NB I: Minek változtassak, ha a Fradit már támadófutballal is legyőztük? – Hornyák

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.11.25. 11:06
null
A felcsútiak trénere jó meccsre számít (Fotó: Török Attila)
Az európai porondon is talpon lévő Ferencváros ellen minden magyar klubcsapat meg akarja mutatni, mit tud – Hornyák Zsolt, a zöld-fehérek elleni vasárnapi rangadóra készülő Puskás Akadémia vezetőedzője szerint játékosait fűti a visszavágás vágya a kupakiesést követően.


– Csaknem négy héttel a Ferencváros elleni drámai Magyar Kupa-kiesés után fogadják a zöld-fehéreket a bajnokságban. Dolgozik a revansvágy a csapatban a 4-3-as vereség után?
– A kupakiesés után éreztem a srácokon, alig várják, hogy visszavágjanak a Ferencvárosnak – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia ötvenéves vezetőedzője. – Nagyszerű mérkőzést játszottunk, amelynek alapján meg tudtam ítélni, hol tart a csapatom játékerő és kondíció dolgában. A 132. percben kapott tizenegyesgóllal maradtunk alul, természetesen csalódott voltam, hogy nem mi jutottunk tovább, de különösebb hiányérzetem nem volt, a mutatóink ugyanis ragyogóak voltak. Ha mindkét fél olyan játékkal rukkol ki vasárnap, mint legutóbb az Üllői úton, élvezetes meccs elé nézünk, amely megint jó reklámja lesz a magyar futballnak. Remélem, ezúttal mi örülünk a végén, nyerni akarunk, ez nem titok. A Fradinak az a balszerencséje, hogy mindegyik ellenfele meg akarja mutatni ellene, mit tud – mi is. Európai mércével mérve is jó a bajnokcsapat, úgyhogy a motivációval nem lesz gondunk, a játékosok bizonyítani akarják, felveszik vele a versenyt. A srácok a legutóbbi mérkőzéseken olyan teljesítményt nyújtottak, amire lehet építeni, és növeli az önbizalmukat.

– Kifizetődő lehet, ha támadófutballal veszik fel a harcot Magyarország legerősebb csapata ellen?
– Minek változtassak a játékunkon, ha korábban támadófutballal is legyőztük a Fradit? Ha nem lesz sérülés vagy kiállítás a csapatomban, kitartunk az elképzelésünk mellett. Nem is lenne korrekt és bölcs döntés, ha sutba dobnám az eddigi játékmódunkat. Nem az alkalmazkodás jegyében vágunk neki a vasárnapi meccsnek, a saját futballunkra összpontosítunk, nem az ellenfél felfogása határozza meg a taktikánkat. Az Újpest három-öt-kettes felállásban próbált érvényesülni ellenünk, de nem estünk pánikba, kitartottunk a négy-kettő-három-egyes, illetve a négy-három-hármas hadrendünk mellett, s ez kifizetődött. Szerintem a Ferencváros sem változtat a játékán, nem hiszem, hogy alkalmazkodna hozzánk, legfeljebb a kezdőcsapata összetétele módosulhat – ez persze semmit sem jelent, mert huszonöt nemzetközi szintű játékos alkotja a keretét.

– Az elmúlt négy és fél évben öt vezetőedző felelt a Ferencváros felkészítéséért. Melyik szakember ellen volt a legnehezebb meccselnie?

– Mindegyikük kihívás elé állított, de Szerhij Rebrov ellen vívtam a legkeményebb csatákat, olyan volt, mintha sakkoztunk volna. Nehéz volt a fejébe látnom és olvasni az elképzeléseit. Sokszor reagált meccs közben a húzásaimra, ezért gyakran kellett igazítanom a taktikánkon. Emlékszem, egyszer sikerült négy gólt rúgnunk a Fradinak, amikor háromvédős rendszerben küldte pályára a csapatát, nagy élmény volt.

– A Ferencváros után a Fehérvár FC, a Kecskemét, majd a Mezőkövesd lesz a PAFC ellenfele. Kiemelt fontosságú ez a bajnoki időszak?
– Szó sincs róla, nem emelünk ki semmit, mindegyik meccs és minden megszerezhető pont ugyanolyan fontos. Éppen olyan bántó, hogy a hosszabbítás utolsó perceiben egyenlítő Fehérvárt nem győztük le hazai pályán, mint az Újpest elleni hazai bajnoki, amelyen két góllal vezettünk, mégis döntetlen lett a vége. Hiányoznak az elhullajtott pontok, akár a tabella élén is állhatnánk. Mindenesetre ha továbbra is olyan csapatszellemet és munkát látok, mint most, illetve megtartjuk a formánkat, sokra vihetjük.

– A múlt héten öt napot töltöttek Hévízen. Miért érezte szükségét az összetartásnak?

– Igyekeztünk kihasználni ­csapatépítés szempontjából a válogatott szünetet, illetve az erőnléti felkészítés miatt is fontosnak éreztük, hogy edzőtáborba vonuljunk. Rendre jótékony hatása van, ha kicsit kiszakadunk a megszokott közegünkből, és jut idő a közös időtöltésre. Ennek fénypontja az volt, hogy együtt néztük meg Magyarország szófiai Eb-selejtezőjét. Elképesztően kemény meccs volt, mindig roppant nehéz feltenni az i-re a pontot, és ezúttal a körülmények sem játszottak a válogatott kezére, de végül mellé állt a szerencse.

– Ha már a válogatottat szóba hozta: Nagy Zsolt játékát és szerepét hogyan látja a nemzeti csapatban?
– Korábban nagyszerűen teljesített, fontos gólokat szerzett, magasra tette a lécet. Sajnos hosszan elnyúló sérülést szenvedett, amit nemcsak az én, hanem Marco Rossi csapata is megsínylett. Érezni lehetett rajta, rendkívül hiányzik neki a pálya, szeretett volna már játszani nálunk és a válogatottban is, frusztrálta a helyzet. Hosszú és rögös utat tett meg, rengeteget melózott a visszatérésen, itt, Felcsúton mindent meg is tettünk, hogy a megfelelő szintre hozzuk – ritkaságszámba megy, hogy a klubnál annyi energiát fordítsunk egy játékosra, mint rá, de a válogatott miatt is úgy éreztük, minden félnek ez az érdeke. Az első meccseken érezni lehetett a játékán a hosszú kihagyást, de megkönnyítette a visszarázódását, hogy Brandon Ormonde-Ottewill stabilitást adott mögötte, kevesebbet kellett védekeznie a bal szélen. Idővel formába lendült, s immár azt mondhatom, a tudása kilencven százalékát ki tudja hozni magából, a válogatottban is meggyőzően teljesített Bulgária és Montenegró ellen.

NB I
14. FORDULÓ
17.00:
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
5. Debreceni VSC 13 6 2 5 21–18 +3 20
6. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
7. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 13 2 1 10 11–24 –13 7

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik