Kusnyír Erik megtanulta édesapjától: teljesíts úgy, hogy mások beszéljenek rólad!

Vágólapra másolva!
2023.10.22. 09:57
null
Kusnyír Erik egyszer szeretné magát kipróbálni légiósként, de nagyon szeret Debrecenben játszani (Fotó: Hajdú-Bihar Napló/Czinege Melinda)
Kusnyír Erik vasárnap a századik élvonalbeli mérkőzésén léphet pályára. A DVSC védője lapunknak elmondta: csak a győzelem elfogadható a Fehérvár FC ellen.


– Mérföldkőhöz érkezik: vasárnap a századik élvonalbeli mérkőzésén szerepelhet.

– Nem is tudtam, hogy most következik a századik NB I-es meccsem. De nagyon örülök neki – mondta lapunknak Kusnyír Erik, a DVSC 23 éves védője.

– Emlékszik az elsőre?
– Hogyne! Kétezertizennyolc májusában a Honvéddal játszottunk még a régi Bozsik-stadionban, nyertünk három egyre, az utolsó percekre küldött pályára Herczeg András vezetőedző. Hatalmas élmény volt, hiszen az volt az álmom, hogy bemutatkozzak a felnőttcsapatban, az pedig csak hab volt a tortán, hogy győztes meccsen szerepeltem. Ha jól emlékszem, a második NB I-es találkozóm sem sikerült rosszul, kezdőként kaptam lehetőséget Bandi bácsitól a Diósgyőr ellen, nyertünk kettő egyre, én adtam a gólpasszt a második találatunknál Haris Tabakovicnak. Mivel korábban az U19-es együttesben játszottam védekező középpályást és jobb oldali védőt is, nem volt idegen számomra, hogy a középpályán futballoztam azon a meccsen. A kapuba is beálltam volna, hogy játszhassak az első csapatban.

– Ha ilyen jó a memóriája, biztosan emlékszik az első élvonalbeli góljára is.
– Persze, kétezertizenkilenc novemberében a Paks ellen szereztem. Szécsi Márk bal oldali beadása után fejeltem a kapu jobb oldalába, nyertünk három egyre. Akkoriban védőként nem támogattam annyira a támadásokat, mint manapság, nem volt sok lehetőségem előremenni, de azon a meccsen Herczeg Bandi bácsi egy sorral feljebb rakott, a jobbhátvéd posztra pedig Bényei Balázst nevezte. Mostanság a szélső védőknek fontos feladatuk fel és le szaladgálni, támadni kell, de a védekezés rovására nem mehet.

– Huszonhárom évesen érheti el a százas álomhatárt: ott tart, ahol előzőleg remélte?

– Sajnos nem úgy haladok, ahogyan elterveztem. Természetesen örülök, hogy ha minden jól megy, vasárnap elérem a száz élvonalbeli mérkőzést, de talán korábban is összejöhetett volna. Volt két súlyos sérülésem, előbb térdműtét miatt négy, majd bokasérülés miatt öt hónapot kellett kihagynom. Ám már nem tekintek hátra, csak előre.

– Rendre megbízható és jó teljesítmény nyújt, az előző idény végén bekerült a Nemzeti Sportnál az év csapatába. Ez a teljesítmény előbb-utóbb külföldi szerződést érhet: ott van a fejében a légiósélet?

– Először is szeretném leszögezni, nagyon szeretek a Debrecenben játszani, de úgy érzem, készen állok a külföldi kalandra. Szívesen kipróbálnám magam légiósként.

– És mi a helyzet a válogatottal?
– Sokszor elmondtam már, a legnagyobb célom és vágyam, hogy bemutatkozzak a magyar válogatottban, mindennap azért dolgozom, hogy meghívót kapjak Marco Rossi szövetségi kapitánytól. Nem egyszerű bekerülni a kifejezetten erős nemzeti együttesbe, de hiszem, hogy elérhetem az álmomat.

– Ebben az idényben is jól játszik, már két gólt szerzett, megduplázva korábbi NB I-es találati számát.

– Nem szeretek magamról és a teljesítményemről beszélni, édesapám szokta mondani: teljesítsek úgy, hogy más beszéljen rólam, ne én! Ami a csapatot illeti, jól kezdtük az idényt, de hullámvölgybe kerültünk, rossz szériában vagyunk, sorozatban háromszor kaptunk ki, ám jó jel, hogy a Ferencváros ellen nulla kettőről talpra állva döntetlenre mentettük a mérkőzést. Próbálunk kimászni a gödörből, és visszatalálni a helyes útra. Az elképzelésünkön nem kell változtatni, a korábbi sikeres taktikát kell követnünk, bízunk a szakmai stábban és egymásban.

– Vasárnap következik a Fehérvár FC elleni mérkőzés: gyanítom, győzelemmel szeretné ünnepelni századik NB I-es meccsét.

– Ahogyan az első élvonalbeli bajnokimon, a századikon is jó lenne nyerni. Nehéz mérkőzés vár ránk, hiába volt rosszabb sorozatban a Vidi, most kezd kiegyenesedni, három meccs óta veretlen, kiváló játékosok alkotják a keretét. Ám számunkra csak a győzelem elfogadható.

NB I
10. FORDULÓ
13.15:
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Debreceni VSC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik