NB I: az MTK vezetőedzője tudta, hogy csak foggal-körömmel harcolva jöhetnek ki a hullámvölgyből

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.11.11. 08:33
null
Horváth Dávid tudta, hogy az MTK csak foggal-körömmel harcolva jöhet ki a hullámvölgyből (Fotó: Török Attila)
Az MTK Budapest ZTE FC elleni 2–0-s hazai sikerével indult a labdarúgó NB I 13. fordulója. A mérkőzés után Horváth Dávid, a hazaiak vezetőedzője az őszinteség hatásáról, a vendégeket irányító Boér Gábor pedig arról beszélt, hogy csapata a fővárosi kék-fehérek ellen tizenharmadik gólját kapta rögzített játékhelyzet után.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–ZALAEGERSZEGI TE 2–0 (0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,1923néző.Vezette:Káprály
Gólszerző:Kocsis G. (60.), Thiam (78.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője

– Nem nehéz kitalálni: fontos győzelmet arattak.     
– Mégpedig olyan nehéz meccsen, amilyenre számítottunk. Tudtuk, hogy a hullámvölgyből csak foggal-körömmel harcolva lehet kikecmeregni. Nagyon jó volt a csapat mentalitása, ez volt a sikerünk alapja.

– A bajnokság elején Kocsis Gergő nem kapott szerepet. Hogyan lehet egy tapasztaltabb játékos esetében fenntartani a motivációt úgy, hogy heteken keresztül nem lép pályára?     
– Ez az edzői szakma legnehezebb része. Ilyenkor az őszinte szó a leghatásosabb. A rajtnál beszélgettem vele, mondtam, melyik három védővel vágunk neki az idénynek, de azt is megmondtam, ha bárki sérülés vagy eltiltás miatt kiesik, ő következik, tehát jó állapotban kell lennie. Edzőmérkőzésen, kupameccseken kapott játéklehetőséget, és mert tisztáztuk, hogy számítok rá, talán nemcsak én bíztam benne, hanem ő is bennem, ennek köszönhető, hogy most nyerő ember lehetett. A győzelmünkhöz kiemelkedő kapusteljesítmény, a három belső védő játéka és a két szűrő középpályás teljesítménye is nagyon kellett.

–  Az előző két mérkőzésen négy pontot szereztek, jelentheti ez azt, hogy jó irányba indult el a csapat?
– Remélem. Örömteli, ahogyan a krízishelyzetre reagált a csapat, mert lesz még olyan, hogy egymás után jönnek a rossz eredmények, és akkor is tovább kell dolgozni.

Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

Boér Gábor (Fotó: Török Attila)
Boér Gábor (Fotó: Török Attila)

 

– Mennyire bosszantó, hogy szögletből kapták az első gólt, ami döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét?     
– Rettenetesen! Ha jól számoltam, ez volt a tizenharmadik gól, amelyet rögzített játékhelyzet után kaptunk, pedig már kipróbáltunk mindent, hogyan működhetne jobban az ilyen akciók elhárítása. De ezek szerint mindig van annyi figyelmetlenség, hogy gólt kapjunk. Ennél is nagyobb baj volt, hogy talán egyetlen nagy helyzetünk sem volt ezen a mérkőzésen…

– Mi lehetett ennek az oka?     
– Rendkívül passzívak voltak a játékosok, az üres területekre nem futottak be, a mélységi indításokat sem vállalták a védők vagy a védekező középpályások, így Yohan Croizet-nak egészen vissza kellett lépnie a labdáért. Természetesen értem, ha egy-egy játékos szorong, ha a tabellára pillant, de ennyire passzívan és bátortalanul akkor sem lehet futballozni.

– A mérkőzés végén már aktívabbnak tűnt a csapata, de miért csak akkor?    
– A félidőben azt kértem, futballozunk nyugodtabban, de intenzívebben. Több futást, több kockázatvállalást kértem, és a szünet utáni percekben ennek lehetett érezni a hatását, birtokoltuk a labdát. Túl nagy a különbség egy-egy mérkőzésen mutatott teljesítményünkben − amikor úgy tűnik, kezdünk kikecmeregni a gödörből, újra csapnivalóan rossz játék következik…

Kocsis Gergő, az MTK Budapest védője az M4 Sportnak:
„Az előző hónapokban több lehetőséget is elszalasztottam, de péntek este betaláltam… Horváth Dávid sajnos elveszítette az édesapját és nemrégiben én is – Dávid csupán annyit kért, hogy nyerjünk értük is. Apukám mindig azzal zrikált, mikor szerzem már meg az első NB I-es gólomat, most sikerült. Öt nyeretlen meccs után végre három pontot szereztünk.”
Sajbán Máté, a ZTE FC támadója az M4 Sportnak:
„Ha megadta volna a játékvezető Antonio Mance gólját, lett volna esélyünk a pontszerzésre, de kétgólos hátrányból ez már nem sikerülhetett. Túl sok gólt kapunk szöglet és szabadrúgás után, ezen a téren mindenképpen fejlődnünk kell.”
NB I, 2023–2024, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 10., péntek
20.00: MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Káprály Mihály
November 11., szombat
14.15: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Miskolc,DVTK ArénaZierkelbach Péter
19.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
November 12., vasárnap
13.30: Kisvárda–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadionkésőbb jelölik ki
16.00: Ferencváros–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Arénakésőbb jelölik ki
18.00: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadionkésőbb jelölik ki
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
6. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
7. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
8. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
9. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik