ZTE: Csóka Dániel felkészülten várja a hétvégén a paksi fejeseket

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.10.18. 08:32
null
Fotó: Szabó Miklós
Csóka Dániel, a ZTE FC védője szerint nehéz megmondani, hogyan alakul a Paks elleni szombati bajnoki, ám az biztos, külön készülnek a tolnaiak beadásaiból.

 

Jó hangulatban telt a válogatott mérkőzések miatti szünet Zalaegerszegen. Az együttes négy mérkőzés óta veretlen, a legutóbbi bajnokin 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet, s négy pontra eltávolodott a kiesőzónától. A ZTE szombaton a Paksot fogadja, Csóka Dániel kiegyenlített mérkőzést vár.

„Jól jött a válogatott szünet előtti mezőkövesdi győzelem, elindultunk felfelé, jobb hangulatban is telt az elmúlt két hét – mondta lapunknak a 23 éves védő. – A múlt héten edzettünk, felkészülési mérkőzést játszottunk és pihentünk is, ám ettől a héttől minden visszaáll a régi kerékvágásba, a hétvégén a Paks elleni bajnoki következik, keményen készülünk. Hogy mit várok? Kiegyenlített találkozót. Az előző idényben Zalaegerszegen mi, Pakson a tolnaiak nyertek, valamint volt egy döntetlen is, nehéz megmondani, hogyan alakul a meccs. A Paks jó formában van, tudjuk, milyen játék jellemzi, az elmúlt évekhez képest viszont jóval kevesebb gólt kap. Kemény mérkőzés lesz, de jó formában vagyunk, az új játékosok beilleszkedtek, remélem, itthon tartjuk a három pontot.”

Az előző idényben Pakson 3–1-re nyertek a hazaiak, akkor mindhárom hazai gól fejesből született, erre most külön készülnek a zalaiak.

„Készülünk, tudjuk, hogy a paksiak sok hosszú labdával és íveléssel operálnak. Hiába távozott a nyáron Varga Barnabás, a beadásokra remekül érkeznek, elég csak Könyves Norbertet vagy Böde Dánielt említeni. Megvannak a megfelelő embereik erre a játékstílusra, ám tisztességesen felkészülünk.”

Jó formában lévő két csapat találkozik, a ZTE négy, míg a Paks hat mérkőzés óta veretlen, közönségszórakoztató mérkőzés lehet.

„Nem kezdődött jól az idény számomra, sérüléssel bajlódtam, nem tudtam megfelelő állapotba kerülni – mondta saját helyzetéről Csóka Dániel, aki az utóbbi öt bajnokin végig a pályán volt. – Már jó formában érzem magam, de nem dőlhetek hátra, mert a nyári érkezőkkel nagy lett a konkurenciaharc a csapatban, nem szabad félvállról venni egyetlen edzést sem. Aki be akar kerülni a kezdőbe, annak minden edzésen és meccsen maximálisan oda kell tennie magát.”

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
SZOMBATON
12.30:
Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Újpest FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
13.15: MTK Budapest–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Debreceni VSC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10 +518
3. Újpest FC952215–14 +117
4. Diósgyőri VTK951317–11 +616
5. Puskás Akadémia943214–14 015
6. MTK Budapest942311–14 –314
7. Debreceni VSC941415–14 +113
8. Fehérvár FC932417–16 +111
9. Kecskeméti TE931510–12 –210
10. Zalaegerszegi TE922512–20 –8 8
11. Mezőkövesd8116 9–17 –8 4
12. Kisvárda9117 7–17–10 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik