NB I: Nincs mese, meccseket kell nyernünk! – Márton Gábor

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 13:16
null
„Nincs mese, meccseket kell nyernünk!” (Fotó: ztefc.hu)
A ZTE FC szakvezetője szerint nehezebb a feladat most, mint amikor három évvel ezelőtt kieső helyen vette át a csapatot, de bízik benne, hogy a Zalaegerszeg kemény munkával ismét kiharcolja a bennmaradást.



– Több mint egy hete jelentette be a klub, hogy három év után visszatér Zalaegerszegre: gyanítom, nem tévedt el a klubházban.
– Jó érzésekkel tértem vissza, szép időszakot töltöttem itt, sikeresek voltunk – mondta lapunknak Márton Gábor, a ZTE FC 57 éves vezetőedzője. – Nem volt idegen a környezet, örömmel mondtam igent a Zetének. Sok ismerőssel találkoztam, és a klub is előrelépett, amióta eljöttem. Megújultak az öltözők, fejlődött a konditerem, sok minden megszépült. A tulajdonos próbálja jobbá tenni az egyesületet, ahogy fejlődik a futball, úgy fejlődnek a körülmények is.

– A játékosállomány ez idő alatt jócskán változott, akkori labdarúgói közül csak a saját nevelésű Bedi Bence és a horvát Zoran Lesjak tagja most is a csapatnak. Melyik keret az erősebb?
– Egy hete dolgozunk együtt, felelőtlenség lenne bármit is mondani. Az biztos, hogy több van ebben a keretben, rövid idő alatt meg akarjuk találni azt, hogy miképp tud a leghatékonyabb lenni a csapat. Természetesen sok ZTE-meccset láttam, mielőtt megérkeztem.

– A feladat viszont ismerős lehet: bent kell tartani az Egerszeget az élvonalban.
– Nehezebb a feladatunk, mint három évvel ezelőtt. Akkor sem volt könnyű, de a srácok beleálltak a munkába, keményen dolgoztak a bennmaradásért, és sikerült elérniük. Most is ilyen hozzáállásra van szükségünk. Próbálunk a keretre olyan játékstílust kialakítani, ami eredményes lehet, ám a neheze a játékosokra hárul, hiszen nekik kell a pályán teljesíteniük. Az első időszakomban kieső helyen álló csapatot vettem át, öt ponttal voltunk lemaradva a már bennmaradást érő helytől. Igaz, most jobban állunk, tizedikek vagyunk, de az előttünk lévő együttes hét ponttal elhúzott tőlünk. Nagy sorozatot kell produkálnunk, hogy előrelépjünk a tabellán, ám győzelmekkel minden lehetséges. Fontos, hogy stabilizáljuk a csapatot.

– Hogyan látja, miben kell a leggyorsabban fejlődni? Tény, hogy sok gólt kapott a ZTE, ráadásul a szabad- és szögletrúgások kivédekezése sok esetben nem működik jól.
– Nyilván néztem mérkőzéseket és statisztikákat, de nem mennék bele konkrétumokba. A következő napok azzal fognak telni, hogy igyekszünk kijavítani a hibákat mind védekezésben, mind támadásban, bízom benne, hogy sikerül. Valóban sok gólt kapott a csapat szabad- és szögletrúgások után, ebben is fejlődnünk kell. Megvan a taktikánk a védekezőszituációknál, figyelem és fegyelmezettség kell, hogy kevesebb lehetősége legyen az ellenfeleknek. Ám nincs olyan együttes a világon, amelyik ne kapna gólt szabad- vagy szögletrúgás után.

– Csatlakozott a szakmai stábhoz Pisont István: a korábbi kiváló labdarúgó az ön külön kérésére érkezett?
– Igen, én szerettem volna, hogy ő legyen a pályaedzőnk. Pistának nagyszerű meglátásai vannak, biztosan segíti a Zalaegerszeget. Hatalmas a rutinja, kitűnő futballista volt, ráadásul edzőként is bizonyított már hasonló helyzetben. A stáb egyre jobban összeszokik és megismerkedik egymással. Mindenki hozzá tudja tenni a magáét, mindent megbeszélünk egymás között.

– Annak idején a bajnokságban hazai pályán elért Újpest elleni kettő-egyes győzelemmel mutatkozott be a Zalaegerszeg kispadján. A hétvégén a Debrecen megy a ZTE Arénába, gyanítom, ugyanezzel a végeredménnyel kiegyezne.
– Nyilván kiegyeznék. A DVSC jó csapat, kitűnő futballistákkal, de nem verhetetlen. Bízom a játékosainkban és abban, hogy megoldják a feladatot. Mindegy, hogy egy-nullára vagy kettő-egyre győzünk, de nincs mese, meccseket kell nyernünk. Ilyen szellemben készülünk a hétvégi mérkőzésre, a mi helyzetünkben minden találkozó kiemelkedően fontos.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
2. Paksi FC 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
5. Debreceni VSC 13 6 2 5 21–18 +3 20
6. Diósgyőri VTK 13 6 2 5 20–17 +3 20
7. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 13 2 1 10 11–24 –13 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik