Csúcs(ok)ra járatva – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2023.11.02. 23:39

Bulvárosan azt írnám szalagcímnek, „Az évszázad gól- és nézőcsúcsa!”, sőt még inkább szenzációhajhász, hogy „Az évezred gól- és nézőcsúcsa!” Ráadásul nem csalás, nem ámítás, mindkét állítás igaz, bár az is, hogy egyrészt még huszonhárom év sem telt el a XXI. századból, illetve a harmadik évezredből, másrészt egyelőre csupán a bajnokság harmadánál járunk. Maradjunk annyiban, az irány jó, s ha az idény végén maradnak ezek a szívmelengető adatok, már nyugodtan nevezhetjük kedvező tendenciának, ami jelenleg a labdarúgó NB I-ben történik.

Miért fontos ez azon kívül, hogy számok makacs dolgok, akár jót, akár rosszat mutatnak? Azért, mert a mérkőzésenként átlagos aktuális gólcsúcsot (3.33) és rekordnézőszámot (4599) tényként kell elfogadniuk azoknak is, akik a magyar futballal kapcsolatban hivatalból, zsigerből vagy tájékozatlanságból – illetve mindezek kombinációjából adódóan – hitetlenek. Egy kétségkívül létező, ám a jelek szerint remélhetően magunk mögött hagyott időszak túlélői ők, s mivel hosszú évtizedekig nekik volt igazuk, a közvéleményre gyakorolt hatásuk tehetetlenségi nyomatéka miatt most nagyon nehezen megy a váltás.

A válogatott és a Ferencváros nemzetközi eredményessége (ráadásul rendre telt ház előtt, akár a Puskás, akár a Groupama Arénáról van szó) szerencsére megmutatta a fényt az alagút végén, avagy kifúrta az alagutat, a fogalmazás mindegy is. Maradt az NB I mint továbbra is lebecsülnivaló, erre beütött a krach: az eleve legnépszerűbb Fradira még többen kíváncsiak, Újpestre visszatértek a drukkerek, a Diósgyőr igazán tömegvonzó vidéki fellegvárat hozott vissza az első osztályú vérkeringésbe, minden egyes csapat nézőszáma nőtt tavalyhoz képest. 2000 óta nem volt ilyen magas az átlag, s akkor még nem beszéltünk a Magyar Kupáról, amely szintén megindult felfelé, hangulatában, népszerűségében, színvonalában egyaránt.

Az, hogy már nem szemétdombokra, hanem modern stadionokba lehet meccsre járni, nyilván csáberőt jelent, hasonlóan a gólok megnövekedett számához, mert mi mást néznénk együtt szívesebben annál, mint hogy megrezdül a háló? Kevesebb csapat parkolja be a buszt az ötösre, inkább hagyja kint, a parkolóban, a mesterlövészek között egyre több a honfitársunk, szóval van ok az örömre.

Elégedettségre viszont semmiképp, hiszen ezek azok a csúcsok, amelyek minél többször dőlnek meg 2100-ig, avagy 3000-ig, az évszázad és az évezred végéig, annál jobb. Ígérjük, akkor is írunk majd róluk, nemcsak most...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik