is pályára lépett, a lengyel Piast Gliwice ellen a kezdőcsapatban kapott helyet. Villámkarriernek tűnik az övé, a 2023-as esztendőt az U17-ben, az új évet már a felnőtteknél kezdte… 

A kapus Radnóti Dániel az U19-es és az NB III-as csapatot erősíti, Spanyolországban rengeteget tanulhat Dibusz Dénestől, Tóth Alex korábban két alkalommal már az NB I-ben is pályára lépett, míg a 17 éves Varga Zétény az FTC II és a Soroksár csapatában, vagyis egyszerre a harmad- és a másodosztályban is szerepel, igaz, Benidormban kisebb sérülés hátráltatja a munkában.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik