Puskás Akadémia: Mindenkinek jobban kell koncentrálnia – Szolnoki

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 09:58
null
Szolnoki Roland harcos játékára a Kisvárda ellen is nagy szüksége lesz a PAFC-nak (Fotó: Dömötör Csaba)
A Puskás Akadémia csapatkapitánya, Szolnoki Roland szerint legalább hat ponttal többet kellett volna eddig szerezniük, de a Kisvárda jelenlegi helyezése is megtévesztő.

 

A 7. és 12. helyezett csatájával indul az OTP Bank Liga 9. fordulója pénteken este, ami a tabella és a statisztikák alapján talán nem túl vonzó párosítás, ám a két csapat az elmúlt években rendre a felsőházban végzett, többször dobogósok is voltak, és Szolnoki Roland, a felcsútiak csapatkapitánya is úgy látja, mindkét csapat jobb annál, mint amit az aktuális pozíciója mutat.

„Mindig azt mondom, hogy amióta tizenkét csapatos a bajnokság, nem szabad nézni a tabellát, mert egy-két vereség vagy győzelem nagy helyváltoztatást hozhat magával  – mondta lapunknak a Puskás Akadémia 31 esztendős csapatkapitánya.  – Nekünk most az a legfontosabb, hogy nyerjünk és kijavítsuk azt, hogy az előző két fordulóban nem tudtunk győzni. Biztosak vagyunk abban, hogy nagyon nehéz lesz itthon tartani a három pontot.”

Noha a Kisvárda pillanatnyilag az utolsó helyen áll, eddig kizárólag idegenbeli mérkőzései voltak, mivel a Várkerti Stadionban problémák adódtak a gyeppel.

„Az, hogy most ilyen kevés pontja van, nem jelent semmit   – véli Szolnoki Roland.  Az elmúlt években rendkívül jó csapat volt a Kisvárda, és a kerete nem sokat változott, továbbra is kitűnő játékosai vannak. Lényegesen jobb csapat annál, mint amit a jelenlegi helyezése mutat, és biztos vagyok benne, hogy kiegyenesedik.”

A Puskás Akadémia hullámzóan teljesít, változatosak az eredményei, nincs két egymást követő győzelme, döntetlenje és veresége sem.

„Sajnos legalább hat pontot veszni hagytunk az eddigi nyolc mérkőzésen   – mondta a csapatkapitány.   – Az Újpest és a Fehérvár ellen megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, és legutóbb a Zalaegerszeg is a kilencvenkilencedik percben szerzett góllal egyenlített ellenünk. A koncentráció a legfontosabb, abban mindenképpen fejlődnünk kell, hogy végig ott tudjunk lenni fejben a mérkőzéseken. Többször is előfordult, hogy egygólos vezetésnél nem tudtuk lezárni az összecsapást egy újabb góllal, és ezért megbüntetett minket az ellenfél. Jó, hogy sok helyzetet dolgozunk ki, de többet kellene gólra váltani. Mindenkinek jobban oda kell figyelnie!”

NB I, 2023–2024, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Október 6., péntek
20.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
Október 7., szombat
12.45: Mezőkövesd–ZTE (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd,Városi Stadion
16.15: Újpest–DVTK (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
20.30: Kecskemét–Paks (Tv: M4 Sport)Kecskemét,Széktói Stadion
Október 8., vasárnap
13.00: Fehérvár–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Sóstói Stadion
15.45: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 26–9 +17 18
2. Paksi FC 8 5 2 1 14–9 +5 17
3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17–9 +8 16
4. MTK Budapest 8 4 2 2 11–11 0 14
5. Újpest FC 8 4 2 2 13–14 –1 14
6. Debreceni VSC 8 4 4 13–12 +1 12
7. Puskás Akadémia 8 3 3 2 13–14 –1 12
8. Kecskeméti TE 8 3 5 9–11 –2 9
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14–16 –2 8
10. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–19 –9 5
11. Mezőkövesd 7 1 1 5 8–15 –7 4
12. Kisvárda 8 1 1 6 7–16 –9 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik