Születésnap: a 70 éves Ebedli Zoltánt köszöntötte Orbán Viktor

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 12:59
null
Ebedli Zoltán (Fotó: Micheller Szilvia )
A napokban 70 éves Ebedli Zoltán az FTC népligeti komplexumában – ahol idejének ma is jelentős részét tölti – vette át Orbán Viktor köszöntőlevelét és ajándékát.


Ebedli Zoltán, a Ferencváros saját nevelésű játékosa fiatalon lett a szurkolók kedvence, 22 évesen már meghatározó tagja volt a Dalnoki Jenő vezetőedző keze alatt formálódó, az 1975-ös KEK-döntőig menetelő, „csikócsapatként" emlegetett Fradinak. Erre is kitért születésnapi köszöntő levelében Orbán Viktor miniszterelnök, aki köszönetet mondott a zöld-fehér klublegendának azért, mert „nemcsak pontos passzaival, de góljaival is rengeteg örömöt szerzett a közönségnek". Mint a kormányfő írta: „Az életnek vannak alapvető igazságai. Az Üllői úton például ilyen magától értetődő dolog, hogy az ég kék, a fű zöld, az Ebedli Zoli labdáinak pedig szeme van”.

A 12-szeres magyar válogatott középpályás – egy rövid, de éppen újpesti kitérőtől eltekintve – 22 éven át volt az FTC labdarúgója és ma is a népligeti edzőközpontban lehet vele a leggyakrabban találkozni. Kedden reggel itt adta át neki Orbán Viktor köszöntőlevelét Jakab János, korábbi élvonalbeli labdarúgó, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke,miniszterelnöki tanácsadó és Szöllősi György, a magyar futballhagyomány nagykövete, lapunk főszerkesztője.

(Fotó: Micheller Szilvia )
(Fotó: Micheller Szilvia )



A családias hangulatú köszöntésen részt vett Szokolai László, Ebedli korábbi ferencvárosi csapattársa és az ugyancsak a napokban hetvenéves Őri B. Péter sportújságíró, lapunk publicisztikarovatának vezetője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik