NB I: „Féltem, hogy kikapunk előnyről, mint az MTK ellen” – Blagojevics a Fehérvár legyőzéséről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 18:29
null
Szrdjan Blagojevics a játékkal nem volt maradéktalanul elégedett (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Debreceni VSC Brandon Domingues vezérletével hazai pályán 3–1-re legyőzte a Fehérvár FC-t. Így értékeltek a vezetőedzők a mérkőzés után.

A DVSC trénere, Szrdjan Blagojevics szerint a legfontosabb az volt, hogy megnyerték a meccset.

„Volt rajtunk nyomás amiatt, hogy az elmúlt négy fordulóban nem tudtunk győzni, emiatt főként az első félidőben sok labdát vesztettünk, ráadásul nagyon könnyen. Az első gólunk segített túllendülni ezen a nyomáson, de egyértelmű volt, hogy vannak problémák a játékunkban. Kicsit az MTK elleni mérkőzésre emlékeztetett, amikor gyorsan gólt szereztünk, és aztán elvesztettük a meccset – féltem is emiatt. A második félidőben ráadásul sokként ért minket a gyorsan kapott gól, de büszke vagyok a srácokra, hogy stabilak maradtunk ezután is, nem estünk össze, sok helyzetünk volt, több gólt is szerezhettünk volna. Nem könnyű ennyi helyzetet kialakítani, örülök, hogy sikerült, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem ez volt a legjobb játékunk, ezt a fiúk is tudják. Érdekes a futball, mert különböző minőségben tudunk játszani, amit az eredmény nem mindig tükröz. Több meccsen is játszottunk ennél jobban, mégsem nyertünk. De megérdemeltük ma a győzelmet, gratulálok a csapatnak.”

SZRDJAN BLAGOJEVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

BÁRÁNY DONÁT ÉRTÉKELÉSE GÓLJA ÉS GÓLPASSZA UTÁN

A Fehérvár trénere, Bartosz Grzelak elismerte: csapata rosszul kezdte a mérkőzést.

„Lassan hoztunk döntéseket elöl és hátul is, ezt a hazai csapat gyorsan megbüntette. Harminc perc után sikerült változtatni, benyomtuk a Debrecent, de aztán kettő-nullával a szünetre menni nagy kihívás volt. Gyorsan gólt szerezünk a második félidőben, benyomtuk a kapu elé a hazaiakat. Utána túlságosan kinyíltunk, de próbálkoztunk a végéig, viszont újabb gólt nem sikerült szereznünk.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: három veretlen meccs után mennyire jött rosszul nekik a válogatott szünet.

„Nem jó elveszíteni a csapatkapitányunkat, ez történt ugyebár Fiolával, miközben más játékosaink magas szintet nyújtottak a válogatottjukban. Úgyhogy csak a sérülés jött rosszul, de csapatként kell ezt megoldanunk. A Debrecennel idegenben amúgy is nehéz játszani, itt mindig száz százalékot kell nyújtani, ez most nem sikerült.”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KALMÁR: NEM EZT BESZÉLTÜK MEG

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

DVSC–Fehérvár FC 3–1
(Bárány 7., Domingues 33., 72, ill. Szabó L.)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5870 néző. Vezette: Berke Balázs

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik