Kisvárda: Valahogy ki kell mászni a gödörből – Lucas

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 10:03
null
Lucas (szemben) előre szeretne nézni, és abban reménykedik, a Ferencváros ellen már jobb lesz a Kisvárda (Fotó: Koncz Márton)
Az idényben még nem játszhatott saját stadionjában a Kisvárda Master Good, ami szerepet játszott a gyenge rajtban, a csapatkapitány Lucas azonban bízik benne, Mátyus János irányításával sikerül kijönni a gödörből.

 

A következő két év kritikus lesz, ám ha túlélik, újra lehet nagyot álmodniuk – vagyis a cél egyértelműen a bennmaradás kiharcolása. Még júniust írtunk, amikor a Kisvárda Master Good sportigazgatója, Révész Attila többek között erről is beszélt a Nemzeti Sportban, és úgy tűnik, a várdai futball első embere előre látta, milyen idény várhat az előző bajnoki évadot a hatodik helyen befejező csapatára. A rajt jól sikerült, a ZTE otthonában 2–0-ra győzött az együttes, ám azóta öt bajnokiból négyet is elveszített (az MTK Budapesttel 0–0-t játszott), vagyis az indulás után gyorsan befékezett. Tegyük hozzá, volt már hasonlóan nehéz helyzetben, mégpedig az első NB I-es évében, 2018 nyarán: akkor az első hat mérkőzésén a mostani néggyel szemben csak két pontot szerzett, mégis kiharcolta a bennmaradást.

„Még szép, hogy emlékszem az első élvonalbeli idényünkre – válaszolt a múltidéző statisztika kapcsán Lucas, a Kisvárda Master Good csapatkapitánya. – Sokan érkeztek akkor a klubhoz, jó labdarúgók, de időre volt szükség, hogy csapatként összeálljunk, és felvegyük az NB I ritmusát. A bajnokság második fele már jobban sikerült, benn maradtunk, aztán évről évre sikerült előrébb lépni. A keretben most is voltak változások, amellett, hogy több meghatározó játékos is távozott, elsősorban magyar fiatalok érkeztek. A rajt jól sikerült, a folytatás viszont már nem, nem tudtuk hozni a megnyerhetőnek gondolt mérkőzéseket. Nyilván nem egyszerű helyzet, amikor hatból hat bajnokit idegenben játszik a csapat, és amikor sorozatban három találkozón pont nélkül marad, szóval ilyen helyzetben normális, hogy feszültek a játékosok. A fiatalok látják, hiába működött sok minden a felkészülési mérkőzéseken, a tétmeccs, az ­NB I más kávéház. Sajnos, görcsösek vagyunk, de bírni kell a nyomást, bízom benne, ehhez megtaláljuk a megfelelő embereket. Ezen a héten már Mátyus Jánossal dolgoztunk, aki ismeri őt, tudja, képes motiválni, felpörgetni a kerettagokat. Pénteken a Nyíregyházával játszottunk edzőmeccset, jövő héten a Magyar Kupában lépünk pályára, ezek az összecsapások alkalmasak rá, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat. Hogy a következő bajnokink megint idegenben lesz, ráadásul a Ferencváros otthonában? Mindenki tisztában van vele, a Fradi a legjobb magyar csapat, a Groupama Arénában iszonyúan nehéz nyerni, de úgy nem mehetünk fel a pályára, hogy nincs esély. Megpróbálunk legalább egy pontot szerezni, aztán a következő bajnokinkat talán már otthon vívhatjuk meg.”

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, a Kisvárda már a tavasszal is gyengén teljesített (első tizennégy bajnokijából csak egyet nyert meg!), ugyanakkor hatodikként még így is a felsőházban zárta az idényt. Aztán úgy alakult, a várdai klub a bajnoki rajton felcserélte a pályaválasztói jogot a ZTE-vel (az egerszegiek nemzetközi kupakötelezettsége miatt), majd a Várkerti Stadion játékterével bakteriális fertőzés miatt volt gond, így a DVSC és az Újpest elleni találkozón sem futballozhatott hazai környezetben.

„Látjuk, hogy sokkal jobb állapotban van már a pálya, és mert van még három hét a Fehérvár elleni meccsünkig, abban bízunk, végre már otthon tudunk játszani – mondta még Lucas. – Ilyen helyzetben rengeteget segíthetnek a szurkolók! Egyébként nem gondolom, hogy a gyengébben sikerült tavaszunk miatt tartunk most ott, ahol, hiszen változott a keret, alapemberek igazoltak el, időre van szükség – ám azt látom, ez a csapat nemcsak a bennmaradásért harcolhat, ennél előrébb is végezhet. Ehhez elengedhetetlen, hogy kimásszunk a gödörből és elkezdjünk nyerni. ”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik