NB I: hosszabbított csapatkapitányával a Kecskemét

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 15:32
null
Vágó Levente hosszabbított a Kecskeméttel (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben jelenleg nyolcadik helyen álló Kecskemét a hivatalos honlapján bejelentette, hogy hosszabbított csapatkapitányával, Vágó Leventével.

 

Vágó Levente 2019 nyarán, még az NB III-ban érkezett a klubhoz, amelyben azonnal alapember lett. A feljutással záruló évben már a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte. Mindhárom osztályban, az NB III-ban, az NB II-ben és az NB I-ben is ezüstérmes lett a Kecskeméttel, eddig összesen 134 tétmérkőzésen viselte a lila-fehér szerelést. A szerződése 2024 nyarán lejárt volna, ám most megegyezett a hosszabbításról – a klub nem közölte, hogy meddig szól az új kontraktus.

„Büszke és boldog vagyok, örülök, hogy megkötöttük ezt a megállapodást. Most már az a célom, hogy ki is töltsem, minél jobb teljesítménnyel, reményeim szerint az NB I-ben. Profi sportolóként mindig arról álmodtam, hogy a legmagasabb szintre jussak el, akkor is így gondolkodtam, amikor alacsonyabb osztályban játszottam. Az esély egyre kevesebb lett, ahogy haladtam előre a korral, de amikor először jöttem tárgyalni Kecskemétre, akkor komoly jövőt vázoltak fel előttem. Ez valósággá vált, ráadásul igen rövid idő alatt. A legnagyobb büszkeség ebben számomra az, hogy ezen a meredek fejlődési pályán én is a klubbal haladhattam” – mondta Vágó Levente a kecskemetite.hu-nak.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
2. Paksi FC 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
5. Debreceni VSC 13 6 2 5 21–18 +3 20
6. Diósgyőri VTK 13 6 2 5 20–17 +3 20
7. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 13 2 1 10 11–24 –13 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik