Válogatott: Kalmárnak Bajzát Péter volt az egyik kedvence

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.29. 16:56
null
Kalmár Zsolt úgy véli, a szerencsének is köszönheti, hogy fiatalon bemutatkozott az NB I-ben és a válogatottban, azonban a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságról is lemaradt (Fotó: Dömötör Csaba)
Hosszabb interjút adott új klubja, a Fehérvár FC honlapjának Kalmár Zsolt. A magyar válogatott középpályás Pintér Attila irányítása alatt 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, majd 19 évesen a szakember a válogatott edzőtáborába is meghívta őt. A DAC-ot hat év után elhagyó Kalmár beszélt még kedvenceiről, példaképeiről, lipcsei és frankfurti időszakáról, valamint arról, hogyan élte meg, hogy a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságról is lemaradt.

 

Kalmár Zsolt Győrben, az ETO-ban kezdte pályafutását, s 18 évesen bemutatkozott az NB I-ben a Honvéd ellen, majd a következő meccsén, az Eger ellen első gólját is megszerezte.

„Kissé szerencsés körülmények közt kerültem az NB I-es csapat közelébe, hiszen akkoriban még nem ott edzettem, hanem az utánpótlásban. A mi edzésünk az NB I-es csapat pályája mellett volt és Pintér Attilának szüksége volt plusz egy játékosra, mert 11 a 11 elleni játék volt az aznapi program, de csak 21-en voltak a felnőttek, az edzőm pedig engem küldött át az NB I-es csapat edzésére. Szerencsére jól ment a játék, utána pedig már nem is engedett vissza Pintér Attila, hanem felkarolt engem és ott maradtam az NB I-es keretben” – idézte fel Kalmár Zsolt, aki a magyar válogatottba is a 2013 decemberében kinevezett Pintér Attila irányítása alatt kapott meghívót egy januári összetartásra, néhány hónappal később, Dánia ellen pedig debütált a nemzeti csapatban.

„Óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen ekkor még mindig csak 19 éves voltam. Úgy gondolom, egy futballista nem kívánhat annál többet, mint hogy a saját nemzetét képviselje a pályán” – hangsúlyozta a 28 éves középpályás, akit kedvenceiről, példaképeiről is kérdeztek.

„Bajzát Péter volt az egyik, az ő játékát nagyon szerettem és nagyon imponáló volt számomra az a kis zsiványság is, amivel rendelkezett. Példaképként Messire és Iniestára tekintettem, de Dzsudzsák Balázs játékát is bámulattal néztem, amikor Hollandiában játszott” – árulta el a 32-szeres válogatott labdarúgó, aki Győrből az akkor német másodosztályú Leipzighez igazolt.

„Szerencsére több csapat közül is választhattam, volt megkeresésem Hollandiából és Görögországból is. Mindegyik ajánlat nagyon csábító volt, de összességében a Lipcse tűnt minden szempontból a legjobbnak. Azt tudni kell, hogy az a Lipcse egy teljesen más Lipcse volt, mint a mai, hiszen akkor jutott fel a másodosztályba és javában zajlott a klub építése” – elevenítette fel Kalmár Zsolt, akinek csapattársa volt a német rekordbajnok Bayern München alapembere, a már 79-szeres német válogatott Joshua Kimmich is, sőt, egymás cseréi voltak. A magyar válogatott középpályás viszont úgy véli, a német Lipcsében még nem emelkedett ki úgy a mezőnyből, mint később a bajoroknál.

Kalmár Lipcséből az FSV Frankfurthoz került 2016-ban, majd egy évvel később a dán Bröndbyt erősítette kölcsönben, a 2017–2018-as évadban pedig a Dunaszerdahely játékosa lett.

„Még Dániában játszottam, amikor Marco Rossi felhívott, hogy ő lesz a DAC vezetőedzője és még az NB I-ből ismer és komoly tervei vannak Dunaszerdahelyen. Felvázolta az elképzeléseit és minden nagyon szimpatikus volt számomra. Először Dunaszerdahelyre is kölcsönben érkeztem és pályafutásom egyik legjobb döntése volt, hogy a felvidéki klubhoz igazoltam. Rendszeresen játszottam, jól is ment a játék, gólokat lőttem, gólpasszokat adtam és folyamatosan tudtam fejlődni. Eredetileg az volt a terv, hogy az egy év kölcsön alatt felépítem magam, aztán visszamegyek Lipcsébe. Azonban amilyen közeg fogadott engem Dunaszerdahelyen, a szurkolótábor és az atmoszféra teljesen rabul ejtett, úgyhogy azt a döntést hoztam, hogy végleg a DAC játékosa leszek” – mondta Kalmár Zsolt, aki 2016-ban nem került be Bernd Storck Európa-bajnokságra utazó keretébe.

„Év elején Frankfurtba igazoltam kölcsönbe épp azért, hogy folyamatosan játsszak, de sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, az idény végén kiestünk a Frankfurttal a Bundesliga 2-ből és nekem sem úgy ment a játék, ahogy azt elvártam magamtól, így nem volt akkora meglepetés, hogy nem kerültem be az Eb-keretbe. Ezt akkor nem éltem meg csalódásként, sőt még jobban motivált abban, hogy még jobb játékos legyek és egyértelmű célként tűztem ki magam elé, hogy a következő, részben hazai rendezésű Eb-n már ott lehessek a nemzeti csapatban” – hangsúlyozta Kalmár, aki viszont a COVID-járvány áldozata lett, hiszen minden bizonnyal ott lett volna a 2020-as Európa-bajnokságon, de azt egy évvel elhalasztották, a középpályás pedig 2021 márciusában, az Andorra elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett.

„2020-ban minden bizonnyal ott lettem volna az Eb-n, hiszen az addigi pályafutásom legjobb időszakát éltem akkor, megválasztottak a szlovák bajnokság legjobb labdarúgójának, sok gólt szereztem és a válogatottban is rendszeresen kezdő voltam. Andorrában aztán minden álmom szertefoszlott, amikor felugrottam egy labdáért, majd rosszul érkeztem a talajra, megsérült a kereszt- és a külső szalagom is. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit a sérülésem után éreztem. 26 évesen, életem formájában voltam, hazai környezetben szerepelhettem volna az Eb-n… Egyáltalán nem tagadom, hogy otthon nagyon sokszor sírtam azért, mert nem lehettem ott az Eb-n, életem egyik legnehezebb időszaka volt az” – mondta Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik