NB I: „Óriási KTE-siker” – Kecskeméten a legrosszabb az FTC mérlege

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 11:33
null
Vágó Levente (középen) a KTE csapatkapitányaként lehetett büszke arra, hogy a már-már irreális körülmények között kibrusztolt győzelem nem a véletlen műve (Fotó: Török Attila) – A FORDULÓ GALÉRIÁJÁHOZ KATT A KÉPRE!
A labdarúgó NB I 12. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszaban a Kecskemét Ferencváros elleni újabb győzelme, de szó lesz a bajnokságban több mint másfél év után újra eredményes Cseri Tamás Debrecen elleni góljáról, a ZTE-ben védő Dombó Dávid kisvárdai visszatéréséről, a Fehérvár Újpest elleni fordításáról és a DVTK felcsúti pontszerzéséről.

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSE – KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROS

Egészen elképesztő a Kecskeméti TE hazai mérlege a Ferencvárossal szemben: a lila-fehérek az előző idényben két győzelmet arattak otthon (2–0, 2–0), és vasárnap is nyertek a Széktói Stadionban (2–1).

A FORDULÓ STATISZTIKÁJA – KILENC MECCSBŐL ÖT HAZAI GYŐZELEM KECSKEMÉTEN AZ FTC ELLEN

A Kecskeméti TE a 2008–2009-es idényben szerepelt először a labdarúgó NB I-ben (a 2007–2008-as kiírásban a Szolnoki MÁV FC-t és a Ferencvárost megelőzve végzett az NB II Keleti csoportjának élén, így jutott fel az első osztályba – a szerk.). Azóta az élvonalban kilencszer játszott a Ferencváros ellen otthon, ebből ötször nyert két döntetlen és két vereség, illetve 14–9-es gólkülönbség mellett.

Tehát a KTE a pályaválasztóként játszott NB I-es mérkőzései 55 százalékát megnyerte a Ferencváros ellen.

A nela.hu statisztikáiból kiderül, hogy az NB I jelenlegi mezőnyében nincs még egy olyan csapat, amelyik az élvonalban a Ferencváros ellen pályaválasztóként játszott meccsei több mint felét megnyerte volna. Ebben az összevetésben a DVSC a második 50 meccsből 24 győzelemmel, vagyis 50 százalékhoz közeli, 48 százalékos győzelmi mutatóval.

Az FTC összesített mérlege, a hazai győzelmeinek köszönhetően persze jobb a KTE-vel szemben is, 17 meccsből nyolc győzelem, négy döntetlen, öt vereség (mind az öt Kecskeméten).

P. K.

„Természetesen óriási sikerként könyveljük el, hogy Magyarország legjobb csapata ellen a legutóbbi három hazai meccsünket megnyertük – mondta lapunknak Vágó Levente, a KTE 31 esztendévesős középpályása, csapatkapitánya. – Ne feledjük, a hét végi mérkőzés után is három pont járt… Fontosnak tartottuk, hogy győzelemmel zárjuk a hetet: előtte három-egyre nyertünk a ZTE elleni bajnokin, majd a Magyar Kupában is továbbjutottunk a Szegeddel szemben. Bár többen is hiányoztak a csapatból – Banó-Szabó Bence, Nagy Krisztián és Nikitscher Tamás sérülés, míg Szuhodovszki Soma és Tóth Barna eltiltás miatt –, nem ezzel foglalkoztunk. Nálunk mindenki játszani, bizonyítani akar! Tisztában voltunk vele, hogy a Ferencváros irányítja majd a játékot, tudatosabban védekeztünk kissé mélyebben, ki akartuk használni a gyors játékosaink sebességét. A kontráink ültek, megvalósítottuk a taktikánkat. A fordulás után, kétgólos előnyben a Ferencváros direktebb futballt játszott a rossz pályán, többet ívelt előre, de nekünk ez feküdt, hiszen a védőink magasak és a fejelőtechnikájuk is remek. Bár a Fradi szépített, összességében megérdemelten nyertünk.”

Vitát generált, hogy a pálya talaja már az első percekben rendkívül mély volt – a Ferencváros nem a felázott talaj miatt szenvedett vereséget, a KTE egyszerűen jobban alkalmazkodott a körülményekhez.

„Már az előző napokban rengeteg eső esett, nyilvánvaló volt, hogy brusztos, harcos meccs vár ránk, s ezeken az összecsapásokon általában az a csapat győz, amelyik jobban akarja a sikert és jobb százalékban nyeri meg a párharcokat. Nekünk sem volt ideális, hogy nem edzhettünk a centerpályánkon. Megsínylette a talaj meccset, a pályamunkások nem unatkoznak majd… Belőlünk is több energiát vett ki ez a talaj, ám ez a helyzet állt elő, ezen kellett bizonyítanunk és sikerült is.”

Az első gólt Pálinkás Gergő szerezte: a csatár tavaly még az NB III-ban, míg tavasszal az NB II-ben futballozott a Kazincbarcikában, a nyáron szerződött Kecskemétre.


„Kellemes meglepetés nekem Pálinkás Gergő játéka, üde színfolt. Alázatos, szerény srác, aki szép jövő előtt áll. Sok mindent elmond, hogy az NB I-ben, a Magyar Kupában és a nemzetközi porondon is betalált már. Beleillik a társaságunkba: mindig mindenki extra motivált, Szabó István vezetőedző abban is tartja a tüzet, aki kevesebb lehetőséghez jut. Mindenki meg akarja mutatni, mire képes. Így volt ez akkor is, amikor sorozatban öt bajnokin négyszer kikaptunk, s csak egy pontot gyűjtöttünk. A legnehezebb időszakot éltük át az elmúlt bő két évben: feljutottunk az NB II-be, majd az NB I-be, sőt az első idényünkben ezüst­érmet szereztünk. Nem találkoztunk még olyan szituációval, hogy gödörbe kerülünk, de a csapat ebben a helyzetben is megmutatta a karakterét. Bár az eredmények nem jöttek, a vezetőség, a szakmai stáb és a játékosok is nyugodtak maradtak, szó sem volt pánikról, és ez óriási szó. Már csak azért is, mert láttuk, éreztük, a játékunk összességében rendben van. Az elemzések alapján nagy százalékban birtokoltuk a labdát, sokat passzoltunk és lőttünk kapura, sőt a szerzett góljaink is rendben voltak. Azt is tudtuk, kellenek a győzelmek, a ZTE ellen pedig végre megtört a jég. A jó sorozatot folytatni szeretnénk: vasárnap Kisvárdán lépünk pályára. Az idényben mind az öt idegenbeli bajnokinkat elveszítettük, éppen itt az ideje, hogy nyerjünk! Nem lesz könnyű, a Várda az utolsó helyezése ellenére jó csapat, Mátyus János pedig remek edző. Elsődleges célunk, hogy stabilizáljuk a helyünket a középmezőnyben – ennél messzebb egyelőre nem tekintünk.” CSERHÁTI ANDRÁS

NAGYÍTÁSÉRT KATT A CIKKRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A CIKKRE!

A FORDULÓ SPORTSZERŰTLENSÉGE – SZALAI GÁBOR HAJHÚZÁSA

Emlékezetes jelenetnek lehettünk szemtanúi a KTE–Ferencváros bajnoki 57. percében: a hazaiak védője, a válogatott kerettag Szalai Gábor meghúzta a ferencvárosi Cebrail Makreckis haját. Felvetődött a kérdés, hogy ez piros lapot ért-e, a mérkőzésen a VAR is vizsgálta az esetet, sőt Pintér Csaba játékvezető is visszanézte, de úgy döntött, nem állítja ki a KTE-futballistát, maradt a sárga lapos büntetése.

A bíró azért dönthetett így, mert véleménye szerint nem durva, hanem csupán sportszerűtlen volt a hátvéd. Tavaly augusztusban, a Chelsea–Tottenham Pre­mier League-bajnokin is történt hasonló: a vendégek játékosa, az argentin Cristian Romero egy szöglet után a hajánál fogva vitte földre a hazaiak labdarúgóját, a spanyol Marc Cucurellát. Akkor Anthony Taylor játékvezető is úgy ítélte meg, hogy a mozdulat nem ér piros lapot.

A FORDULÓ ÖRÖME – CSERI TAMÁS

GÓLCSEND 47 bajnokin keresztül. Amikor a Mezőkövesd Zsóry négyszeres válogatott középpályása, Cseri Tamás 2022. február 27-én betalált az Újpest elleni, 3–1-re elveszített mérkőzésen, biztosan nem fordult meg a fejében, hogy a következő gólját több mint húsz hónap elteltével szerzi majd meg. A lehetőségei megvoltak, a gól azonban elmaradt, egészen szombatig, amikor a DVSC ellen 2–1-re megnyert találkozón remekül futballozva előbb gólpasszt adott Cseke Benjáminnak, majd bal lábbal Megyeri Balázs kapujának bal alsó sarkába bombázott.


Amikor tavaly betaláltam az Újpestnek, ha valaki esetleg azzal jött volna, hogy a következő gólomra ilyen sokat kell várnom, biztosan nem tartom normálisnak az illetőt. Mondom ezt annak ellenére, hogy láttunk már csatárokat is hosszú időn keresztül szenvedni – árulta el Cseri Tamás.Valamelyik oldal kitette, hogy több mint hatszáz nap után voltam ismét eredményes – de a hétvégi mérkőzés fölötti igazi örömöt mégsem a gólom adja, hanem hogy legyőztük a Debrecent! Persze gólt szerezni mindig boldogság, jó az egyéni siker, ám a csapatnál semmi sem fontosabb. Sajnos rosszul kezdtük az idényt, de az utóbbi két bajnokit megnyertük, valami elkezdett pislákolni, és bár a játékunk nem tökéletes, bízom benne, tartani tudjuk ezt a teljesítményt. Amikor annak idején ott lehettem a válogatottnál, és a kispadon ülve a többiekkel beszélgettünk, mindig éreztem, rendben van a csapatunk, lehet keresnivalónk, ugyanis már az első pillanattól kezdve úgy mentünk bele a párharcokba. Szóval, el kell hitetni a társaiddal, van keresnivaló, és ha azt látod, a többiek csúsznak-másznak melletted, te is azt teszed – ez nem azt jelenti, hogy biztosan nyer a csapatod, de meglesz rá a lehetősége. Szombaton Diósgyőrben játszunk, nehéz meccs lesz az is, próbálok majd a legjobb tudásom szerint futballozni, ám ha, mondjuk, az ötödik percben lecserélnek, de nyerünk, aláírom. Kellenek a pontok, továbbra is nehéz a helyzetünk, fontos, hogy higgyünk az alapjátékunkban.”

Z. A.

A FORDULÓ VISSZATÉRŐJE ELLENFÉLKÉNT – DOMBÓ DÁVID

HÁLÁTLAN SZEREP: Dombó Dávid 2020 januárja és 2022 júliusa között a Kisvárda Master Good játékosa volt, ám most ellenfélként tért vissza a Várkerti Stadionba. A 30 éves labdarúgó immár a ZTE kapusaként remekelt a vasárnapi találkozón, ráadásul a kék-fehérek 1–0-ra győztek.

„Jó érzés volt visszatérni, hiszen csodás két és fél évet töltöttem Kisvárdán – mondta Dombó Dávid.Köszönöm a szurkolóknak a fogadtatást, szinte mindenkinek volt egy-két kedves szava hozzám, nagyon jólesett. De most nem a kisvárdai, hanem a zalaegerszegi sikerért kellett küzdenem, azon voltam, hogy segítsem a csapatomat. Boldoggá tesz a győzelem, fontos három pontot szereztünk. Annak külön örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, ez volt az első ebben az idényben, ez a jó irány. Bízom benne, hogy meg tudom adni hátul azt a stabilitást, amire szüksége van a csapatnak. Hogy elégedett vagyok-e a vasárnapi teljesítményemmel? Mindig van miben fejlődni, ám azt kell mondanom, hogy igen, elégedett voltam.”

A sok eső miatt sem volt könnyű dolguk a futballistáknak, s még a nagy tét is rányomta a bélyegét a játékra. Mindkét együttes a kiesés ellen küzd, így érthetően óvatosan futballoztak a csapatok.

Tipikus egygólos meccs volt. Az időjárás sem könnyítette meg a dolgunkat, az eső miatt gyors volt a pálya, sok hiba csúszott be, normális körülmények között nem lett volna ennyi labdavesztés. Ennek ellenére jó minőségű pályán futballozhattunk, de nehéz dolgunk volt. Mindkét együttes a tabella második felében áll – bízom benne, hogy nagy lökést ad nekünk ez a győzelem a folytatásra. Remélem, az MTK ellen is győzni tudunk.” J. Á.

A FORDULÓ HAJRÁZÁSA – FEHÉRVÁR

GYAKORI FORGATÓKÖNYV, hogy a Fehérvár FC hátrányban kezdi a második játékrészt, az Újpest elleni szombati találkozója volt az ötödik az idényben. Az együttes a fordulás után rukkol ki jobb játékkal (ha csak a második fél­idők eredményeit vennénk figyelembe, a gárda harmadik lenne a tabellán, három ponttal lemaradva az éllovas FTC mögött), a meccs hajrájában nyerte meg a lilák elleni csatát is: a 80. és a 89. percben talált be, s nyert 2–1-re.



A csapatszellemnek köszönhető, hogy egy másodpercre sem adtuk fel a küzdelmet – nyilatkozta a meccs után Lirim M. Kastrati, aki az egyenlítő gólt szerezte. – Jobban akartuk a győzelmet, mint az Újpest, egyetlen pontot sem akartunk veszni hagyni saját közönségünk előtt. Örülök, hogy góllal segítettem a csapatot – Tobias Christensentől kaptam pontos passzt, továbbítottam a labdát, majd úgy futottam, ahogy csak bírtam, hogy üres területre kerüljek, s érkezzek Schön Szabolcs menetrend szerint érkező beadására. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy Branko Pauljevicsnek is köszönetet mondhatunk a második gólért… A kupakiesés sokkolt minket, azóta összeszedtük magunkat. Nagy intenzitással és magas színvonalon edzünk, ami kifizetődni látszik. Az előző volt pályafutásom legrosszabb idénye, az is dolgozik bennem, hogy még egyszer ne ismétlődjön meg velünk ahhoz hasonló. Jó képességű labdarúgók alkotják a keretet, ha kijön, ami bennünk van, szebb évadunk lesz, de a helyzetünkben az a legfontosabb, hogy ne agyaljunk sokat a jövőn, csak a következő meccsre figyeljünk – ennek szellemében az FTC elleni vasárnapi bajnokira összpontosítunk.” B. L.

A FORDULÓ FOLYTATÓDÓ NYERETLENSÉGE DIÓSGYŐR

Nem tudhatjuk még, a sorozatban három bajnoki vereség után érkező Diósgyőrnek mennyit ér a Felcsúton megszerzett egy pont (0–0), mindenesetre a csapat jobbhátvédje, a korábban a Puskás Akadémiában is futballozó Gera Dániel a dolgok pozitív oldalát nézi.


„Annak örülök, hogy végre nem kaptunk gólt – mondta a lefújás után lapunknak a jobbhátvéd. – A szerzett góljaink még hiányoznak, de dolgozunk rajta, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben tudunk ebben is javulni. Most inkább a jó részletekre szeretnék koncentrálni: egy ponttal indítottuk a második kört, vagyis jobban kezdődött, mint az első, amikor odahaza kikaptunk a Puskás Akadémiától.”

Gera Dániel a meccsen rendre fellépett a támadásokhoz, és annak ellenére, hogy jobbhátvéd, sokszor a pálya közepéről indult.

„Természetesen ez taktikai utasítás volt: másként kell helyezkednünk, ha nálunk van a labda, és másként, ha nincs . Ehhez kell mindenkinek a mozgását igazítania. Van olyan persze, amikor a megérzésem szerint cselekszem, ám ez a profi futballban ritka.”

A sokáig eseménytelen mérkőzés utolsó perceiben több gólszerzési lehetősége is volt a vendég együttesnek a Pancho Arénában.


„Sajnos kevés kaput eltaláló lövésünk volt. A végén a beadások után pattanhatott volna szerencsésebben is a labda. Volt egy lehetőség, amikor rosszul csúsztatta meg a labdát a védő, abból is szerezhettünk volna gólt, ha Jérémie Obounet erősebben találja el a labdát. Dolgozni kell rajta, hogy a jövőben meg tudjuk nyerni az ilyen mérkőzéseket.”

B. Z.

NB I, 2023–2024, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 4., szombat
Mezőkövesd–Debrecen 2–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence
2119
Puskás Akadémia–Diósgyőr 0–0Felcsút, Pancho ArénaDerdák Marcell
1680
Fehérvár–Újpest 2–1Székesfehérvár,Sóstói StadionAndó-Szabó Sándor
4990
November 5., vasárnap
Kisvárda–ZTE 0–1 Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás 1820
Kecskemét–Ferencváros 2–1Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba
4957
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi FC StadionVad II István
1824
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
6. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
7. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
8. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
9. MTK Budapest 12 4 3 5 11–20 –9 15
10. Zalaegerszegi TE 12 3 2 7 16–28 –12 11
11. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik